2010. június 5., szombat

És még mindig jó - a szombati nap vége.

Gondolom most már elmondhatom, hogy vége a napnak, ha fel is ébrednek még, akkor is max. kell még egy kis kaja és alvás lesz reggelig. De nem akarom előre elkiabálni. :)

Délután játszottunk, seperc alatt fel tudják fordítani a szobát, de legalább a habtapit nem kell összerakosgatnom, csak a szétdobált játékokat és a széttolt karámot kell mindig a helyére tennem, ha mondjuk 5 percig nem vagyok bent. :)
A habtapiról jut eszembe: tudtam, hogy van még valami a hordozók huzatának kimosásán kívül, amit meg akarok csinálni ha jó idő lesz végre. (a huzatokat kimostam ma, vagyis a mosógép kimosta :) meg is száradtak, vissza is tettem őket a helyükre.)
A habtapikat akartam még kitenni, ha másnem részletekben szellőzni, meg át is mosom majd az összeset előtte. Remélem lesz pár meleg nap, amikor nem esik az eső, lehetőleg a szél se fújjon, mert akkor meg az a baj, hogy elfújja a darabkákat. :) Ez ma elmaradt, de sebaj, ami késik nem múlik. :)

17:20-kor már nagyon álmosnak tűntek a gyerkőcök, bár gondolkodtam rajta, hogy kihozom Őket és uzsonnáznak, de inkább csináltam 90 ml tápszert és irány az ágyikó(k) :) Lehet, hogy aludtak volna, nem tudom, de ugyebár én pont akkor járkáltam be kb háromszor, a hordozók miatt, előtte nem tudtam megcsinálni, mert ha akkor veszem el a tévéállvány meg a szekrény elől a hordozókat hogy "felöltöztessem", amikor a gyerekek a placcon vannak, akkor tuti kihasználják, hogy szabad a pálya és mennek pakolni meg tévét nyomogatni... :( Így azután csináltam meg ezt a dolgot, miután letettem Őket... így viszont mindig felkeltek amikor bementem....
18 óra után pár perccel Mamáék is haza értek, Livike valószínűleg meglátta Őket az ablakon keresztül, mert azzal jött oda Mama, hogy Livike már sikongat, biztos meglátta. :))) Hát... minden lehetséges. :) Persze akkor már be is kellett jönni hozzájuk, kimenni meg ugye nem egyszerű, így az alvásnak lőttek, bár ne is aludjanak már negyed hétkor... :))) Így most csak pihentek egy kicsit, a kaját persze megették az utolsó cseppig. :)

Mivel kint jó idő volt, a teraszon adtam oda az uzsonnát. És mivel előtte ették meg a tápszert, nem is voltak éhesek. :( Livike a kutyának dobálta a kaja nagy részét, Levike evett, de mint kiderült utólag, a székében is volt egy csomó....
Mindegy, ez már így alakult, valamit azért mégis ettek, ha nem sokat is.

19 óra előtt nem sokkal jöttünk be, aminek a szúnyogok voltak a közvetlen kiváltó okai. :( Levikét megint megcsípte egy a homlokán oldalt a haja tövénél, fel is duzzadt pár percen belül. :( Livikének meg a jobb oldali arcát csípte meg, de Neki úgy tűnik nem olyan érzékeny a szervezete, mint Levinek, mert miután bekentem Antivakarinnal szinte el is múlt a csípés helye....

Fürdésig még játszottunk, majd 19:45-kor nekikezdtünk a fürdésnek. Minden rendben ment, ügyesek voltak, nem sírtak, nem hisztiztek. :)
Az ágybakerülés is zökkenőmentesen zajlott, cuppogtak egy darabig majd elcsendesedtek. Ha az éjjel is ilyen jó lesz, akkor tényleg elégedett lehetek, bár már így is az vagyok a mai nappal. :)
Ismét a sok levegőzésnek tudom be, hogy jók voltak. Vagy épp mindkettőjük fognövekedése szünetet tartott mára, nem tudom. :)
Holnap már biztos más lesz a felállás. :)

A végére azért ideírom, mint mindig, hátha ez is segít:)) Remélem az este és az éjszaka további részében is alvás lesz! :)
(Nem merem kihagyni, pedig nem vagyok babonás....!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)