2010. június 22., kedd

Kedd - jól telt a nap :)

A gyerekek ma későn ébredtek. Ez 8:45-öt jelent. :) Apa 7, én pedig 8 órakor keltem, hogy úgyis mindjárt ébrednek. Borús idő volt már reggel is, lehet, hogy ezt érezték, ezért aludtak ilyen sokáig. Levike biztos jól kifáradt az este, bár utána már Ő is aludt reggelig. Livike is végig aludt. :)

Miután rendbe tettük Őket szokás szerint az ágyaikban ették meg a kaját, majd 9:50-kor tettem ki mindkettőjüket a placcra, ami már elég biztonságosnak mondható így, hogy nem tud Livike átmászni a karámon. A rádió egy-két percnél tovább nem szól, mert tuti elnyomkodják, és ha elég sokáig nyomkodják a csatornaváltót, akkor előbb-utóbb elfogy a beállított rádióadó, magyarul nem szól semmi. Levike persze így is megtalálja a rosszalkodás módját: rázza a rácsot, de úgy, hogy attól tartok eltörik.... Ha rászólok, kiröhög... Igazán kinőhetnék már ezt a szokásukat, hogy mindent tönkre akarnak tenni... :( Még ha nem is szándékosan.
Most azért az egyszem hordozóért megy a harc. Egy, mert a másik a karámon kívül van támasztékként a tévészekrény előtt. A másik most már belül van az ágy végénél, amit úgy tudtam viszonylag fixre letenni, hogy fel van állítva ülőre, úgy van beszorítva az ágy és a karám (és a szekrény) közé. Na most ez jó kis kuckó lett így. :)
Délelőtt Livike keserves visítására benéztem, és előszöris nem láttam sehol a Lányt... nem tudtam hol van, leesni nem tud ott elvileg sehova. Hát... Ült a hordozóban, Levike meg az ölében vigyorogva! Szegény KicsiLány... :) Ahogy kiszabadítottam, Levi már ült is be a helyére a hordozóba. :)) úgyhogy most ezen veszekednek, hogy ki üljön bele.

A tízórai gyümölcsig csak rájuk néztem néha, mert közben Apával a garázsban rendezkedtünk, selejteztük az annak idején innen kikerült (helyhiány miatt) és bedobozolt cuccainkat, mert annak nagy része már soha nem fog kelleni, ne legyen ott. A gyerekek szépen eljátszogattak, ez az egy visítás volt csak, amikor Livire ráült a tesó, dehát ki nem visítana, ha egy nálánál nehezebb másik ember ráülne egy az egyben? :)

A gyümölcsevés is és a mai összes étkezés idebent történt, mert kint vagy esett az eső és hideg volt, vagy csak hideg volt... ma levegőzni sem tudtunk kimenni emiatt. :( (A nyitott ablak meg mégsem ugyanaz...)
10:45-kor ették meg a gyümölcsöt, most is maradt valamennyi a teli tálkányi adagból, de elég jól megették. Utána kaptak még piskótatallért is, majd újra irány a szoba, főként most is kettesben, de ennek most külön örültem, hogy ilyen jól elvoltak, legalább haladtunk a pakolással. Persze voltam bent is, nem hagytam órákig egyedül őket.. néha beültem kicsit játszani, aztán mentem tovább. :)

12:20-kor tettem le Őket aludni egy kis tápszerrel. Ha ezt előre tudom, hogy Andiék épp nemsokkal utána jönnek, akkor még vártam volna kicsit... de a végén azért így is tudtak találkozni egy rövid időre, mert 13:45-kor felébredtek mindketten. :)
Levikét jöttek megköszönteni névnapja alkalmából. :) Megint jó sok mindent kaptak a gyerekek, ruhákat, játékokat, plüssöket. :)) Köszönjük szépen még egyszer. :)
Van egy olyan készlet, amiben sok gumikacsa van... na nekem az a kedvencem... biztos van vagy 8 db, de még nem számoltam, azt hiszem 2-2 egyforma van, folyamatosan csökkenő méretűek. :))) Ha lesz még nyár és fürödhetnek kint a medencében, akkor ott nagyon jó lesz ezekkel játszani. :) Idebent is jó, Livike fél órán át hurcolászta az egyiket, főként a szájában. :)) Már tudják mindketten, hogy ha megkérdezem, hogy hol van a kacsa, megmutatják, odahozzák, és a háp-háp is néha felismerhetően hangzik Tőlük! :) Egy délután alatt, viszonylag kevés foglalkozással, szerintem elég jó eredmény. Előtte még nem volt kacsás játék, élőben sem láttak kacsát, semmilyen formában nem láttak még... :)



