2010. november 21., vasárnap

Vasárnap

Az este Levike hamarosan elaludt, hogy itt befejeztem az írást. Éjfél előtt pár perccel tettem le a helyére, kicsit fészkelődött, helyezkedett, de végül visszaaludt és fel sem ébredt reggel 7:40-ig! :)
Szerintem aludt volna tovább is, mint ahogy Livike is, de Apa felkelt 7:25-kor, és szerintem Livike arra ébredt, hogy világos van a konyhában, na meg csak nem lehet teljesen csendben lenni a kávéfőzés, készülődés, öltözködés, ki-be járkálás közben. :( A lényeg, hogy Livike felébredt, kivettem, persze pár percen belül megtalálta a tévé távirányítóját... bekapcsolta a TV-t, majd hogy biztos legyen Levike ébredése, még oda is ment Hozzá és benyúlva a rácson át, megsimogatta Levikét. :)) Aranyos volt, de még igazán alhattunk volna, ha csak fél órát, akkor annyit... :(
7:50-ig még heverésztünk kicsit, legalábbis én, mert utána már kelnem kellett, hogy készülődjek, készítsem Nekik is a kajájukat.

Rendbetétel, takarítás, szokásos dolgok..
Apa ma is 10-re ment dolgozni.
11 óra után pár perccel indultunk ki babakocsival levegőzni, jó negyven percet kint voltunk, de ez igazán csak nekem séta, a gyerekek csak ülnek, és bár levegőznek, nem fáradnak el. :(
Innentől kezdve szinte egész nap csak a nyűglődés meg a nyekergés ment. :(
12:30 körül volt az ebéd, Mama főzött húslevest és rakott kelt, a leves volt addigra készen, így abból ettek zöldségeket, husit, tésztát villával összetörve. Mindketten elég jól és sokat is ettek.
Álmosak voltak, úgyhogy mehettek is aludni 13 óra után pár perccel.
Elaludtak szinte rögtön, de 13:40-kor szinte egyszerre ébredtek sírva, visítva. Livikét vettem ki először, szerintem aludt volna még rajtam fekve, de Levike nem hagyta annyiban a dolgot, megsértődött, hogy nem Ő fekszik most rajtam.... Még Mama is bejött, hogy megnyugtassa, annyira sírt... :(
Nem akart nyugodni, Livike is belekezdett, mutogattak kifelé, úgyhogy innen a szobából menni kellett, mert nem maradtak volna nyugton.
Bementünk Mamáékhoz, ott persze egyből semmi baj nem volt, pakoltak, tévét kapcsolgattak, hűtőmágneseket szedegettek, meg amit még találtak.
Közben mi is megebédeltünk, persze a gyerekek Mama és Papa ölében ültek és ettek, mert csak úgy simán nem maradtak el, hogy játszottak volna valamivel és lehetett volna nyugodtan ennünk. :(
Főleg a rakott kelből ettek sokat, azt is inkább Livike! Még a Dédi Mama által sütött és küldött piskótából is ettek pár falatot. :))

15 óra után jöttünk ki, hamarosan Apa is haza ért, és mivel korán végzett, így ma mindenképp ki akart menni horgászni, gondolom azért, mert legközelebb csak hétvégén lesz szabadnapos, addig végig vagy zárós lesz, vagy későn végez...
Persze ennek senki nem örült, és ez enyhe kifejezés.... :( Mármint annak, hogy ki akar menni...
Mamával elszaladtunk a dm-be, mert kellett pelenka meg egy két dolog, meg a 15%-os végösszeg kedvezmény kuponomat sem akartam elveszíteni, bár hónap végéig jó, nem tudtam, hogy eljutok-e addig még a dm-be.
Szerintem kb fél órát lehettünk oda összesen...
Miután haza értünk, kb fél óra múlva már indult is Apa, ekkor 17:30 volt. Azt mondta nem marad túl sokáig, max 22-23 óráig. Ha hideg lesz akkor előbb is jön. Mondjuk Neki a hideg meg az eső sem szokott akadály lenni, ha a horgászatról van szó. :( Ma estétől egyébként jópár napra állandó esőzést jósolnak, aminek nagyon nem örülök, hogy fognak így a gyerekek kint lenni? :(

19 óráig egyedül voltam Velük, ezt az időt kb fele-fele arányban töltöttük "jól". Volt idő, amikor olyan igazi jógyerekek voltak, ültek mellettem két oldalt az ágyon és a zenélős tévét nézegették. :)) Amúgy persze volt rohangálás, építőkockázás. minden amit ilyenkor szoktunk csinálni.
Mivel jól bekajáltak, úgy gondoltam nem kell ma külön uzsonna, joghurtot ettek. Teát is ittak elég sokat, bár fürdés előtt már utólag gondolkodtam, hogy lehet, hogy mégis éhesek lesznek, majd nem győzöm csinálni a tápszert, de eddig úgy néz ki nem lesz gond, alszanak 20:20 óta kb.
Livike a helyén, Levike a nagy ágyon. Pár perc alatt elaludtak. Majd gondolom kialusszák magukat pár óra alatt utána meg majd lehet megint altatgatni. :(
A fürdést 20 óra után pár perccel kezdtük, Mama Livikét fürdette, minden rendben ment. Én Levikét vittem, eléggé balhés volt most a Legény, a törölközést is végig hisztizte... vagy az volt a baja, hogy nem Mama foglalkozik vele, vagy csak már álmos volt nagyon... A lényeg, hogy már alszanak. Még. :)

Most ennyit tudtam hirtelen összeszedni a mai napról, nem igazán történt semmi említésre méltó dolog, de mégis hosszú volt a nap, mert sok volt a sírás, nyűglődés. :(
Holnap jövök valamikor, remélem hangulatilag jobban fog kezdődni a hét, mint ahogy ez végződött. (a fürdés utáni állapottal nincs gondom..:) )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)