2011. március 16., szerda

Szerda

Nos az éjszakánk nem mondhatom, hogy valami hűdejó volt.. Aludtunk, csak komoly vándorlások voltak egész éjjel, én már nem is tudom, hogy mikor ki, hol aludt, egyre emlékszem, hogy Livike egyszer magától visszament és befeküdt Levike ágyába, de utána újra mellettem kötött ki. Akkor Levike közöttünk volt éppen, Livike kívülre feküdt, na, az nem volt valami kényelmes helyzet, de már 7 óra körül járt az idő, úgyis kelnem kellett már hamarosan. Amikor a telefonom jelzett, hogy ébrednem kellene,(:D) már a gyerekeket rendbe is tettük, beágyaztam, és lassan kezdtem én is készülődni.

Papával mentünk az Okmányirodába, pontosan érkeztünk (8:30-ra volt időpont), kicsit várni kellett, de 8:45-kor már a kocsiban ültünk megint. :) A parkolási kártya azonnal kész lett, erre nem kellett várni, ott csinálják helyben és még fizetni sem kell érte, ellenben a személyivel. (lejárt) Egyébként majdnem úgy volt, hogy meg sem csinálják, mert még nincs kész a személyim, csak az ideiglenes papír volt nálam, de azon szerencsére rajta volt az útlevelem száma, ami mondjuk fizikailag nem volt ott, de így is elfogadták szám alapján. :) (le tudják ellenőrizni a gépben.)
Úgyhogy azt hiszem eddig az egyetlen "hivatal" az Okmányiroda, amiben pozitívan csalódtam most már másodjára, mert nem elég, hogy akár hétvégén/ünnepnapon/éjjel is foglalhatok időpontot neten, azt be is tartják, sőt a személyim esetében még előbb szóltak, mint a megadott időpont :)

Ma nem sokat császkáltam a városban, csak a központban lévő pár üzeltet jártam végig nagyjából, 10:25-re már haza is értem. A Tescoba szerettem volna kimenni, de egyszerűen nem találtam, hogy honnan megy a busz. Ahonnan eddig ment, oda nem is volt kiírva, sőt a többi táblára sem (buszpálya...). Lehetséges, hogy megszűnt a Tesco-járat? A Cora/MediaMarkt/Müller/Family Center/Obi/Praktiker és ha még kihagytam volna valamit akkor az.... szóval ezek meg megintcsak a város másik végén vannak, buszozni kell, több óra kellene kb az üzletek felének nagyjából történő átfutására, úgyhogy ezért döntöttem úgy, hogy ezeket kihagyom.

Amikor hazaértem a gyerekek az udvaron voltak Apával és Mamával. :)
10 óra körül mentek ki, ekkor ugye már közel fél órája kint voltak és maradtak is 11:40-ig. Akkor is csak elég nagy visítások és tiltakozások árán tudtuk Őket behozni.
Persze elfáradtak, a jó levegő megtette a hatását, nagyon szép idő volt ma is. :)
Egy kicsit játszottunk, majd délben megmelegítettem a kajájukat, megyek be, erre látom, hogy mindketten egymás ágyában fekszenek, és hevesen "nyammnyamm-nyammnyamm"-olnak, de nem ám a kaját kérték, hanem a tejet. :)) Azért két kanálnyit megettek, de utána újra rákezdtek a műsorra, úgyhogy ebéd elhalasztva ébredés utánra, 150 ml tej és jóéjszakát. :D
12:15-kor aludtak el.
Livike 13 órakor ébredt, Levike kb 10 perccel tudott tovább aludni, bármit csináltam, Livike visított, ha pedig hagytam, hogy azt csináljon amit szeretne, az sem volt jobb, mert miért ne most kellett volna a zenélős telefont, a kormányt és társait előszedni és odamenni Levi mellé ezekkel.... Vigyorogva persze! Ha el akartam venni, akkor visított, "csendes" játék nem érdekelte. Úgyhogy így is csoda, hogy még ennyit is aludt Levike. :)

Levike még pihengetett mellettem fekve az ágyon, megitta a tejet, addig nem voltak hajlandóak a kajára nézni sem, amíg azt meg nem itták. :)) Örülök, hogy így megszerették a sima tejet, pedig nagyon tartottam tőle, hogy soha nem fogják meginni! Este és reggel azért még 2-2 kanálnyi tápszert teszek bele.... bár ma csak egyel tettem este, nem hiszem, hogy bármit is számít már ez a mennyiség. :)

A főzeléket 14 órakor ették meg, ügyesen, viszonylag gyorsan fogyott, talán Levike valamivel többet evett. Apa szerint délelőtt elég jól ettek, amíg én odavoltam...
Ettek egy egész almát szeletelve, majd kekszet és babapiskótát is adott Nekik. Mint kiderült teát viszont nem... szerintem nagyon szomjasak voltak, azért itták annyira a tejet evés helyett... Máskor pedig szokott adni inni is Nekik, most elmaradt... :( Én sem mindig adok délelőtt teát, de olyankor vagy nem is esznek, vagy csak keveset.. de az ilyen keksz és társai tuti hogy "kívánták" a folyadékot.

A főzelék evés után még ettek almát is, sőt már az uzsonnát is megették 16:30-kor, Apa csinált szendvicset, két zsömlét ettek meg sonkával és vajjal! :) Én közben a kisboltban voltam, de jöttem hamarosan, 17:20-kor már itthon is voltam. :)

Az este viszonylag jól telt, bár volt rosszalkodás, dobálózás is szokás szerint, de játszottunk, elvoltunk... :) Ettek kekszet, krumplis ropit és ittak teát is, majd 18:20 körül egy epres joghurt is megtalálta két új gazdáját.. :))) (megették...)

A fürdést 19:30-kor kezdtük Apával, Livikét Ő fürdette, törölte, öltöztette, Levikét én fürdettem, Ő törölte, öltöztette, én ágyaztam, pakoltam. Ahogy általában szoktuk. :) Minden rendben volt.
Mindketten az ágyunkon aludtak el viszonylag nagyon rövid idő alatt, szerintem negyed óra sem kellett!
Na lesz ennek még böjtje szerintem...! :(
Livike már kétszer volt fent, de csak felsírt, kicsit simogattam és visszaaludt. Melege van.. pedig nincs bent meleg, én legalábbis majdnem fázom, pedig még fel vagyok öltözve... Láza nincsen, nem meleg a homloka, bár akkor nem is lenne melege, hanem fázna.. Na majd meglátjuk hogy alakul az éjszakánk. Remélem, hogy jobban, mint a legutóbbi, mert ez a sok vándorlás, nyomorgás, arra figyelés, hogy nehogy ráfeküdjünk az épp ottlévőre, eléggé rányomta a bélyegét az egész napunkra... Na meg nem is az volt, hogy simán elalszanak, hanem ment a nyekergés percekig. :(

Be is fejezem, megyek tusolni és aludni amíg tudok.... :)
Holnap jövök, ahogy sikerül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)