2009. december 16., szerda

Végre! :)

Levike szépen, mindenféle oda nem illő dolog nélkül megette az ebédjét! :)
A tegnapi házilag gyártott kajából ugyebár maradt egy jó nagy adag, azt kb félbevettem, Livikének több volt abból és csak egy kevés üveges gyümölcs, mert a KicsiLány hála Istennek eddig megevett mindent, nem válogatós. :) Levikének meg fele-fele arányban volt a házi és az üveges kaja. Ügyesen megette. :)

Most nyűglődnek, lassan le kellene szokni az ebéd utáni tápszerről, de mégis muszáj leszek csinálni valamennyit, mert csak úgy hajlandóak elaludni, ha van kaja a szájukban. :(
Igaz, már több, mint egy órája ettek, eddig jól elvoltak, de most már nagyon álmosak és nem akarnak nyugton maradni.
Pedig nem ártana, mert egyedül vagyok most Velük.
Apa elment karácsonyi ajándék vadászatra, pedig úgy volt, hogy én megyek, de majd akkor én megyek pénteken.
Egy része egyébként már megvan, ha így marad a helyzet se marad senki ajándék nélkül, de még van pár dolog amit meg szeretnék venni.
Időben egyébként is jól állok, mert általában karácsony előtt 2 nappal szoktam tudni beszerezni az ajándékokat. :)
Nem tudom a gyerekeknek is mit vegyek, mi az amit ilyen pici korban értékelnének..
Játék? Van annyi amennyi kell, meg biztos kapunk is. :) Ruha? Jelenleg az is van, Livikének kevesebb, de ha Neki veszek Levinek is veszek úgyis. :) Meg úgyis hamar kinövik, nem kell egy szekrényre való ugyanolyan méretű ruha...
Pelenka, bébikaja, popsitörlő pedig nem kifejezetten ajándéknak való, de az mindig kell.
Játszószőnyeg azt hiszem lesz jó sok, mert ahogy láttam Apa is hozott ma két csomaggal (10 db-os számos vagy betűs habtapi) de Mama is vett már négyet. Ha az egész szobát beborítjuk vele még akkor is marad ki, de majd jó lesz az, nem kér enni. :))
Remélem a szőnyegen is "megáll" összerakva, mert én arra gondoltam, hogy ahol vége a szőnyegnek és a padló következik, ott a kb fél-egy cm szintkülönbség miatt majd billegni fog vagy szétválik az illesztésnél. Nem láttam még csak fényképen, hogy milyen is összerakva a habtapi. :)
De ezzel még nem vagyok előrébb ajándék terén a cseppeknek. Majd ha látok dolgokat majdcsak lesz valami amit jónak látok. Szerintem majd kicsit nagyobb korukban jobban lehet Nekik ajándékot venni, főleg ha majd igényeik is lesznek. :) Ettől félek én, hogy majd látják a sok reklámot a tévében a csodajátékokról és majd az kell Nekik.
Én mondjuk nem voltam soha ilyen, hogy könyörögtem, netán követeltem volna x dolgot.
Emlékszem, hogy pl volt az a Barbie ház vagy mi, ami busz volt, de közben ház is... Szerintem az én korosztályom biztos emlékszik rá. Na, én olyat szerettem volna mindig kicsi koromban. De nem mondtam soha, tudtam, hogy drága. :) Most meg már nem divat a Barbie baba, mondjuk így utólag visszagondolva azt már nem tudom, hogy azzal hogy is lehetett játszani.... pedig nekem is volt, nem is egy. :) Öltöztettem, meg üres papírdobozból (talán szaloncukros) csináltam ágyat, gyufásdobozokból kis szekrényt, széket, ilyesmit. :)
Hmm.. azt hiszem be kell vezetnem egy nosztalgia kategóriát is itt a blogon, az ilyen eszembe jutó emlékek miatt. :)
A lényeg, hogy valami ajándékot majd keresek. :)

Most pedig megyek, és mégis csinálok egy kis tápszert mert nyekerentyű fiacskám nem akar maradni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)