2010. december 1., szerda

Megérkezett az első hó...

Reggel legalábbis esett vagy két órán át, majd átváltott esőbe és utána egész nap esett. Csúnya idő. :(

Az este 23:30 körül tettem le Levikét az ágyába, ott is maradt és aludt reggel 7:30-ig! :) Akkor kikéredzkedett, majd még pihengetett kicsit, utána ment a szokásos "dolgára" a tévé kapcsolóért és néhány játékért. Livike 7:45-kor ébredt, Ő is jöhetett közénk, én pedig felkeltem, hogy készítsem a reggeli dolgokat.

8:15-kor már mindketten készen voltak, fél óra múlva pedig már a szőnyegen játszottak.
Apa ma is délre ment dolgozni, de a rossz idő ellenére azért előtte még elment a kisboltba is friss pékáruért. :) A héten ma dolgozott utoljára, négy nap szabadnap következik. :)

Csináltam répás-krumpli-csirkehusis főzeléket a gyerekeknek ebédre a tegnapi üveges mellé.
Délelőtt elég jól elvoltak, ahogy Apa elindult dolgozni már kezdtek egyre nyűgösebbek lenni, így 11:45-kor hozzá is fogtam az ebédeltetéshez. Levike elég sokat evett a sima kajából is, majd az üveges kajával vegyítettből is evett valamennyit. Akkor már Mama is itt volt. :) Livike egyiket se nagyon akarta enni, végül a keverékből evett valamit, de az majdnem semmi volt. :( Egy db túrórudit is megettek utána, persze Livike kért volna még, nade nem azzal kell jól lakni. :( Egyébként sincs most több rudi itthon, holnap majd hozok.

12:20 körül tettem le Őket aludni, Livike 12:35-kor aludt el. Épp jöttem kifelé, amikor csörgött Mama mobilja a pelenkázó szélén. Ő kereste a vezetékesről, hogy hol van, mert bent nem találta. :) Jó, hogy épp ott álltam mellette, így gyorsan lenyomtam és vittem is be Mamának, egyébként biztos felébredt volna rá Livike.

Az alvás ma sem volt valami hosszú életű. :( 13:25-kor már mindketten fent voltak, de most jobb kedvvel ébredtek, nem volt olyan nagy sírás-rívás, mint mostanában lenni szokott. :)
Játszottunk, elvoltunk.. Fegyelmezni is kellett ma is, mert a függöny húzgálása még mindig sláger, a csipeszek meg egyre fogynak a lerángatásoktól. :( Van ami fent marad csak a függöny jön ki, de van ami egy-az egyben le is esik. :(

15:40-kor adtam gyümölcspépet, amit szépen meg is ettek. :)
17 óra körül jött Mama, bár ma nem mentem sehová, azért bejött kicsit felváltani a gyerekeknél.
17:45-kor következett az uzsonna, ami sonka, zsömle, vajas pogácsa, valamint sajt falatkákat jelentett ma. Jól ettek, bár Livike inkább a zsömlét és a pogácsát ette, Levike a sonkát, de Ő amúgy mindent evett. :)
Tea ivás, játék, stb..
18:30 körül adtam egy doboz joghurtot, ügyesen megették. A teát akkor nem kérték. :(
Hamarosan visszajött Mama, de akkor már Papa is jött aki csak fürdés után ment ki, Mama pedig szintén, csak még befejezte Levike öltöztetését. :)

20 órakor kezdtünk fürdetni, mert néztük közben az új játékot is a tv2-n, a Negyvenmilliós játszmát. Megpróbáltam a neten is belépni, sikerült is, de két kérdés után lefagyott az egész. Amúgyis elég fura, mert akárhogy állítgattam a képernyőfelbontást a laptopnál, egyszerűen nem fért ki a játék képernyője. :( Éppen úgy belefért, hogy még a tálcát is feltettem oldalra. :D

Livikét Mama rendezte, törölközésnél volt hiszti, de Mamát ez nem hatja meg, nem ad semmi csali tárgyat, semmit, majd abbahagyja, meg leszereli különböző taktikákkal. :) Levikét én fürdettem, de már Mama fejezte be a törölközést, mert bár nem sírt, de nyújtózkodott Mama felé...
Én megágyaztam, Papa rendezte a fürdős cuccot, úgyhogy mindenki csinált ma valamit. :)))
Mindketten szépen a helyükön vannak, esznek és talán már alszanak is. Csend van, ez a lényeg! :)
A filmet ma is csak innen hallgattam... annyit nem ér, hogy Levi felkeljen és ki akarjon jönni az ágyából, ha meglát, hogy bemegyek. :(
Ha úgy van rá idő, akkor megnézem nap közben neten, meg úgyis tudom már mi lesz benne, mert el szoktam olvasni előre a tartalmát. :D

Ennyi lenne mára így gyorsan és röviden. :)
Ha lesz még valami, akkor azt úgyis megírom holnap valamikor. Gondolom, hogy csak este jutok majd ide a gép elé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)