2011. március 15., kedd

Március 15. - séta a városban és extra nyűgösség...

...na meg Livikével egy kis baleset, aminél az ijedtség jóval nagyobb volt, mint a baj, szerencsére! Fognak még nagyobbakat is esni, itt inkább arról volt szó, hogy rosszabb is LEHETETT volna, hajszál híján... :(
Nade haladjunk szépen sorban.

Éjjel rendben volt minden, bár volt egy kis vándorlás, mert Livike már 1 óra után kijött Apa mellé, közénk, mikor hova, de aludt. 3 óra körül letettem az ágyába, hogy nehogy ráfeküdjünk, - akkor ébredtem fel valamire - , utána már az ágyában aludt reggelig Livike.
Levike 4 órakor ébredt, kellett egy kis tej, majd azzal aludt is 7:30-ig, amikoris jött az üres cumisüveggel, hogy "nyammnya, eeeee" és odadobta hozzám az ágyba. :D Mondtam, hogy már nem kap, mert akkor nem eszi meg a reggeli adagját, aztán mégis adtam 120 ml-t, mert nem nyugodott. Nem is ette meg mindet, de legalább elvolt vele amíg Livike is fel nem ébredt, ez kb 7:45-kor volt. Ekkor persze elvette Levikétől az üveget, úgyhogy gyorsan készültünk is, öltözés, ágyazás és mindenki megkapta a saját tejét. :))

Apa ma 10-re ment dolgozni. A gyerekek már délelőtt is elég nyűglődősek voltak, semmi nem volt jó, az idő is esőre állt, sőt szemelt is az eső. :( Gondoltam a mai levegőzésünknek annyi. :(( Mi lesz itt estig, ha így folytatják...?
10 óra után viszont kisütött a nap, bár erezhető volt, hogy lesz eső, mert nyomott volt a levegő...
Mégis felöltöztünk, majd 11 óra körül kocsiba ültünk és Mamáékkal kimentünk a Kossuth térre, megnézni mi van így az ünnep alkalmából.
Kaptak a gyerekek is kokárdát, amit hazafelé Livike már nem tűrt, de akkor már nem is kellett... :)
Eredetileg a lovas felvonulást akartuk megnézni, de annak addigra már vége lett, vagyis más helyszínen volt, amit nem tudtunk kocsival úgy megközelíteni, hogy ne kelljen nagyon sokat gyalogolni egy esetleges hirtelen esőben.
Azért a Kossuth téren is láttunk pár lovat, ahogy keresztül mentek.... na meg a terméseket... tele volt az út lókakával...
Jól kijárkáltuk magunkat, én már rendesen untam, hogy nem volt egy perc megállásunk, mert mindig menni kellett valamelyik gyerkőc után.
Nagynehezen elértünk az autóig, ekkor már dél volt, de még a Hild térre is átmentünk, ott pedig vasútmodell kiállítás volt, vagyis az bent volt a MŰV házban, de kint is volt egy kicsinyített állomás, házak, meg vonat is, bár az épp nem ment, de biztos jó lehetett működés közben. :)
12:30 körül értünk haza...

Kiszálltunk az autóból, Livike egyből megtalálta a műanyag szemetes lapátot és elkezdett szaladni befelé a fűbe, ahol épp azt sem tudtam hogy hol van kutyakaka, meg sár... így én meg szaladtam utána, szóltam, hogy álljon meg. Hamarosan csak azt láttam, hogy hasraesett, a lapát pedig félig beleállva a földbe volt, Mama egyből mondta, hogy biztos beverte a fejét az élébe, mert egy sima eleséstől nem sír így.... Gyorsan felkaptam, néztem, nem láttam rajta semmit, de csak sírt.... :(
Mire odaértem a kerti asztalhoz és Papa átvette, már nem nagyon sírt, de akkor már láttuk, hogy igencsak talált az a lapát éle, vagy sarka... a jobb szeme sarkát és az orrát ütötte bele... Az orrán meg is látszott két csík, viszont én akkor estem pánikba, amikor megláttam, hogy furcsa, rózsaszínes könny folyik az arcán...! :( Te jó ég, a szeme... Hát azt hiszem, egy hajszálon múlott, hogy nem lett komolyabb baja! Így egy picit megsérült a bőr a szeme sarkában, az vérezgetett, de el is állt, hamarosan már csak annyi látszott, hogy kissé bedagadt az orra töve meg a szemhéja... ja és a felső szemhéján is lett egy kis csík... szóval nagyon necces volt, de nagyon nagy szerencsénk volt! Nem kellett 10 perc sem, már rohangált, vigyorgott, mintha semmi sem történt volna! Egyébként meg délután olyan rossz volt Livike, mint hat másik! Hisztis is volt, meg szófogadatlan, rohangált, dobálózott, vártuk már, hogy este legyen és nyugalom! A szemét nem fájlalta, gondolom, ha nagyon megütötte volna akkor nem vigyorog meg rosszalkodik ezerrel utána....!

