2010. február 13., szombat

Ül :)

Igen, eljött ez az idő is, hogy elmondhatjuk, Levi egyedül fel tud ülni, nem csak úgy, mint eddig, hogy segítettünk felülni, és utána ült. Ül a földön, ül a kiságyban, sőt a hordozóban is. Ezt úgy értem, hogy nem támasztja ki a hátát, hanem egyenesen, vagy előre hajolva ül benne. :))

Az éjszakánk jól telt, nem kellett egyszer sem felkelni hozzájuk, 7:20-kor ébredt Levi, majd Livi is pár perc múlva. :)
Gyorsan lezajlott a szokásos tisztába tevés, öltözés, kaja, pakolás, gyümölcs készítés, stb...
Apa ma 9-re ment dolgozni, a gyümölcsöt Mamával adtuk a gyerekeknek, elég ügyesen meg is ették, elfogyott mind! :)

11 óra előtt kicsivel már kint voltak a babakocsiban, nagy nehezen el is aludtak.
Közben elszaladtam a kisboltba, kellett pár dolog a mai ebédhez. :)
Miután haza értem nem telt bele 5 perc, és fel is ébredtek... 11:40 volt ekkor, hát majdnem egy órát azért mégis voltak levegőn. :)

Az ebédet Mama készítette a gyerekeknek (is meg nekünk is), brokkoli, sárgarépa, krumpli meg csirkemáj volt benne (talán nem hagytam ki semmit...) a brokkoli volt a fő eleme az ételnek. A végén kis gyenge rántás és Aktívia került még bele.
Lett annyi, hogy még marad ebből holnapra, mivel kb egy tálnyit ettek meg ketten, de szerintem elég laktató lehetett ez így is, plusz még a 2 túrórudi is lecsúszott. :)
Azon kívül amit ma ettek, van még egy másik fajta ebédnek való is a fagyóban (most már ott van:) ) ennek tényleg a java brokkoli, de van benne pici sárgarépa is. Ehhez még krumplit kell főzni, meg esetleg még répát, vagy bármit.. meg húst kell bele tenni és kész is újabb két napi ebéd. Lesz még ezen kívül sütőtök is lefagyasztva egy pár dobozzal, jó az, ha van itthon ebédnek való a fagyasztóban. :)

Livike annyira álmos volt már, hogy majd leragadt a szeme, erre még most is itt nyűglődik a hordozóban mellettem, folyton ki akar belőle mászni, de fejjel előre! Jó, hogy be van kötve a biztonsági öve....
Jó lenne pedig ha aludna, mert ha nem, akkor úgy járt mint Levi tegnap....

Egyelőre ennyi :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)