2011. március 21., hétfő

Alakulunk... :)

Livikének ma reggel volt egy nagy adag hígabb jellegű széklete, majd rá fél órára egy kisebb, ezután már csak 18 órakor volt egy majdnem jó... Egyszer kapott ma Smectát (reggel) és ketten megittak egy Normaflore-t is teával.
Levikének csak reggel volt ma széklete, azzal már nem volt gond. Talán elmondhatjuk, hogy ennyi volt, de azért még Livikénél nincs lezárva, még bármi lehet.

Az éjszakánk jól telt, csak megint korán volt az ébresztő: 6 órakor. :(
Levike ébredt elsőnek, valamennyit talán még aludt, így mi is, de az ilyen alvás már nagyon felületes. :(
Livike 7 óra után ébredt, így 7:30-kor már fel is keltünk és hamarosan már rendbe is tettük Őket.

Apa ma is 10-re ment dolgozni, a gyerekekkel jól elvoltunk délelőtt, nem voltak most annyira rosszak. :)
11:40-kor mentünk ki levegőzni, 12:30 körül jöttünk be. Nem volt ma valami jó idő, fújt a szél is, de muszáj volt már kimenni, mert két napja nem voltunk az esős időjárás miatt.

Ebédelni nem akartak, álmosak voltak, főleg Levike. Úgy voltam vele, majd megeszik a kaját, ha felébredtek, úgyis akármit csinálunk, nem fognak enni, ha nem akarnak. :(
Megkapták a tejet és mehettek is aludni. Ekkor 12:50 lehetett kb. Hamar elaludtak.
Bekapcsoltam a bébiőrt és mentem a gyógyszertárba meg a boltba.
14 óra után kevéssel értem haza, Mama már itt volt, nem rég ébredtek.. Levike pihengetett még Mama vállán, Livike hangoskodott.. Levike ébresztette kivételesen Livikét is, nagyon sírt, kuporgott, mintha fájna a hasa. Széklete azóta sem volt, remélem nem most este gondolja úgy, hogy betojik még..
Megették az ebédet, majd még ettek rántott csirkemellet is, ittak teát, ettek kekszet meg amit még épp elfogadtak. Ja igen, túrórudit is kaptak, kivételesen nem szedtem le a csokit, a papírból is csak kibontottam és úgy harapták. :) Azt hittem Levi majd nem eszi meg a csokit, mert nem szokta máskor sem, ha néha kapnak, de most megette. :) Livike még délelőtt is kapott egy kicsi keserűcsokit, úgyhogy megvolt a csokiadagjuk egy időre. :) Úgy voltam vele, most nem árt annyira, fogja a hasukat is legalább.

Mama 15 óra után tudott kimenni, akkor kapták a gyerekek a túrórudit, jobbat nem tudtam kitalálni, amivel lefoglalhatnám Őket, semmi nem érdekelte, bármit akartam adni.
Játszottunk, bár a viták és összeveszések sűrűsödtek, estére mégis felélénkültek annyira, hogy 20 óra után fürdettünk. :)
16:30-kor ettek két almát turmixolva, most is minden más nélkül. Ügyesen megették, etették egymást is megint. :)) Annyira élvezik. :)
18 óra után ettek egy sonkás szendvicset, nem tettem most bele vajat sem. Majdnem mindet megették. Még ma sem mertem adni joghurtot vagy krémtúrót, bár Levike miatt már lehetett volna, de akkor Livike is úgyis eszi, Vele meg azért még vigyázni kell.
Este is még Livike rendes tápszert kapott, Levike már tejet. Igaz, reggel Livike is tejet kapott, mert Apa készítette be a mikróba, Ő pedig nem tudta, hogy én nem akartam tejet adni Livikének... amiatt lehetett a fél órán belüli újabb széklet is. :(

19 óra köröl jött vissza Mama, játszottunk, labdáztunk, gyöngyfűzőztünk, szaladgáltak, beindultak... :)
20:10-kor kezdtük a fürdést. Minden rendben volt. Livike már alszik is, nem is jött ki az ágyából. Kevés volt azért az alig egy óra délutáni alvás mindkettőjüknek. Levike is alszik már, bár Neki kellett vagy fél óra, mire elaludt, viszont a hálózsákját levette, azt még majd rá kell adnom, mielőtt leteszem a helyére.

Nagyjából ennyi lenne a mai nap. Holnap jövök valamikor, szerintem csak este.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)