2010. november 13., szombat

Szombat - eddig

Az este Livike hamar elaludt, Levike nem akart, így melléfeküdtem Megasztárt nézni.. 22:30 körül ért haza Apa, valahogy akörül aludt el Levike is.
23:40-kor le akartam tenni a helyére, hogy majd mi is fekszünk most már, de azonnal felébredt és panaszkodni kezdett, még fel sem álltam Vele... így maradt közöttünk megint :((

Reggel 8:40-kor ébredtünk, ment minden a szokásos módon.
Apa ma is 10-re ment dolgozni, úgyhogy 9:40-től egyedül vagyok a gyerekekkel.
Eddig elég jók voltak, nem panaszkodom.

11 óra körül hívott Mama, beszéltünk pár szót, majd felöltöztettem Őket és elindultunk a játszótér felé, ahová először csak én mentem be, hogy megnézzem, száraz-e a homok... Az volt, így bementünk. Jött egy nagymama egy nagyobbacska kislánnyal, velük beszélgettem, csodálták a gyerekeket... :))
Hamarosan elmentek, csak mi maradtunk. Egy kicsit hintáztunk, egy kicsit csúszdáztunk is, majd délben indultunk haza.

A babakocsi tolókarja, aminek az egyik oldala már félig szét volt törve - az alumínium cső - idebent, ahogy fordultam vele teljesen kettétört. :(( Pedig azt a pár kanyarodást amit kellett tenni, mind úgy csináltam, hogy a lábammal emeltem meg a kocsit, nem a kart nyomtam, de úgy látszik ennyit bírt... Papa azt mondta majd meghegeszti, de nem tudom, hogy így, hogy teljesen eltört még meg tudja-e csinálni. :( Nem igazán lenne jó, ha másik babakocsit kellene venni, mert még a Teszveszen is, használtan 20 ezer körül vannak. :((( Ezt is használtan vettük, de szinte új volt, még azt sem mondhatjuk, hogy agyon volt strapálva... Mi sem használtuk olyan nagyon sokat. :((

Kimosakodás, átöltözés után 12:30-kor megebédeltettem Őket. A tegnapi rizses húst ették ma is, ami maradt a tömény 3 decinyi kajából, azt én ettem meg. :)
Ettek túrórudit is, majd 13 órakor letettem Őket aludni egy kis tápszerrel.
Livike csak kb 20 perc múlva aludt el, de azóta legalább alszik.

Közben sütit sütök, ami nálam nagy szám, mert eltekintve régen egy-két piskótától, még nem sütöttem semmit. :D
Ez most ilyen gyári por, Brownies, csak 3 db tojás, 100 gramm vaj és fél deci víz kell bele, kézi habverővel kellett összekeverni és mehetett is a sütőbe. Még összehajtogatható papírformát is adtak hozzá. Azt hiszem nekem az tartott a legtovább, mire összehajtogattam..:D
Nemsokára kész lesz, hát kíváncsi leszek rá, hogy milyen lesz. :))

Uzsonnára melegszendvicset tervezek sütni, vagy sk feltéttel, vagy gyárival, bár ha a gyerekeknek is azt akarok adni uzsonnát, - márpedig azt akarok - akkor inkább csinálok én rávalót. Főtt tojás, sonkakockák, vaj, majonéz.. nemtudommi... Régen pedig ilyet többször csináltam, de mindig ott volt Mama, már elfelejtettem hogy kell. :( Na majd teszek bele valamit, nagyon nem hiszem, hogy el tudom rontani. :D

Egyébként ebéd közben közösen kergettünk egy legyet. :)) A gyerekek mindig mondták, hogy "hettte" ami a "hess te" lenne, amit még nyáron tanultak meg a szúnyogokra, azóta mindenre ezt mondják ami repül, és mondjuk leütni való jószág. :D
Szóval Ők mutatták, hogy hol van, ha épp én nem láttam, akkor is megmutatták, végül csak leütöttem nagynehezen. :))))

Azt hiszem egyelőre ennyi, mindjárt lejár a süti ideje. :) Mikre jó a mobil... mindig be szoktam állítani a mosógép idejét is, most a sütését is időzítőre.. :)
Ja, ma már mostam is egy adagot, de az még reggel volt...

Na majd jövök este valamikor. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)