2010. március 11., csütörtök

Ez történt ma... :)

Gyors csütörtöki összefoglaló következik. :)
Nyugodt éjszaka után 6:30-kor ébredtünk. mindent elkövettünk, hogy aludjanak még vissza a gyerekek, de Ők másképp gondolták. Így 7 óra előtt felkeltünk. :)
Teljesen megszokom a jót, mert Apa még mindig itthon van, és ilyenkor sokat segít, ma reggel pl Ő öltöztette fel mindkét gyerkőcöt, sőt a kaját is megcsinálta, nekem csak a szoba rendbetétele maradt. :)

A tízórai gyümölcsöt még 10 óra előtt odaadtuk, mert a korábbi ébredés miatt hamarabb lettek álmosak és nyűgösek... Megették szépen, bár csak az egyik tállal fogyott el, de az tele volt. :)

Mivel szinte egész nap esett a hó majd a havas eső, így ma bent aludtak...
Levike 11-től 13:20-ig aludt, ez a mostanában szokásos nappali alvásukhoz képest rekord mennyiségnek számít! :)
Livike fél óra múlva felébredt, így Ő a továbbiakban itt volt kint a konyhában az etetőszékben. :) Amíg én elmentem a boltba addig megevett két egész babapiskótát! :) Megint porszívózás kellett a végén. :)) Viszont a következő tisztába tevéskor hirtelen nem tudtam miért vannak morzsák a pelusban... azután eszembe jutott, hogy piskótázott a Lány.. :) Nem tudom, hogy varázsolta bele a morzsákat, de sikerült Neki, biztos nem volt kellemes érzés hogy ott volt az a nem is kevés morzsa a pelusban. :)

Az ebéd 13:30-kor volt, ügyesen ettek és elég sokat! :)

A délutáni alvás annyiból állt, hogy Livike elaludt, majd kb fél óra múlva Levi felébresztette, mert szó szerint rázta alatta a kiságyat. :( Persze, kialudta magát délelőtt, tudható volt, hogy nem fog aludni a Fiú, de azért Livikét hagyhatta volna pihenni kicsit tovább is! :(
Innentől kezdve már nem aludtak, játszással, nyűglődéssel, időközönként váltogatva a jobb és rosszabb hangulatokat telt el az idő fürdésig.

Uzsonna is volt 16:30-kor, Mama épp átjött, így megetette a manókat... Gyümölcs maradék volt tejpéppel keverve. Mind megették, pedig nem volt kevés! Sőt még ami megmaradt gyümölcs, mert nem tettem mindet bele a tejpépbe, azt is megették külön! :)

Este felé már nagyon álmosak lettek, de azért elbírtunk Velük, rendes időben történt a fürdés, 20 órára már mindketten az ágyukban voltak. :)

Levike szinte azonnal elkezdte a magánszámát, miszerint feláll az ágyában és sír... Háromszor tettem vissza fekvő helyzetbe és adtam vissza a kajáját, mindannyiszor sikertelenül... Negyedjére nem jöttem ki, hanem ott maradtam az ágya mellett, először Őt figyelve ahogy eszik, majd a tévét néztem, de ott álltam továbbra is. És szépen evett, majd elaludt. Nem kellett kivennem, nagyágyra majd magamra tenni!
Ha ez mindig így lenne, megérné nekem az a 10 perc ácsorgás az ágyánál...:))

Azóta csend van és nyugalom.... megyek is és rendbe teszem még itt a konyhát (vacsora után még nem mosogattam el...), utána fürdés és alvás.
Remélhetőleg, ha a gyerekek másképp nem "rendelik". :))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)