2010. február 1., hétfő

Koraszülött utógondozás...

Ezen is túl vagyunk, és még csak most kezdődik igazán, mert mégis elküldtek bennünket tornára, vagyis egyelőre csak egy állapotfelmérésre, az, hogy kell-e járni majd tornára az majd 24-én derül ki.

Na de hogy hű maradjak a szokásomhoz, miszerint időrendben írok mindent, kezdjük az elején. Az eleje pedig még a tegnap este folytatása lesz. :)

Levike felébredt 23 órakor, de mire csináltam Neki egy kis kaját addigra vissza aludt. Előtte is, utána is aludtak szépen, nyugodtan.
Egészen reggel 7:20-ig nem is kellett hozzájuk felkelni! :)
Úgyhogy elmondható, hogy ez is egy jó éjszaka volt. Írom én azért a jót is, nehogy úgy tűnjön már, hogy csak panaszkodni meg nyávogni tudok! :))

Reggel igyekeztem a kajájukkal meg a rendbetétellel is, hogy időben legyünk az etetésekkel. Azért nem felejtettem el megmérni Őket, hisz tudtam, hogy úgyis kérdezni fogják a kórházban a súlyukat, hát íme:
Livi 7430 gramm, Levi 8440 gramm volt ma reggel. (nagydolgok aránya: 0:1) :)
Majdnem egy kiló a különbség....

A 10 órási tízóraiból 10:20 lett, mert közben én hajat is mostam és elment az idő a szárítással...
Livike két kanálnyit evett meg kb az alma-banán egyvelegből, nagyon-nagyon kevés. :(
Levike sem ette meg mindet, kb a háromnegyedét fogyasztotta el csak...
Lehet, hogy nem voltak éhesek?? :)
Kicsi tápszer és alvás.... Alvás? Hát ha 20 percet annak lehet nevezni, akkor az.

12:20-kor nekikezdtünk az ebédeltetésnek Apával. Az intenzitás fordított volt, Levi nem evett, csak kb 3 kanállal, Livike pedig megette mindet. Na persze nem olyan könnyen és vidáman, de megette.
Tápszert nem kaptak, csak egy kis teát, azt is a táskába tettem, hogy legyen azért nálunk valami ha kell...

Mama helyett Papa vitt ki bennünket a kórházba. Úgy volt, hogy Apa is jön, de így hogy Papa vitt, volt "erős férfi kéz" aki felvigye a gyerekeket, elvileg Apa is azért kellett volna, hogy jöjjön, amúgy Mamával elbírunk velük, csak ugye messze lehet megállni, meg odabent is hurcolni kell Őket, nem könnyűek.
Apa így ment is dolgozni ahogy mi elindultunk, örültek is neki, mert kevesen vannak most a munkahelyén... lebetegedett egy kollégája, így kellett a segítség.

13:20-ra értünk oda, papírok leadása, majd fel az első emeletre.... Lepakoltunk, levettük a nagyja téli cuccot és vártunk. És vártunk. És vártunk. 13:45-kor jött eleve le a főorvosnő.... Ketten mentek be előttünk, mi voltunk a harmadikok, meg utánunk volt még egy pár a gyerekével.. szóval elvileg nem is voltunk most sokan. :)

Levikével kezdtük, akkor még ráadásul a főorvosnő bent se volt, egy fiatal kis doktornő vizsgálta Levit meg kérdezgette a szokásos dolgokat, hogy miket csinál, mit eszik, kell-e valami gyógyszert szedni, stb....
Lemérte a fej- és mellkaskörfogatot, megnézte a kutacsát, ami szinte teljesen el van már csontosodva, - vagy hogy mondta... - magyarul már alig van, értelmezésem szerint. :)
Ezután Livike következett, ugyanez a rituálé lezajlott...
Kérdezte a főorvosnő, hogy, voltunk-e már a fejlődésneurológián a (hirtelennemtudom milyen) Éva doktornőnél gyógytornán... Mondom nem. Múltkor ugye kilátásba helyezte, ha mostanra nem ülnek, vagy nem állnak. És hát nem.... Pedig Levi már ma is felült reggel az ágyunkban, meg folyton feltérdel és kapaszkodik a kiságyba, meg mindenbe, de nem áll fel, és nem ül úgy fel ahogy kellene, hiába ül meg ha segítünk felülni. Ez kevés. Menjünk el a vizsgálatra, aztán majd kiderül, hogy kell-e majd tornára is járni.... Naja... és akkor járjunk egy évig?? Mert valami olyasmit mondott, hogy ha majd megállapítják hogy járni kell, akkor egy évig emelt családi pótlékot kapunk, amíg tart a kezelés. Pff... Én még akkor is azt mondom, hogy fognak Ők csinálni mindent, csak később. Na jó, vizsgálják ki, nézzék meg mi van, aztán mondják azt, hogy nem kell járni. :)))
Úgyhogy február 24-re gyorsan le is beszélt egy időpontot nekünk, hogy "megkésett fejlődés" címén sürgős lenne, szorítson már be bennünket, mert nem lett volna már időpont csak későbbre.
Hmm... Oda hozzá a korára pedig majd március 4-én kell megint menni azzal a papírral, amit majd ad a gyógytornász....

Sűrű két hét lesz, négy helyre kell majd menni... és közbe esik a szülinapjuk is, hogy valami jó is legyen. :)

15 órára értünk haza. Levike akkor se ette meg az ebédjét, pedig fel lett neki kínálva, kaptak egy kis tápszert és aludtak egészen 16:30-ig.

Mindjárt adok valami kis lightos uzsonnát, mert így most az is csúszott, bár elvileg 15-kor már uzsonnázhattak is volna, de akkor jött egy plusz tápszer, majd most még adok valamit, ha esznek egyáltalán, aztán majd csak fürdés után következőleg.

Amíg ezt írom jól eljátszogatnak, már a vasalódeszkát tettem oda barikádnak a konvektor elé, de Levike egyből ment is szerelni... :) Most úgy tűnik mással van elfoglalva....

Nem tudom jövök-e még ma, most egyedül vagyok Velük, nem ülhetek itt folyton....

Sikerült a teszveszen Levinek alvós "pizsirugit" licitálnom, remélem gyorsan meg is érkezik, nem kell rá egy hetet várnom, mint a popsitörlőkre...
Technikai kérdés: nem tudok belépni a teszveszre. A jelszavam jól tudom, mégsem enged be. Egyébként is meg van jegyeztetve a géppel, de beírtam külön is, mégse jó... Az a jó, hogy az aukció már lezárult és így emailben tudtam értekezni a csajjal aki a ruhát árulta... :) Jobb híján, hogy írni tudjak a teszveszeseknek segítség kérést, beléptem a Mama nevén, mert csak úgy simán bejelentkezés nélkül még írni se lehet nekik! :( Kíváncsi leszek, hogy mit reagálnak, egyáltalán fognak-e?
Na... ez aztán tényleg nem idevaló volt, megyek is inkább a gyerekekhez.... :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)