2010. december 22., szerda

Pár szó még mára...

A délutáni alvás Livikének 14:40-ig, Levikének 15 óráig tartott. Jó kedvük volt, játszottunk, mesét néztünk, kirakóztunk, túl sokat nem is rosszalkodtak ma szerencsére. :)
16:30 körül adtam a gyümölcspépet, majd Apa is haza ért, úgyhogy utána már négyesben voltunk. :)
18 óra körül volt az uzsonna, jól és sokat ettek ma is, majd ittak gyümölcslét, amit ma már többször is, úgyhogy arra már joghurtot nem akartam adni, Levikének így is ma háromszor volt széklete, ebből kettő eléggé nemtetsző állagú és szagú... :( Nagyon remélem, hogy csak a gyümölcslé, vagy a talán végre meginduló hátsó rágófogai miatt van ez és nem lesz beteg... :( A kedve amúgy jó, de már tegnap is volt kétszer ilyen enyhén szólva laza terméke. :((
Ugyanazt eszi, mint Livike, Neki semmi baja, ezért vagyok bizonytalan, hogy mi okozza. Mindenesetre figyelgetjük, a gyógyszertárban pedig kérek majd valamit, - még nem tudom mit - amit abban az esetben lehet adni, ha ez tovább folytatódna.

Hamar eltelt az idő, játszottunk, kivételesen elég jól viselkedtek, csak már közvetlen fürdés előtt erősített bele Levike a rosszaságba, a tévét akarta püfölni a porszívó csövével... :/ Nem értem ezt a csöppséget.. én a helyében már messziről kerülném a tévét, nemhogy még odamenjek, azok után ami múltkor volt.. És akkor még veri, üti, az, hogy kapcsolgatja ki-be már csak egy dolog. Ja, tegnap este a távirányító egyik gombját is sikerült lerágnia vagy lekaparnia. (pici gomb és ilyen.. puha gumi vagy műanyag a gombok anyaga.)

19:50-kor kezdtük a fürdést a szokásos módon: Livikét Apa, Levikét én rendeztem/tük. :)
Minden rendben ment.
21 óra előtt már Livike egyszer levetkőzött és kidobált mindent az ágyából. Levike már aludt, de sikerült Őt is felébresztenie, így kapott még egy kis kaját, hátha visszaalszik a fiú... Nem tette, kivettem a film közben a mi ágyunkra. Livike feküdt, de 10 perc múlva újra levetkőzött. Hagytam egy kicsit...
Elég meleg volt a szobában, gondoltam nem fog megfagyni, ha nem öltöztetem rögtön fel... így csak viccnek veszi, hogy Ő vetkőzik, én meg öltöztetem. :(
Amikor mégis elkezdtem volna öltöztetni, akkor még leállt velem vitázni! :D De tényleg.. :) Mondtam, hogy akkor most már felvesszük a ruhát, erre Ő rázta a fejét, valami "nem" félét mondott, ami inkább "nye"-ként hangzik, majd lekuporodott hasra és horkolni kezdett, közben vigyorgott ezerrel. :) Ezt megcsináltuk háromszor. Mondtam, akkor jólvan, szia! - és elindultam kifelé. Na erre egyből felpattant, heves "aja, aja" kíséretében már nyújtotta is a kezét meg a lábát, hogy adjam rá a cuccot, utána a hálózsákot is tűrte.. :) Már egész jól megy a kiságyban öltöztetés, felét állva, felét fekve adom Rá. Persze, csak ha akarja és nem ellenkezik kézzel-lábbal. :) Kapott még egy kis kaját és most már alszik egy ideje.
Levike is a mi ágyunkon, majd megyek nemsoká és leteszem a helyére.

Kb ennyi lenne mára. Holnap gondolom jövök majd valamikor, bár elég sok tennivaló van még így karácsony előtt. Este csak fogok tudni egy bejegyzést írni.. :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)