2010. december 6., hétfő

Hétfői helyzetjelentés

Röviden a mai nap:
Éjjel minden rendben volt, Levike is csak 5:35-kor ébredt sírva, akkor kivettem közénk, a hálózsákot le is kellett vennem róla, mert nem tűrte. Addig viszont igen. :)
Apa 7 óra után kelt, mi 8:25-ig aludtunk. :)

9 óra után már túl voltak az evésen, én pedig a porszívózáson, úgyhogy játszhattak a szobában. Volt ma nagyfelmosás idebent meg a teraszon is. Ez olyan, amikor mindent kipakolunk, és úgy van felmosva többször is a járólap. Más az, ha csak úgy négykézláb bemászok mindenhova és feltörlök, vagy épp a felmosóval, de csak úgy gyorsan, hogy kész legyen. :) Valahogy én úgy vagyok ezzel, hogy nem szeretem csinálni, de muszáj. Az is idegesít, ha koszos, így meg kell csinálni. :) Inkább kiporszívóznék hatszor, mint egyszer felmossak...:D És igen, ilyenkor szokták mondani nekem, hogy mit vagyok úgy oda, mintha 200 nm-es lakásunk lenne, ennek a kicsinek a rendbentartásán is nyavalygok. Na, haladjunk. :)
A gyerekek elég jók voltak, bár már délelőtt felbosszantottak párszor a rosszalkodásaikkal. :(

Olyan gyorsan eltelt az idő a pakolászással meg a többivel, hogy 11:20 lett, mire a gyerekeket felöltöztettem és elindultunk levegőzni. Mivel Apa délre ment dolgozni, így igyekeznünk kellett, mert hamarosan indulnia kellett, így csak 10 percig voltunk kint, egy kisutcányi részt jártunk csak be. Szerintem elég hideg volt ma, elég is volt ennyi. Szerintük pedig két óra is kevés lenne, mindig megy a hiszti és a visítás, ha be kell jönni. :((( Ráadásul Livike itt az udvaron az utolsó pillanatban elhasalt a füvön, ahol csupa sár lett mindene, a két tenyere, az overálja... :( Neki sem tetszett, hogy szutykos, mert csak állt széttárt kezekkel, tűrte, hogy vetkőztessem és megmossam a kezeit. :)

Az ebédet 12 óra körül kezdtük adni Mamával. Azt hittem, hogy milyen jól fognak enni, de tévedtem. :( Nem jött be a mai ebéd....
Sült tököt turmixoltam össze, majd tettem bele sült husi darabkákat és a rizses kajából is valamennyit, amiben sonka is volt. Ez lett volna a mai menü. Volna, ugyanis nem ették! Egyikőjük sem. :( Nem ízlett... :( Pici korukban pedig szerették a sütőtököt... Most a sima rizses kaját megették úgy ahogy, de nem mondanám, hogy nagyon degeszre ették belőle magukat.. :( Livike két perc után mondogatta, hogy "túúú túúúú", és mutogatott a hűtőre. Na persze.. a túrórudi az menne! :D
Amikor már végképp nem ették a kaját, kaptak egy rudit, majd mehettek is aludni egy kis tápszerrel. Ekkor 12:40 lehetett kb. Nem tudom pontosan. :(
Livike 13:15-kor felébredt, de nem mentem be rögtön, így vissza is aludt. :)
Utána úgy bealudtak mindketten, hogy már azon gondolkodtam, hogy fel kellene Őket ébreszteni, mert mi lesz este, ha ennyit alszanak.
15:30-kor indultam a postára meg a boltba, de akkor még aludtak. Mama itt volt, mondta, hogy 15:50 körül ébredtek fel mindketten. Ez szép volt ma! :)

Gyümölcsnek mandarint ettek ma, 4 db-ot kaptak, de majdnem kevés volt Mama szerint. :) Addig ették, amíg nem voltam itthon.
Játszottunk, elvoltunk... Ma elég korán, már 16:45-kor elkezdtem adni az uzsonnát, mert Levike nagyon éhesnek tűnt, legalábbis nyammnyammolt folyamatosan és ide a konyhába mutogatott. Hát ezen ne múljon, megkapták a kaját ma korábban. :)
Sült husit és friss zsömle falatkákat ettek, majd egy fél Medve sajtot is megettek szintén zsömlével. :) Amikor már eldobálták, akkor tudtam, hogy nem kérik... Egy Kinder tejszeletet azért még be tudtak gyűrni "nehezen". :) Azt nem dobálták el..! :)

Miután ettek, bementünk a szobába és ittak teát, játszottunk, szokásos dolgok...
Mama is visszajött, hamar eltelt az idő fürdésig.
Ahhoz képest, hogy mennyit aludtak a gyerekek délután, már mindketten, - de főleg Levike - álmosak voltak 19 órakor is.
19:40 körül kezdtünk fürdetni, Livikét Mama fürdette, rendben volt minden, Levikét én, de a törölközés felénél átvette Mama, mert ilyenkor csak a Mama a jó! :))
Én addig megágyaztam, pakoltam.
Mindketten szépen az ágyaikban fekszenek, esznek, alszanak.
Szép is lenne így, de nem ez a helyzet, vagy csak félig.
Livike kb tartotta magát a szokásos - és helyes - rendhez, evett és el is aludt. Levike evett, de nem aludt, hanem megszakításokkal bár, de azért felállt, nyekergett, majd visszafeküdt, majd újra csak nem nyugodott, úgyhogy 21:40-kor ki kellett vennem a mi ágyunkra, kapott még kaját és most csendben van, remélem már alszik is, nem akarok bemenni egyelőre, mert lehet, hogy azzal elrontok mindent.

Hmm... amikor Levi hisztizett az ágyában, megnéztem, hogy Livikének van-e még kajája, ha alszik, úgysem kell Neki, majd odaadom.. Odahajoltam, hát a kis drága ott nézett, csak feküdt mozdulatlanul, álmos szemekkel.... meg nem nyikkant volna. :( Felébresztette Levike. :( Persze így a kaját nem vettem el, hanem odaadtam, amit el is kapott villámgyorsan, Levinek pedig csináltam még egy keveset, azzal tettem le a mi ágyunkra.

Itt tartunk most, többet nem nagyon tudok a mai napról írni.
Holnap jövök valamikor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)