Az ebédet ma extra későn, 15 órakor kezdtük el adni a gyerekeknek. Ennek egy oka volt, nem volt kész korábban, amíg aludtak nem azzal foglalkoztam, valamikor 14 óra után kezdtem hozzá a készítéséhez, bár nem volt nagy kunszt, mégis eltelt az idő még utána valamivel. Ma sárgarépa-krumpli-alma-csirkehusi kombinációt kaptak, tudom, unalmas... bár jó pár napja nem volt már ez a kaja. De ezt általában megeszik, kivéve ha folyamatosan akarom adni több napon át. :)
Elég sokat megettek, ma is Livike volt az aktívabb, Levike is evett, jóval többet, mint tegnap... Miután megették kaptak még piskótatallért is. Amíg azt eszegették mi is ettünk Apával, a tegnap esti spagetti carbonarát, ez magyarul sonkás tészta egy bizonyos alaplével leöntve, de nincs leve, a tészta magába szívja.. Finom. Nem túl fűszeres, kellemes ízű étel. Mostanában én a palacsinta után ezt eszem a legszívesebben. :))) (az is volt ma.:) ) Azt akartam ebből kihozni, hogy ahogy látták a gyerekek, hogy eszünk, elkezdtek kunyerálni. :) Livike hangosan nyammnyamm-ozott, és nem ám, hogy majd szépen elvan, visít, ha nem kap! :) Persze kapott tésztát, erre Levike is kért, úgyhogy jó pár szál tésztát megettek még így levezetésnek. :)) Szerintem Ők most értek el arra a szintre, hogy kíváncsiak a mi kajánkra, bár nem igazán szoktunk egyszerre enni, olyankor biztos kérnek. Így olyat kell ennünk előttük, amiből kaphatnak, ha nem akarunk balhét. :))

Miután végeztünk, a szobában kaptak teát, játszottunk, ekkor már 16 óra körül járt az idő.
Apa elment a Sparba, megosztottuk, hogy én meg majd a kisboltba megyek kenyérét, ha visszajön. :)
Amíg Apa odavolt Mama is lejött és játszottunk a gyerekekkel közösen, jók voltak, vidámak, mosolygósak, bújósak. Ilyenkor olyan jó velük! Miért nem lehet mindig így?!
17 órakor eléggé álmosnak tűntek, mondom egyefene, aludjanak, nehogy nyűglődés legyen estefelé az álmosság miatt. Tapasztalat, hogy nem szoktak elaludni ilyenkor már... Most sem volt ez másképp. :( Én gyorsan indultam a boltba, Mama adta oda a tápszert is, Apa közben kint volt palacsintát sütni. :) de én is jöttem hamar... Alvás helyett játék, hancúrozás volt a program mifelénk. :) Livike még a tápszert sem ette meg, biztos nagyon jól lakott az ebéddel. :)
Így beültem közéjük, tornyot építettünk, meg játszottunk a többi játékkal is... telt az idő.
Amikor Apa végzett a palacsinta sütéssel, váltottunk. Ő ment be a gyerekekhez én pedig megtöltöttem a palacsintákat. Közben már 18:15 volt, a gyerekeknek uzsonnázni is kellett, bár azt gondoltam a késői ebéd miatt nem fognak sokat enni. Nem is vágtam fel sok sonkát, de azt megették friss kenyérdarabkákkal amit előkészítettem. Nagyon is jól ették! Mivel jók voltak, (amúgy is kaptak volna!) kaptak palacsintát is. :) Leheletnyi vékonyan megkentem nutellás krémmel, bár én úgy tudom nem lehet még mogyoróféléket adni. Mondjuk más kérdés, hogy ezek a krémek mennyi mogyorót láttak valaha is. :) De akkor sem adnám szívesen, csak Apa ragaszkodott hozzá, hogy valami legyen már benne, ne csak üresen adjuk. Szerintem úgy is nagyon finom! :) Nesquick-kel sem akartam bekenni mert az meg kakaó.... Na mindegy már, épp csak az íze kedvéért volt rajta egy kicsi krém... Másfél palacsintát bevágtak ketten! :))
Most olvastam a neten a mogyorókrémről, azért is telt el az idő ennyire... :(
Van ahol azt írják, hogy akár 8-10 éves korig is kerülni kell a mogyorókrém és a mogyoró adását! Azért ez már csak túlzás kicsit, nem?
Én azt hiszem 2 vagy 3 éves kort olvastam még régebben, mivel erősen allergén anyag.. De mi nem az? :(
Összességében elmondhatom, hogy ma jól és sokat ettek a gyerekek! Bárcsak így maradna! :))

