2011. augusztus 20., szombat

Szombat

Éjjel minden rendben volt. Reggel Livike ébredt elsőnek 6:45-kor, szerencsére még vissza aludt, így én is. :) Levike 7:30-kor kelt, kapott Ő is tejet.
Livike elég gyakran mondogatta, hogy "fáj hasi", így ráültettem a wc-re, ahol elvégezte dolgait, kicsit is, nagyot is! :))
Hamarosan már kint voltunk az udvaron, nagyon meleg volt, így nem is indultunk el délelőtt sehova, szerencsére csak párszor akartak kimenni, de hamar megértették, hogy most nem lehet..
Ebédre öregtarhonyát főztem, rendes adagban.
12:20 körül ettek a gyerekek, Livike sokat és ügyesen, Levike kevesebbet evett, majd ha felkelt bepótolja elven. :)

Nem volt még 13 óra, amikor már újra kint voltak.
Levike 14:15-kor kelt, egyből ki is kellett vinni, nem volt maradása idebent. Ettek dinnyét, elvoltak.
Livike maratonit aludt. 15:45- kor, akkor is már ébreszteni kellett!

Kint voltunk, 17óra körül Mamáék kimentek a Tisza partra, mi nem mentünk, majd csak este a tűzijátékra.

19:30-kor indultunk, lesétáltuk elég hamar a távot. Még volt egy óra a tűzijátékig. Mondtam Apának, hogy lassan induljunk hazafelé, majd valahonnan csak meg tudjuk nézni, de rövidebb utat tennénk meg,
21 órakor eljött a tűzijáték ideje. Szépen nézték egy ideig, majd Livike felkéredzkedett, bújt belém, mondta, hogy fél. Szerintem a durrogástól. Bár azt mondták, nem tetszik az egész, pedig szép volt .

21:40-re értünk haza, egyrészt karban, amit már a tömegben is megjátszottunk, hogy cipeltük Őket, másrészt sokat sétáltak, elég jó tempóval!
A Zagyva gáton Livike folyton nézte az eget, bár azt mondta, hogy nem szép, nem tetszik, azért csak nézte óvatosan a tűzijátékot. :)

22 óra körül már aludtak is, a fürdést elintéztük még a kimenetel előtt kora este.
Nem is húztam ki egyből a mi ágyunkat, így Levike is egyből elaludt a saját helyén! :)
Nagyjából ennyi  mára, holnap jövok. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)