Ebédelni nem akartak, úgyhogy kaptak tejet és mehettek is aludni 13 órakor... Álmosak voltak már nagyon.
Hamar elaludtak, így mi is tudtunk Mamáékkal ebédelni.
Mindketten 15 óra után nem sokkal ébredtek.
Ekkor ebédeltek, Mama főzött csirkepörköltet, abból hoztam ki husit és nokedlit is, ügyesen megették, sokat, jóízűen. :) Ittak teát is, majd Mama bement, de Papa itt maradt - Ő is bejött 15:30 körül - és egészen 17:40-ig itt volt. :) Közben ettek a gyerekek almát, majd sült husit is, én ki tudtam vasalni, ment a játék, a huncutkodás de a rosszaság is, és nem csak Livike részéről! :)

Miután Papa is bement extra tempóra kapcsoltak, dobálóztak, úgyhogy Mama 18:40 körül visszajött, fürdésig már itt volt, de nagyon ez a tény sem fogta vissza a gyerekeket, hogy Mama is itt van... Livike jól meg is sértődött, mert nem lett megdicsérve, amikor egy nagy kupacra pakolt építőkockát akart épp hozzánk vágni. Jajj, de jött volna bújni, hogy vigasztaljam, de ugye annak nem sok értelme van szidás után, pedig nagyon rossz nézni, ahogy sír, hisztizik. :( Mondtam is, hogy menjen oda Mamához és kérjen bocsánatot.. úgy rohant, ugrott Mama nyakába, csak végre valaki simogassa már meg! Persze utána én is megszeretgettem, érte ma épp elég stressz... :( Mondjuk azt kétlem, hogy nagyon megjegyezte volna, hogy nem szabad ész nélkül rohanni főleg nem tele kézzel, kíváncsi leszek, hogy emlékezni fog-e rá legközelebb odakint, hogy hol esett el és mi volt. Mint mikor Levike a tévé állványba beverte a fejét, napok múlva is el tudta magyarázni, hogy mi történt!
Mindenesetre az én gyomrom egybeugrik, ha csak rágondolok az esetre... :( Főleg arra, hogy mi lehetett volna belőle..:(

A fürdést majdnem 20 órakor kezdtük, nem tűntek még álmosnak... fölösleges addig fürdetni, mert akkor csak a randalírozás megy alvás helyett.
Livikét én fürdettem, Mama törölte. Levikét már Mama fürdette, pedig én akartam, de nem jött oda...hát akkor menjen Mamával. :)
20:15-re lettünk készen. Mindketten a mi ágyunkon voltak, Livike 20:40 körül már aludt, le is tettem a helyére. Levike kapott még repetát 21 óra körül, de már Ő is alszik, 22 óra óta a helyén van.
Én is megyek lassan, mert holnap megint korán kell kelni, legalábbis időben, azt majd meglátjuk, hogy ez épp mikor lesz, a gyerekektől is függ. Megint menni kell az okmányirodába, mert mint kiderült lejárt a parkolási kártya is, azt kell megújíttatni. Jó ez az internetes időpontfoglalás, vasárnap foglaltam le, nem számít, hogy hétvége vagy hány óra van. :)) 16-án reggel 8:30-ra kell menni, remélem ezzel is olyan gyorsan fogunk végezni, mint a személyi intézésével. :)
Jó lett volna, ha már akkor tudjuk, hogy lejárt, mert meg lehetett volna csinálni egy füst alatt.. Na mindegy, ez már így van.

Apa holnap és csütörtökön is szabadnapos, meg még vasárnap is, de még mindez képlékeny, lehet, hogy holnap is be kell mennie, ha telefonálnak. Pedig jó lenne megint egy 2-3 órás "szabadnap" nekem is. Majd meglátjuk. :)

Ennyi lenne mára, holnap jövök ahogy tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)