2011. február 3., csütörtök

Csütörtök eddig

Az éjszakánk mondhatjuk, hogy jól telt. Mindenki a helyén aludt egészen reggel 6:55-ig, amikor egyszerre ébredtek, ki is kellett vennem mindkettőjüket. Ennek az lett az eredménye, hogy Apa hamarosan felkelt, mert kitúrták.. :)
Pakoltak, megint tele volt az ágy mindennel, Livike egy idő után megint levetkőzött, már jéghideg volt a lába, egyszerűen nem értem miért jó ez neki, és a ráadott zoknit is miért veszi le. Kb 10 mp-ig megmarad a takaró alatt mellettem, ha odaveszem, de utána megy újra útjára. Mezítláb, egy szál bodyban. :(
8 órakor felkeltem én is, gyorsan rendbe is tettük a gyerekeket, mehettek vissza az ágyaikba enni, én kiporszívóztam és nemsoká ki is tettem Őket a placcra.

Még 10 óra sem volt, mikor elkezdtem öltöztetni a két porontyot, hogy ma most már ha törik, ha szakad, ki kell menni, bármilyen idő is legyen! Hideg van, de a szél nem fúj és köd sincsen, így nyugodtan mehettünk, 25 percet voltunk kint kb. Elég is volt azért... Jól kipirosodott az arcuk, Levike meg is izzadt, hajszárítóval kellett a haját megszárítani hátul, miután bejöttünk.
Szánkóztak is itt az udvaron, ami abból állt, hogy Apa húzta Őket, majd Livike leszállt és inkább szaladt Levi után, ahogy Őt Apa még húzta. Előkerültek a hólapátok és a seprűk is, jót "dolgoztak", majd bejöttünk, mert már én is nagyon fáztam, és féltem, hogy megfáznak a hirtelen, több nap bentlét utáni hideg levegőtől.
Persze nem nagyon akartak bejönni, de közben bejött a Dédi Mama is, aki már itt volt korábban is, de csak akkor jött be hozzánk. :) Így viszonylag könnyen bejöttünk, játszottak, én csináltam a kajájukat. 11 órakor volt egy kis elégedetlenkedés a gyerekek részéről, mert a Dédi kiment, mennie kellett már haza... :(

Főztem rizst, ma egy másik fajta üvegeset adtam, amit eddig még nem, végülis hasonló az alma-mandarinoshoz, csak ez alma-őszibarack csirkehússal, na ebbe tettem még plusszba rizst.

11:30-kor elkezdtem etetni Őket, vagyis ettek Ők maguktól, még Levike sem engedte, hogy segítsek. Kb a felét megették mind a ketten. Az volt a baj, hogy meglátták az asztalon a sós perecet... Addig nyavíkoltak érte, míg adtam pár szemet, amit láttam rajta sót, azt leszedtem, de nem volt elég, kérték volna még.. :((
Desszertnek ma krémtúrót ettek, persze azt úgy, hogy öröm volt nézni, bárcsak a főzeléket meg a rendes kaját ennék ilyen jól, gyorsan és jóízűen!

Amikor bevittem Őket, nem akarták abbahagyni a sós perec utáni nyávogást, Levike már szinte extázisba esett, úgy ordított... :(( De nem adtam többet, nem merek, mert elég sós, kb mint a ropi, az a hagyományos, vékony sóspálcika. (apró perec...)

Mama bejött, hozta a tegnap beszerzett új játékokat, amit végülis én vettem, csak Papa volt a közvetítő. Nagy gyöngyfűzőt keresek már egy ideje, tegnap Papa járt a buszpálya felé ahol van játékbolt is, és ott vett egy adagot, igaz, nem gyöngy, hanem különböző állatfigurák vannak fából kifaragva és kifestve, azokat lehet felfűzni egy cipőfűző vastagságú madzagra... Ezt gondoltam jövő hétre Livike névnapjára... de hogy legyen valami új, valami amivel le tudják magukat addig is foglalni, Mama behozta előbb...
Bár ez tipikusan az a játék, amivel egy percre nem lehet otthagyni Őket, mert még kiszúrják egymás szemét a "tűvel", ami egy hegyes fadarab a madzag két végén, hogy könnyen bele lehessen dugni a figurákba. A másik veszélye, hogy talán lenyelni nem tudják a darabokat, bár Tőlük minden kitelik... de megrágni viszont simán, nem hinném, hogy nagyon egészséges festékkel vannak befestve az elemek. :( Műanyag lenne jó, még ha nem is olyan tartós, meg nem természetes, engem nem nagyon érdekel ez a fene nagy természetesség dolog, praktikus legyen, ne okozzanak vele kárt és sérülést, hogy miből van, nagyon nem izgat. :))
Papa vett még egy favonatot is, amit én először azt hittem milyen jó, hogy lehet tologatni, bár kicsi, három "kocsiból" áll, de mint kiderült, ezek összerakhatóak, kis téglalapok, kockák, íves elemekből épül fel az egész, úgy kell összerakni, ráhúzogatni az alapból kiálló hosszú oszlopokra.. Pff. :)) Én nem bírtam összerakni:DD Levike összerakta úgy, ahogy jött, mindent egymás hegyére-hátára, utána örült Neki, hogy mit alkotott. :D
Ja és persze keverik a kettőt, a fűzőre ráteszik a vonat elemeit is, és az állatos figurákat is ráteszik a vonatra, vagyis csak tennék, mert azoknak kisebbek a lyukai.
Livike a fűzögetést visszafelé csinálja egyelőre: amit én ráteszek, Ő leszedi.

Egyet-kettőt már mindketten rátettek, de azt hiszem úgy kell majd játszani, hogy csak ez legyen elöl, a vonat és egyéb ne, mert így mindenbe belekapkodtak, semmivel nem haladtak "érdemben".

12:30-kor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel, jó fél órát elvoltak a játékokkal, délben úgysem aludtak volna még (addigra végeztünk a kajával).
Livike mellett feküdnöm kellett, majdnem elaludtam én is. :)
12:45 körül aludtak el, azóta nyugi van.
Meglátjuk meddig tart.

Később jövök. (gondolom este).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)