2010. június 10., csütörtök

Csütörtöki összefoglaló - elég hosszú lett. :)

A mai napban főleg a délután és az este volt izgalmas, a többi része átlagosan telt. :)
De haladjuk szépen sorban, ahogy már megszokhattuk:

Reggel végül 7:45-kor volt ébredés, Livike mindig visszaaludt még egy kis időre, nem háborgattam, megvártam míg rendesen felébred Levivel együtt. :)
Rendbe tettem Őket, a szobát, meg a szokásos dolgok is megvoltak.

10:20-kor kapták meg a tízórait, próbáltunk keresni az udvaron olyan helyet, ahol jár a szél is és nincs olyan szörnyű meleg. Megették az egész teli tálka gyümölcsöt, bár Mama kellett hozzá, hogy ez így legyen. Nem Ő ette meg, csak ugye Nála jobban esznek a gyerekek. :)

Evés után hintáztak is addig amíg megcsináltam a tápszert az alváshoz, végül 11:25-kor jöttünk be és tettem le Őket aludni.
Besötétítettem, a konyhaajtót is becsuktam, pedig nem szeretek úgy bent lenni, hogy rám van csukva az ajtó, de megsülni se szerettem volna. Így idebent egész kellemes idő maradt délutánig, hogy hány fok volt azt nem tudom, de ahhoz elég jó idő volt, hogy nagyot aludjanak a gyerekek. :)
Livike 13:20-kor, Levike pedig 14 órakor ébredt. Be is fejezték mára az alvást. :)(estig...)



14:30-kor kapták meg az ebédet, szintén kint, árnyékban, lenge szellőben ettek. A mai menü a Mama által magunknak főzött rizses húsból lett kivéve, de mivel a turmix így nem vitte volna szét, tettem bele egy üveges sima sárgarépapürét is. Tudom, főzhettem volna rendes répát, de nem akartam melegíteni vele idebent, na meg nem is tudtam, hogy kelleni fog bele....
Nem túl sok fogyott belőle, bár púposan volt a tálka, azért lett valamennyi híja a végére, de közel sem annyi, mint amit általában meg szoktak enni. Bár tömény és sűrű volt nagyon. A nagy meleg is közrejátszhat abban, hogy nem esznek annyira jól, bár Ők sosem esznek igazán jól és főleg könnyen nem. :(

Kaja után ittak egy kis vizet, ettek kölesgolyót, babapudingot is, majd hintapalinta következett, végül sétálni kezdtünk.
Mivel a nagy meleg miatt nem adtam rájuk se zoknit se szandált, mezítláb voltak a gyerkőcök. :)
Először félve kezdett el Levike a betonon járni (a szőnyegen is úgy ment először mezítláb:) ) majd egyre jobban belejött. Ment volna szokás szerint a kutya vizébe pancsolni. :))) Mama közben fellocsolta a járdát vízzel, hogy ne legyen annyira meleg, meg hogy tapasztalják meg ezt is, milyen mezítláb a vizes betonon lenni. :)
Tetszett Nekik! Livikének is! :)
Miután az egész járda végig lett locsolva slaggal és bejárták a gyerkőcök a placcot, megnéztük mit csinálnak a vödörrel, ha van benne víz. :)

Kb ezt:

Hű, ezt lehet csapkodni, pancsolni, és még ránk sem szólnak, mint fürdésnél, amikor a szobában vagyunk! Gyere Te is, Levike! :)

Akkor mindent bele! Ez nagyon jóóó! :))

:)



Ültek is benne, volt másik vödör is, stílszerűen egy kék. :) (véletlenül egyébként...) Először beleállítottuk Őket, majd ültek is, persze a víz meleg, de legalábbis langyos volt! :)
(pelus nélkül persze....)
Miután kipancsolták magukat idebent megtörölgettük Őket, kaptak egy laza bodyt  na és persze pelust is, és játszottunk....

Közben haza ért Apa is, ekkor már majdnem 16 óra volt, úgyhogy ma megint kimaradt a délutáni alvás... Vagy inkább úgy mondom, hogy egyszer aludtak csak ma, mert már az is belenyúlt a délután egy részébe.:)
Persze 16 órakor még letehettem volna Őket aludni, de akkor még nem úgy néztek ki, mint akik aludni szeretnének, amikor már szerettek volna, az 18:10-kor volt, akkor meg már én nem akartam, hogy elaludjanak.
Kaptak uzsonnát, ügyesen megették és elég sokat is, biztos éhesek voltak, nem volt most ebéd óta tápszer, még az a kis 90 ml sem, amit meg szoktak kapni alváshoz. (mivel nem volt alvás sem.)

