2009. december 19., szombat

Még egy gyors bejelentkezés :)

Eleinte örültem a havi 1 bejegyzésnek, ma meg már ez a harmadik. :)
Persze azért továbbra is igyekszem tartani a napi 1-et, hisz' annyi minden úgyse történik, hogy olyan sokat tudnék írni róla. :)

A fürdetés rendben lezajlott. Előtte is elég jól elvoltunk, jól le tudtam kötni a figyelmüket játékkal, csikizéssel, na meg a TV is a segítségemre volt többször is, ugyebár esti műsoridőben sokszor van reklám, az meg a gyerekeknél legtöbbször KO. :))) Úgy nézik, mintha semmi más nem létezne a világon. Hogy mi olyan érdekes benne, nem tudom. :)
Viszont értékes perceket mentettünk így meg. :) Úgy értem, hogy telt az idő, és addig se volt nyekergés. Nagyon jók voltak egyébként, ahhoz képest, hogy egyedül voltam Velük.
Még havat söpörni is ki tudtam menni, ami minimum 10 perc, mert mire a végére érek kezdhetem elölről, de a keveset könnyebb söpörni meg lapátolni is, mint ha fél méteres hó lenne.
A lényeg, hogy máskor 19 óra után már nem igazán lehet velük bírni, egyedül hagyni meg főleg, de most jól eljátszottak egyedül is. A vége felé mondjuk Livike megint rosszalkodott, először a kis kerek széket akarta mindenáron arrébb húzni, aminek következtében majdnem magára is borította, úgyhogy kereshetünk annak is más helyet vagy valahogy másképp kell elhelyezni. Utána a pelenkázó szekrény alsó fiókját húzgálta, persze mondtam, hogy nem szabad, meg dádá meg mittudomén, de annyit értem el vele, hogy rám nézett, vigyorgott egyet és folytatta tovább. Amíg el nem tettem onnan a Lányt és valami mással vontam el a figyelmét. :)

A fürdés is a szokásos módon zajlott, csak tovább tartott, mert miután Livivel kész voltam és már az ágyában evett, Levihez akkor fogtam hozzá. De mégsem vetkőztethettem le előre, még a végén megfázott volna.
Levi olyankor van elemében, amikor fürdés után pucéran van a pelenkázón. Előtte lehet akármilyen álmos, úgy fel tud élénkülni, hogy elég nagy erő kell hozzá, hogy fel tudjam öltöztetni. Így is betalál egy-két jó erős rúgása, ami nem túl kellemes. Hiába vigyázok, nem mindet tudom elkerülni. :)

Livike a hordozóban kötött ki 20:30 körül, mert miután megette a kajáját elkezdett magyarázni, forgolódni, mindent csinálni csak épp aludni nem akart. Utána viszont nyűglődött, látszott hogy álmos, ezért tettem bele a hordozóba. Meg azért is, hogy ne ébressze fel Levit, ha Ő egyszer már végre alszik. Ettől függetlenül nincs kizárva még, hogy nem fog felébredni Levi is. Mondtam is Neki mikor tettem le az ágyába és adtam a jóéjt puszit, hogy biztos úgyis találkozunk még ma. :) (Tegnap is mondtam Neki, és nem kellett már kivennem este az ágyából...hátha így lesz ma is:)   )

Miután nyugi lett kimentem megint egy körre, nem mintha annyira szeretnék havat söpörni, de ha közlekedni akarunk akkor muszáj csinálni, mert reggelre ellepi az egész járdát, nem beszélve még arról, hogy még Apa is jön, - most már nemsokára - és valahogy be kell jutnia. Nem irigylem. (biciklivel jár dolgozni)

Mamáék is haza értek, 21 óra volt ekkor. 18:30-kor beszéltünk telefonon, akkor indultak el visszafelé, hát ennyi ideig tartott az út. 20-szal, 30-cal lehetett jönni. A lényeg, hogy szerencsésen haza értek.

Mára azt hiszem be is fejezem, megnézem a Csillag születik győztesét, mert kb már ott tart a műsor, hogy lassan kiderül ki nyerte meg. :) Nem nagyon követtem a részeket, de azért akik a végén maradtak már nagyon jók, bármelyikőjük nyer, örülök neki. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)