2011. augusztus 29., hétfő

Hétfő

Éjjel nem volt gond, a reggeli ébresztő megint 7:30 körül volt, Levike kelt csak fel, Livike 8 óra után pár perccel ébredt. Ez is ritka! :) Levi addigra megitta a tejét, majd úgy ahogy van alvós bodyban elkezdte felhúzni a szandálját, hogy Ő márpedig kimegy. Na mondom álljunk meg egy kicsit, először is igya meg a maradék tejet is, majd felöltözünk, szandál helyett papucs van az udvarra, megvárjuk Livikét és majd úgy megyünk ki.

Livike arra ébredt, hogy itt az ablak alatt beszélgetett Papa és a kőművesek, egyből ment is oda, nem is akart nekem köszönni. :( Felöltöztettem, megkapta a tejet, felét megitta de már mehetnéke volt, így mentünk is ki az udvarra. :)

Ma is jó idő volt, nem volt annyira kánikula, de azért kellemes időt kaptunk.
A kisboltba 9 óra után jutottam el, ennek megfelelően - mert hétfő van - már nem volt szinte semmi pékáru, de azért csak hoztam reggelinek valót. :)

Levike evett mákos kiflit, Livike sajtos pogácsát, ittak teát és kubut is, telt az idő.
Még délelőtt Levike elesett, a térdéről lement kissé a bőr, sírt, hoztam is a Betadint meg a Bepanthent, hogy majd lekezelem. Mama kijött, mert szerinte nem jól csináltam, viszont innentől kezdve Levike matrica lett, nem tágított Mama mellől szinte egész nap. :(

Dél körül ettek tojásos tésztát, jobb híján azt csináltam, volt még tegnapról kifőtt tészta, ütöttem rá tojást. Ették, de nem olyan jól, mint legutóbb.

13 óra körül aludtak el bent Mamáéknál, egyrészt a kopácsolás miatt nem alhattak itt, másrészt ott hamar elalszanak Mamával..
Ma a ház hátulját,  - a szomszéd(ok) felől - kezdték csinálni, javítás lesz meg szigetelés....
Délután jött Attila, megcsinálták a gázcsöveket, úgyhogy estére lett meleg vizünk nekünk is. :) A gyerekek ettől függetlenül bent akartak fürdeni, de mondtam, hogy most már itt is lehet, ki van engedve a víz, jöjjenek.. :))
Na de ez már az este, pár szó még a délutánról:

Livike 14:45-kor ébredt, Levike 15 órakor. Jó nagyot aludtak. :))
16 óra után elsétáltunk a kisboltba, hátha van még zsömle, de nem volt... Vettünk sajtos kiflit, fonott kalácsot, sós kiflit... :)) Mamával mentünk persze, egyedül még mindig nem vállalkozok kimenni a gyerekekkel. Főleg nem boltba.

Levike továbbra is Mamán lógott, félt a hegesztéstől, mivel Mama mondta, hogy nem szabad nézni, ezt Levike úgy oldotta meg, hogy Mamába bújt és el nem mozdult.. :)))
Livike jött-ment, de figyelni kellett Őt is, hogy ne nézze a fényt...

19:20 körül bevonultak Mamáékhoz Gumimacit és társait nézni/hallgatni, majd 20 óra előtt ettek párizsit és sajtot, utána következett a fürdés. Addigra lett készen a gáz, előkészültem a fürdéshez, már csak bele kellett menni a kádba. :))

A fürdés rendben zajlott, Apa fürdette Őket, előtte Ő is lefürdött, mert csupa kosz volt az egész napos munka után, Ő is ott volt a két kőművessel...

Néztük a Jóban rosszbant, Livike a felénél már aludt, tehát olyan 20:50 körül, de Levike nem akart.. ez még nem elég, végig dumálta az egészet, már annyira bosszantott, hogy nem hallottam a tévét Tőle...
22:40 körül aludt el végre. Nem értem miért, már 18 óra körül álmos volt, utána meg mégsem akart aludni.

Most már nyugi van, remélem marad is.
Ennyi lenne mára, holnap jövök... gondolom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)