2010. június 2., szerda

A könyvekkel még várni kell (?)

Néha szoktam ötleteket venni mások blogjaiból, így történt ez a kis, Színekről című könyvecske megvételekor is. Erről már régen láttam képeket, videókat, meg leírást, hogy a Lányok milyen szépen, ügyesen felismerik, megmutatják a különböző tárgyakat, ha a Szüleik mutatják azokat.
Erről van szó. :))

Szóval mivel én ritkán jutok el üzletbe, viszont a net kéznél van, vettem egy ilyen könyvecskét a Teszveszen. Kicsit látszott már rajta a használat, de végül nekem sikerült kicsit leamortizálni, ugyanis természetesen áttörölgettem, mert volt rajta egy kis dzsuva, meg hát amúgyis használt dolgot nem adunk úgy a gyerekeknek oda, hogy nem tisztítjuk le. (mellesleg újat sem:) ) Úgyhogy ott, ahol kicsit meg volt szakadva (az utolsó lap) szépen el is szakadt, amit én celluxszal mg is ragasztottam, majd odaadtam a gyerekeknek. Persze úgy szerettem volna én csinálni, hogy leülök és mutogatom a dolgokat, de ezek a gyerekek nem olyanok, hogy majd szépen leülnek és nézik. :) Elkezdték húzgálni, rágcsálni, magyarul nem a rendeltetésének megfelelően használták a könyvecskét. Egyszer arra mentem be, hogy Livike nagyon elvan, rágcsálta a cellux darabkát amit szépen leszedegetett. :) A könyvecske most arra vár a polcon, hogy valamit kitaláljak a megragasztására, valami olyat, amit nem tudnak belőle kiszedni. Nem tudom a pillanatragasztó vagy a sima folyékony ragasztó mennyire jó ötlet, mert azt meg talán kieszik belőle?? :)

Egyébként nem ez az első könyvük. Van pár összehajtogatható keménykarton könyvük is, de ebben a kicsiben az (is) tetszett, hogy lekerekítettek a sarkai, szemben a mi eddigi könyveinkkel, amik eléggé balesetveszélyesek, tudva a gyerekeink hozzáállását. :)

Csapkodnak vele, dobálják...

Lehet, hogy még nem jutottak el arra a szintre, hogy igazán érdekelje Őket a könyvek valódi értelme/értéke. :(

Természetesen nem adom fel. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)