2010. február 9., kedd

Helyzetjelentés :)

Tegnap délután természetesen már nem aludtak, ebből kifolyólag fürdésidőre nagyon álmosak lettek.
Mivel Apa a délután hátralévő részében már bent tudott lenni a gyerekekkel, így én 16 óra után gyorsan elszaladtam a bankba, ami ugye egy olyan hely, hogy nem tudja az ember, hogy 10 percet, vagy 1 órát fog ott tartózkodni, a sorszámosztó gép jóvoltából... Nekem most sikerült negyed óra alatt végeznem, így mehettem egy kicsit tovább is. Mivel már úgyis a városban voltam, benéztem két üzletbe, (olyan nagyon sok nincs is:))) ) de nem vettem semmit, - így kell spórolni:D - majd a Rossmannba is bementem, de ott csak sampont, balzsamot meg a gyerekeknek gyerekteát vettem. A tejpép marha drága ott, akkor már inkább a Spar vagy a DM a befutó ilyen szempontból. Annyi időm viszont már nem volt, hogy még ezekbe is elmenjek, úgyhogy jöttem is hazafelé, a kisboltot azért útba ejtettem még. :) Írtam már erről, hogy milyen finom kenyér van ott, nem is tudom mi lesz, ha egyszer elköltözünk, bár éhen biztos nem fogunk halni akkor sem. :)
Így is 17:30-ra értem haza, Apa addigra megetette a gyerekeket, előre kikészítettem a tejpép mennyiséget meg a vizet, meg mondtam, hogy a reggeli gyümölcsmaradékot is tegye vele. Majdnem mindet megették, úgy látszik, csak nekem nem kell itt lennem, és esznek. :))

Játszottunk nagyokat, majd 19:30-kor fürdés, kaja, alvás.
A gép előtt mégis csak 10 percet tudtam tölteni, (közben mi is vacsoráztunk, elpakoltam, stb... telt az idő) mert Livike felébredt.... 21:30-tól 22:50-ig altattam, kivételesen szépen feküdt rajtam, ahogy Levi szokott... Aludt is, csak időnként felébredt, sikított, pukizott, szóval fájhatott a hasa, meg az ínye is, mert azt is bekentem közben és úgy tűnt nyugodtabb lett utána.

Végül 23 órakor csináltam még egy kis tápszert Neki, mert az estiből alig evett valamit, azt megette és aludt is reggel 7:10-ig Levivel együtt, de Ő nem ébredt fel egyszer sem éjjel. Legalábbis csendben volt. :))

Reggel ment minden a szokásos módon, a gyümölcsöt 10 órakor adtuk oda Apával, hát kb a fele fogyott el.... Mivel elég jó idő van, így a babakocsiban aludtak kb fél órát, összességében 1 órát voltak kint. Elég is az, mégiscsak hideg van.....

Most szépen eljátszogatnak, nevetgélnek, stb... Kb egy óra múlva lehet is etetni Őket, mert 14-re Mama megy edzésre, nem fog ráérni, hogy segítsen. (Apa délre ment dolgozni...)

Levike kíváncsiságból majdnem felállt... az történt, hogy én felálltam az ülőgarnitúra szélére, hogy meg tudjam locsolni a szekrény tetején lévő virágot, erre Ő egyből térdelt is fel az ágy szélére, a lába szinte teljesen nyújtva volt, jött volna biztos utánam :))) Szerintem mire menni kell a gyógytornás felmérésre már vagy állni fog, vagy akár el is indul, de nem vagyok telhetetlen, elég ha áll. :) Magától felülni is már elég sokszor sikerül, de csak "puhán" pl a mi ágyunkban, vagy a sajátjában a paplanjába gabalyodva. :)) Livike meg folyton állni akar.. felemelem, egyből lépeget a hasamon is, meg a földön is, és már rendesen tartja magát mindkettő ha csak a kezüket fogjuk csuklónál, nem a hónuk alatt, mint eddig.
Majd csak behozzák már a lemaradást, van mit. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)