2010. június 24., csütörtök

... és a folytatás

Miután délután ide írtam, bementem és játszottunk a gyerekekkel. 16:35-kor tettem le Őket aludni, mert Livike már nagyon sírt, álmos volt, ezt most egyértelműen láttam rajta. Levi meg már csak szolidaritásból is rákezdett, úgyhogy amíg elkészült a tápszer addig kórusban nyomták....
Csend volt és nyugalom, Mamáék épp haza értek a vásárlásból, de volt még egy feladandó levél, gondoltam elviszem a postára meg akkor bemegyek a gyógyszertárba is Fenistilért meg kiváltom a maradék tápszert, 1 recept volt még talonban.
Úgy is volt, hamar végeztem... 17 órakor már itthon is voltam.
Be se néztem, örültem, hogy csend van. Pakolásztam a legminimálisabb zajjal, majd a neten nézelődtem egy ideig. De jó, alszanak. Gondoltam. És ez félig igaz is volt! :)
18 órakor elkezdtem kikészíteni az uzsonnát, hogy ne legyen hideg a sonka, a párizsi és a sajt, amikor jött Mama Levivel a kezében. Ő azt hitte még nem jöttem haza. Mondom hova mentem volna? :) Főleg, hogy melegítőben voltam, biztos nem járom be úgy a fél várost. :)) Levike felsírt ahogy én elindultam, így bevitte magukhoz Mama, ott jól elvoltak addig, amíg ki nem jött Vele, mert akkor már unta a dolgot odabent.
Én meg ugye nem mentem be a szobába, nem is tudtam, hogy nincs ott Levi. :)
Livike nagyon jót aludt még akkor is, ki volt terülve. :)
Telt az idő, már 18:15 volt. Nagyon kellett volna már enniük is, hogy ne mindig olyan későn uzsonnázzanak. Levike tett róla, hogy felébredjen Livike is, mert elkezdte rázni a karámot a szekrénynél, ami zörgött. Szegény KicsiLány úgy felijedt! :( Gyoran kivette Mama, én is bementem, de még álmoska volt azt se tudta hol van. :) Még járkálni sem akart csak folyton leült az ölembe... Levike elkezdett hisztizni valamin, ja igen. Rázta a rácsot és Mama leszidta, erre Livike kezdett el sírni... Megint egy olyan eset, mint az SZTK-ban a múltkor. :)))
Teljesen kétségbeesett a Lány, pedig nem is Ő volt most a rossz.... :)
Gyors peluscsere és irány a konyha, az etetőszékek és lehetett enni! :)
Elég tetemes adag felvágottat és sajtot ettek meg, hozzá egy egész kiflit ketten, valamint egy doboz joghurtot is elfogyasztottak a végén. Ja, még pár szem kölesgolyót is kaptak levezetésnek.
Tea ivás is volt, de az már a szobában. Játék, zenehallgatás, na és kicsi hiszti is, mert a zenék egy részét a laptopomról hallgattuk, de csak az ajtóba a karámon kívülre tettem le a gépet, amit persze Ők mindenáron el akartak érni. Egyébként meg olyan vadul tudnak táncolni! :)) Voltak is ütközések, ha túl közel "tomboltak" egymáshoz. :) Talán egyszer sikerül ezt felvennem, bár szerintem rögtön abbahagynák, ha meglátnák a kamerát. :(

Mivel Levike egy percet nem aludt délután, így nem nagyon húztuk a fürdés idejét, megkockáztatva ezzel azt, hogy Livike nem fog aludni egyhamar. Viszont Levivel sem lehet bírni, ha túlságosan elfárad fürdésre.
Így 19:50-kor neki is kezdtünk Mamával a pancsolásnak. Apa is haza ért éppen, Levit Ő törölte és öltöztette fel, én csak megfürdettem.
Így viszonylag gyorsan végzünk, mert amíg Levit felöltözteti addig én meg tudok ágyazni magunknak. :)
Adtam megint 8 csepp Fenistilt a Fiúnak, talán már nem olyan csúnya a szeme fölött a két csípés, ami nem is kettő, hanem mindkét oldalon legalább 3 csípés van. :(

A film alatt még nem aludtak, Livike kapott még 90 ml kaját, azzal el is aludt, Levike még az első adaggal el tudott aludni 21:30 körül.
Azóta nyugi van, bár Levi egy fél órája nyöszörgött, forgolódott, remélem nem szúnyog bántotta éppen. :( Szétnéztünk, de bent már nem talált Apa több szúnyogot, ami volt még fürdés után leütötte. Itt a konyhában viszont elég sok van, vagyis remélem már csak volt. Le is lett fújva Morteinnel, meg van ilyen rovarlámpánk is, aminek olyan fénye van majdnem mint a kvarclámpának... lilás, elvileg ez vonzza a szúnyogokat is, és ha bemegy a lyukakon akkor megcsapja az áram. Azt hiszem így működik. Ez most itt van bent, már két-három csattanást hallottam. :) Ha éjjelre is bekapcsolva marad akkor nem is kell odabent az éjjeli fény, mert ez bevilágít annyira, hogy nem lesz sötét a szobában. :)
Remélem kiírtja a dögöket, mert nem lenne jó Levinek (sem) ha még kapna csípéseket. :(

Azt hiszem mára ennyi.... Megyek aludni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)