2010. február 25., csütörtök

..még ez is csütörtök.. :)

Uzsonnára virslit kaptak, Apa főzött két db-ot, pedig mondtam, hogy egy is elég mert nem fogják megenni. (kb másfélszer akkora mint a sima Orsi virsli...) Persze úgy is lett, a felét megették egy kevés kenyérbéllel és teával. Egyszerűen nem ment több, már köpték ki meg szedték ki a szájukból. Persze ez a kiszedés főleg Levinek szokása, és biztos a kölesgolyó miatt csinálja, mert azt is mikor beteszi a szájába, akkor még benyomkodja meg igazgatja, és azt hiszi, hogy a többi kajával is úgy kell.. Hát nem kellene :))

Kicsit később megérkezett Mama is, már előtte is játszottunk, Mama is játszott Velük, utána még Apa is meg én is külön is meg együtt is játszottunk Velük, szóval azt gondoltam volna, hogy a fürdés előtti álmosság/fáradtság meg az egész nap után egyből alvás lesz ha leteszem Őket az ágyba. Na jó, a kaját még megehetik előtte :))
De nem.... Livike az elméletemnek megfelelően evett és elaludt, de Levike másképp gondolta. Épp elkezdődött a film, mikor elkezdett kiabálni, pár perc után kivettem az ágyra Apa mellé feküdt, de ott is csak két percig bírta, addig is vigyorgott, utána már sürgős dolga lehetett a Legénynek, mert egyfolytában le akart mászni az ágyról.... Még mielőtt kivettem csináltam Neki kaját mert megette az estit, abból elég sokat megevett még, de mégsem akart aludni....
Végül a film után egy újabb hancúr után letettem a maradék kis kajájával, és azóta alszik.
Valószínűleg a sok élmény, meg a lefárasztás fordítva sült el.... Tegnap nem volt semmi bajuk. Ezek szerint a kórházat jobban szeretik, mint az SZTK-t ahol ma voltunk. :)))

Ennyi mára... :) Most már remélem alvás lesz, mert rajtam kívül már mindenki alszik. Megyek én is. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)