18:45-kor fejezték be a kaját, mentünk is be a szobába játszani, eltölteni az időt a szokásos fürdés előtti dolgokkal.
De!
Ekkor jött a mai nap fénypontja! :)
Hazaértek Mamáék. Ez önmagában még nem újság, de az igen, hogy nem jöttek üres kézzel! (vásárolni voltak...)

Egy csomó mindent kaptak a gyerekek! Ez olyan elő Levente névnap szerű alkalom volt most, magyarul egy-két hét ide vagy oda, nem számít, most volt idő és alkalom vásárolni, meg is kapták most az ajándékokat Mamáéktól, amiknek nagyon örültünk, és köszönjük szépen még egyszer....  És hogy mik is ezek:

Hogy "szegény gyerekeknek" mégse vödörben kelljen pancsolni, mától van szép, nagy, felfújható medencénk! :) Fel is lett fújva, én bele is feküdtem csak úgy üresen. :) Pont olyan hosszú, mint én úgy, ha a kinyújtom a karom a fejem fölé... szóval nyújtózkodva. :) Majd megnézem holnap a méreteit a dobozán, most nem tudom fejből, Nagy, az biztos! :)
Egyébként már régen tervezzük, hogy majd veszünk, de mindig maradt, meg igazán még jó idő se volt a fürdésre, a mai vödrözés is csak véletlenül "alakult ki". :)
Ebben azt hiszem jóideig el tudnak majd játszani, fürdeni, pancsolni. :)

A medencéhez vagyis belevalónak még kaptak a gyerkőcök egy nagy "kockahálónyi" kislabdát is! Szépek, színesek, jól szét is gurultak a szobában. :) Most jobb híján a fürdőkádjukba szórtuk bele, mert ezt ki kellett próbálni! :) És abban ült Livike, aki egyelőre kifelé dobálta a labdákat, Levike meg szedegette össze és dobálta vissza a kádba. :))

Valahogy így:
Livike egy kád labdában ülve.... Levike pedig már próbálgatja, mennyire erős műanyagból vannak a labdák.... 

Itt rakosgatja vissza Levike a kidobált labdákat. :)

Lesz ez még fordítva is! :) Érdekes módon nem akart Levi mindenáron beleülni a kádba, jól elvolt azzal, hogy visszapakolgatta a labdákat. :)

Livike jobban élvezte, csak akkor épp nem sikerült soha fényképeznem, amikor mosolygott... :)

Az ajándékok sora még folytatódik: Kaptak még egy kis montessori tornyot, amit egyelőre előszeretettel pakolnak LE, de majd belejönnek abba is, hogy feltenni hogy kell a karikákat lehetőleg a megfelelő sorrendben. (másképp fel se mennek rá, mert kúpos az a hosszú rész a közepén....)

Valamint kapott még Livike egy pár csajos ruhát, kisblúzokat, rövidnadrágot, egy hosszút is, meg egy kis tunikát. Levikének lett vékony hálóruhája, ami végülis rugdalózó, jó nagy, de legalább elfér benne kényelmesen. Ebben a csomagban 3 db volt, jut belőle Livikének is. :)

Azt hiszem nem hagytam ki semmit... :)
Ha holnap is ilyen jó idő lesz, felavatjuk a medencét! :) Majd arról is hozok képeket! :)

Az este további részében fürdés volt és alvás, előbbi 20:15-kor, utóbbi kb fél órával később. Viszont 23 órakor mindketten felébredtek, kaptak még kaját, de Levike megint nyekereg, lehet, hogy megint megette a tápszert, vagy csak melege van...
Az új hálócuccot még ki kell mosni, még a meleg van rajta. Az ablak sarkig nyitva, légmozgás alig van, szóval  elég meleg van. (de azért hűvösebb van a szobában, mint itt a konyhában, mert itt fűt a hűtő is meg a laptop is nyomja a meleget rendesen. :(

Megyek is és megnézem mi a helyzet, bár nem szoktam rögtön ugrani ha hangot hallatnak, mert van amikor simán vissza is alszanak. Mint pl Livike délután... :) 12:20-kor felébredt, na akkor siettem be hozzá, mert nem akartam, hogy Levit is felébressze, erre szépen nyugisan visszafeküdt és aludt tovább anélkül, hogy megnyikkant volna. :)))
Levi viszont most úgy tűnik nem adja fel, úgyhogy mára be is fejezem ezt, úgyis leírtam már mindent amit akartam. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)