2010. december 21., kedd

Keddi összefoglaló

Nos az éjszakánk úgy 1 órától telt alvással, addig csak pár perceket aludtunk. Levike 23 óra után szépen elaludt a helyén, de Livike nem. Ki kellett venni! Igen, Livikét. Csak hogy nehogy jó legyen minden. A Lánynak esze ágában nem volt aludni, tudnám miért... levegőn is voltak, délután nem aludtak sokat, szóval valami egyéb oka lehetett a nem alvásának.
Éjfélkor feküdtem, de 0:45-kor még ott randalírozott közöttünk, rajtunk, le-fől, le-föl. Végül 1 óra körül alhatott el. Mi is. 3:30 körül ébredtem, letettem Livikét a helyére és utána nyugodtan alhattunk.
Nem tudom meddig sikerült volna, de 9 óra előtt pár perccel Mama telefonjára ébredtem. :)) Apa 10-re ment dolgozni, úgyhogy jól elkésett volna, ha később ébredünk. :( Livike még ráhúzott vagy 10 percet, de Levike ébredt velünk együtt a telefonra.

10:15-re lettem kész a takarítással is, kitettem Őket, majd nekikészültem az ebédfőzésnek, Mára pirított tarhonya levest terveztem, abból a gyerekek is ehetnek és nekünk is van legalább levesünk. :)
Közben jött a Dédi Mama is, gondolom a karácsonyi készülődések miatt jött kedden a megszokott csütörtök helyett. :) Közben én csináltam az ebédet, de nálam az előkészületek tartanak a legtovább, pucolni, felvágni, összeállítani, erre számítsuk rá még a konkrét főzési időt... Igaz, hogy 11 óra előtt fogtam hozzá az egészhez, mégis 12:30-ra lett kész a leves. Ráadásul nem is lett a legjobb, mert hiába pirítottam meg jól a tarhonyát, amint felöntöttem vízzel kifakult. Mire megfőtt totál fehér lett a tészta, de még az íze is olyan lett, mint amit csak úgy simán tettem bele és nem is pirítottam. Amikor ezt meséltem Apának, meg sem lepődött, csak nevetett, mert Vele is és egy mesterszakács kollégájával is esett már meg ilyen, egymást cikizték, hogy még egy tarhonyát sem tudnak megpirítani... :D Közben ez némely tészta elég rossz tulajdonsága. :( Én általában Gyermelyit veszek, de ez most másfajta volt... na mindegy, azért ették a gyerekek is és mi is. :)

Mivel ma ködös és nyálkás idő volt, ne meg a főzés miatt nem is tudtunk volna, így nem mentünk ki levegőzni. A Dédi Mama 11:30-kor elindult haza, én őriztem a kaját, közben a gyerekekhez rohangáltam, mert mindig találtak valami olyan tevékenységet, amit nem kellett volna. :(

12:40-kor kezdtük adni az ebédet, egyébként elég jól viselték, hogy máskor ilyenkor már aludni szoktak és már túl vannak az evésen, nem voltak hisztisek és nyűgösek, csak már a vége felé. Levike elég sokat és jól evett Mamától, Livike kevesebbet, de azért Ő is evett. Desszert is volt: 1 óriás túrórudi és 1 tejszelet, azzal soha nincs gond, hogy nem akarnák megenni. :))

13:25-kor tettem le Őket aludni.
Livike 15:05-kor ébredt, álmos volt még, de nem aludt vissza. jól elvoltunk.
Levike 15:30 körül ébredt, jó kedvük volt. :)
Apa is haza ért 15:45 körül, gyorsan telik az idő ilyenkor, szinte nem is csinálunk semmit és már este is van.
16:30 volt amikor elkezdtem adni a gyümölcsöt, majd 17 órakor Mamával elmentünk vásárolni... Először az OBI-ba mentünk, hogy szétnézzük műkarácsonyfa ügyben, Mama most azt szeretne, eddig mindig élő fánk volt odabent, Papa ellene van a műnek, de biztos azért, mert régen tényleg olyan csúnya műfák voltak, most meg egész élethűek. Igaz az áruk is az, mert 15-25ezer Ft. körül mozog az áruk azoknak, amik tényleg élethűek, és legalább másfél méter magasak. Egyelőre nem vettünk.
Szétnéztünk még futtában, szerencsére a gyerekeknek kapásból találtam is karácsonyi ajándéknak valót: mágneses rajztáblát. Régen nézegetem Teszveszen/Vaterán, de sokallottam az árát, most pedig megláttam és úgy voltam vele, hogy ez jó lesz, ráadásul olyan, amit még nem láttam eddig: színes! :) Szóval.. ahogy rajzolunk, folyamatosan vált át más színekbe, szerintem tök jó. :) Kicsi koromban nekem is volt, igaz kisebb, de még egy színű. Nem tudom mit fognak szólni hozzá, majd kiderül. :) Félek, hogy rövid időn belül elrontják, ha túl erősen nyomják a "tollat" rá, vagy dobálják, szétrágják, stb... Na majd jövök az infókkal, ha már ott járunk. :)
Az OBI-ból 18 óra után jöttünk ki, gyorsan elmentünk még az Interspárba is. Végülis amiért én is mentem, hogy Apának nézzek valami ajándéknak valót nem jött össze. :( Nem tudom hogy lesz, mert Neki egy tusfürdőn kívül semmi nincsen még. :(((
19:20-ra értünk haza, a gyerekek jók voltak, hát igen, nem én voltam velük. :)))
Jól ettek uzsonnát is, krémtúrót is kaptak, teát is ittak, a szoba is egyben volt, Apa szerint nem is rosszalkodtak túl sokat. Hmm... szerintem most már tuti nem hiszi el, hogy néha mit művelnek...! Bár... nem rég amikor szabadnapos volt és itthon is volt kivételesen, akkor elég nyűgös napjuk volt a gyerekeknek, tapasztalhatta, hogy milyenek, ha olyanok. :)

Játszottunk még egy ideig, majd készülődtünk a fürdéshez. 20:05-kor kezdtük, minden rendben ment. Livikét Apa rendezte, Levikét én. Szépen le is feküdtek és ettek.
Kb negyed óráig. Utána Livike levetkőzött, kihajigált mindent az ágyából, Levike is ült és nyekergett... Livikét visszaöltöztettem, 10 perc múlva újra megismételte. :( A film alatt Levike mellettem feküdt a nagy ágyon, Livike a helyén feküdt és evett, azt hittem már alszik is. Tévedtem. :( Ahogy kijöttem, újra aktivizálta magát és vetkőzni kezdett. Levike is lejött az ágyról, játszani akart meg pakolni is, majd Ő is levetkőzött bodyra. Percekig könyörögtem, hogy jöjjön már oda, hogy felöltöztessem, ja és persze kivegyem alóla a ...-t. :( Miért mindig este, fürdés után kell neki termelni?:(
Visszaöltöztettem, csináltam még kaját, és még mindig nem alszik. :( Livike szerintem már igen, legalábbis csendben van.
Levike is jó lenne, ha minél előbb elaludna végre. Lehetőleg az ágyában, de nem baj, ha a miénken, csak utána tudjam letenni és maradjon is ott reggelig! :)

Ennyi mára, megyek be, hátha előbb lefekszik. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)