Mire kész lettünk és letörölgettem mindent és mindenkit a palacsinta maradványaitól, már majdnem 19 óra volt. :)
Következett egy vidám óra, játék, hancúrozás, a végén egy kis nyekergés is azért, nehogy túl jó legyen! :) De az már megint a kiságyban fürdésre várakozva történő falvédő evésének megakadályozása miatt volt. Nem is lehet akadályozni Őket, ez a baj! Rászólás, kézre ütés, elmagyarázás, mind hasztalan. Olyan gyorsan szedik ki a kicsi ujjaikkal és kapják be, hogy csak na! Jó esetben nem nyelik le, hanem csak gyűjtögetik a szájukban és ha kérjük (meg ha nem kérjük is) odaadják nekünk. De sajnos van, amit lenyelnek.
Azt hiszem aktuális lesz a falvédő csere.. Pedig ez nekem nagyon tetszik. dehát... ha lelegelik akkor nem lesz szép sokáig. Na meg nem is ez a lényeg, hanem hogy nehogy betegek legyenek a sok száltól, amit megesznek....

19:50-kor kezdtünk fürdetni. Livike kacagva, vigyorogva tűrte a törölközést! Hát ilyen se nagyon volt mostanában! :) Mi volt ma velük, nem tudom, de igazán így maradhatnának! Ilyen vidámnak, jó kedvűnek, hisztimentesnek...
Félek, hogy holnap ezerszer rosszabb nap jön.... visszakapjuk ezt még mi, hogy ma jó volt kicsit... :( Tudom, megint a pesszimizmus....

Levike a film közepére megette a kajáját. Elkezdett nyekeregni. Apa nem teketóriázott itt 120 meg 90 ml repetákkal, egyből 180 ml-t csinált Neki! Szegény gyerek kidurran a végén :) De nem... Mondjuk tegnap nálam sokkal több repeta jött össze több részletben, de akkor nap közben nem nagyon evett.
Még vagy egy órán át nem akart elaludni a Legény, sokszor felállt, kiabált kicsit, de mindig visszafektettem, visszaadtam a kaját és ott maradtam Vele egy ideig. 22 óra előtt kellett utoljára lefektetnem, azóta nyugton van. A kajájából még volt akkor mindjárt ki is hozom az üvegeket, hiszen ezt (ha még van benne) már úgysem eheti meg ha felébred.

Ennyi lenne mára. Megyek és lefekszem, remélem Livikének nem most jut eszébe felébredni.. Az előbb betakargattam Őket, kérdés, hogy meddig lesz rajtuk a takaró. Ha ilyen hidegek lesznek mostanában, akkor újra a vastag hálócuccban kell Őket altatni, mert rendesen hideg van! :(

Holnap jövök.... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)