2011. március 8., kedd

Kedd eddig

Éjjel minden rendben volt. Levike ébredt elsőnek 7:30-kor, majd még sikerült pár percig vissza aludnunk, arra ébredtem, hogy Levike nagyon ejnyézik, mert Livike elhúzta a sötétítőt.. :))
8:10-kor keltem, készülődtem, majd rendbe tettem Őket. Mire az ágyazással, pakolással is kész lettem, majdnem 9 óra lett. :( Bár nem kapkodtam, a gyerekek is jók voltak, szerencsére nem volt hiszti sem, kivéve a porszívózás alatt, de ezt már megszoktam, hogy folyton ott ügyködnek az útban. :(

Kint nagyon szép idő van ma, süt a nap, bár azért nincs túl meleg, csalóka az időjárás.
11:30-kor mentünk ki levegőzni Mamával. Először az utcán voltunk, majd bejöttünk és még itt az udvaron is voltunk egy kicsit. Levike nagyon beleizzadt a sapkába, úgyhogy pontban délben be is jöttünk, mert meg kellett szárítani a haját.

12:20-kor kezdtem adni az ebédet, Mama bement, mert volt még dolga edzés előtt.
Ma is üveges kaját kaptak, holnap már jó lenne valami házi ebéd, csak még nem tudom mit lehetne főzni, amit meg is ennének. Ezt legalább megeszik, ha nem is olyan hejjde tápláló, mint a házi koszt. Rizst tettem bele, így jó nagy adag lett az egy üvegnyi kajából is. Megették mindet, bár a vége felé már eléggé könyörögni kellett, hogy egyenek is, ne csak rohangáljanak. :(

13 órakor kaptak tejet, hogy hátha alszanak, mert már délben olyan álmosak voltak, hogy nagyon!
Persze nem aludtak el...
Sőt, Livike egy-az egyben leharapta a cumisüvegen lévő cumijának a tetejét...
Nincs egy hete, hogy cseréltem. :((
Gyorsan kerestem cumit, bár olyan már nincs itthon, amiből inni szoktak, de másfajta még volt, amit gyárilag adtak ezekhez a cumisüvegekhez...
Addig persze kórusban ordítottak...
Én meg rájuk, mert nem bírom elviselni, ha ezt csinálják. :(((
Mama erre bejött, hogy mi van már, mondtam, hogy mi....
A gyerekek egyből mentek Hozzá, aludni továbbra sem akartak, de ekkor már 13:40 körül volt az idő, Mamának mennie kellett....
Egy kicsit karban, felvéve altatta Mama Livikét, de ahogy letette, egyből visítva kelt fel. Ekkor felvettem én, Mama pedig Levikét, mert akkor már Ő is felkéredzkedett. Levike előbb elaludt, őt letette Mama és ment is. Én Livikét még fogtam, majd leültem Vele, aludt, de letenni nem lehetett, mert egyből felkelt. :((
14:10-kor tettem le a nagy macira, takaróra, párnákra... jobb híján a földre, a fűtést felvettem, most mit tudok csinálni. Az ágyba már nem mertem letenni, mert ott egyből felébred most valamiért. :( Örülök, hogy valahol alszik. Levike sem a helyén van, hanem a mi ágyunkon.
Tehát most ott tartunk, hogy alszanak, ki tudja meddig....

Apa ha hazaér mehetek a városba cumiért, nagyon "jó", hogy legközelebb a buszpályán a Brendonban lehet ilyet kapni, bár a dm sem lenne közelebb, kb ugyanott van, úgyhogy azt hiszem nem úszom meg a gyaloglást. Hiába van szép idő, nincs kedvem menni. :(
Na meg a szoláriumba is be kellene menni bérletért, mert ha jól tudom most nőnap alkalmából féláron lehet venni, azért nem mindegy, hogy mennyibe kerül. :)
Meglátjuk hogy alakul a délután...
Lehet, hogy nem megyek sehova, max a kisboltba, cumit meg majd veszek csütörtökön, akkor úgyis menős leszek a reggeli órákban.
8:45-re van időpontom az okmányirodába, mert lejár a személyim, azt kell megcsináltatni, majd be kellene már menni a Vakok és Gyengénlátók irodájába is befizetni az idei tagdíjat, mert decemberben nem jutottam el.

Szóval ezek vannak, remélem a délután kevésbé nyűgösen telik!
Este jövök valamikor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)