2009. december 15., kedd

Kajakudarc

Levikének nem ízlett a főztöm. De Levikének már két napja nem ízlik az üveges kaja sem. Volt ugyebár a hányós eset, azóta egyszer köpött, nem hányt, de mindentől öklendezik.
Mitől lehet ez?
Ma délelőtt a gyümölcsöt szépen megette, bár lassan és kis kanálhegyekkel adtam csak, viszont elfogyott mind, egyetlen öklendezés nélkül. Tegnap is meg ma is csak almát kaptak babapiskótával, nem tettem bele körtét meg banánt, hátha azok közül valamelyik nem tetszik a gyomrának.
Ebédre gondoltam ideje elkezdeni a házi kaját, ugyebár ahhoz, hogy fejlődjön a mozgásuk is, több energia kell, mint amit az üveges kaják adnak. Bár a mai kajában nem biztos hogy túl sok volt, de valahol el kell kezdeni.

Kezdtem azzal, hogy a tegnap délután hozott majdnem egy kiló csirkemellet megfőztem.
(nem ennyit esznek egyszerre:)) )
Közben pároltam almát és főztem 3 szem krumplit, valami almafőzelék félét akartam csinálni. A fűszerezéssel nem vagyok tisztában, hogy mit lehet már Nekik adni, így egy csipet sót tettem csak a krumpliba, amúgy semmit. Nem is sok köze volt az ízének az almafőzelékhez :) Főleg pépesítve.... Egyébként azt mondják, hogy attól hogy valami nekünk nem ízlik a babáknak még lehet, hogy tetszeni fog, mert Ők még nem szokták meg - ha nem szoktatták hozzá őket - a fűszereket, az édeset, a sósat, az úgymond "finomat". A natúr ízek Nekik ugyanolyan jók, mint nekünk az ízesített. Hát nem tudom mennyi igazság van ebben, én pl az üveges bébiételt sem enném meg, némelyiknek annyira rossz íze van.
Szóval alma és krumpli összeturmixolás, közben a húst is leturmixoltam, vagyis a botmixerhez van ilyen aprító rész is, azzal próbáltam, hát érdekes, mert egy része szinte habos lett más része meg darabos, de nem baj, mert ha teszem majd a kajákba úgyis lesz még rajta turmixolva egy kicsi. :)
Kizacskózom majd kis adagokba és megy a fagyóba. Egyelőre a hűtőben van, nem volt még nagyon időm sem, de főleg kedvem méricskélni meg csomagolni... Reggelig semmi baja nem lesz, de még az is lehet, hogy most este megcsinálom.



De hogy a mai ebédnél maradjunk, tettem az alma-krumpli pépbe egy kb 40 grammnyi húst. Ha abból indulunk ki, hogy az üveges kajában van 18-20  gramm kb, durván számolva persze, mert százalékban van megadva csak a hús tartalom, akkor még majdnem kevés is amit beletettem, mert maga a főzelék anyag jóval több, mint két üvegnyi bébiétel. Na mindegy, volt benne valamennyi és kész. Egyébként az ízén nagyon érződött a hús...

Ennyi mosatlant mit amit én csináltam ezzel a főzőcskézéssel, ha magunknak főzök is lett volna ennyi. :)

Eljött a puding, akarom mondani a főzelék próbája, az evés.
Livike szépen ette, kevesebbet, mint az üveges kaja mennyisége, de szerintem ez jóval laktatóbb, mert töményebb, nincs agyonvizezve. :)
Levike viszont már az első kanálnál kezdte az öklendezést...
Valamennyit sikerült beletukmálni, de az nem mérhető mennyiség. (mondhatnám, ha mérném még őket evések előtt és után, mint mikor még ciciztek:) )
Egyébként is megmaradt egy jó púpos tálka a kész kajából. Hűtőben nem lesz szerintem semmi baja, holnap újabb próba, de keverni fogom üveges gyümölccsel, hogy ne legyen annyira tömény.
Levikére mérges voltam, hogy ezért pepecskedtem, hogy nem eszi meg? Valamilyen szinten pedig sajnáltam, mert mivel nem az első eset hogy így jár, nem Ő tehet róla, valami nincs rendben a gyomrával.... Sajnos ha még holnap meg azután is ez lesz, nincs mese orvoshoz kell vinni, vagy kihívni az orvost. Bár elképzelni se tudom, egy körzeti orvos mit tud ilyen esetben csinálni, azon kívül hogy elküld valami vizsgálatra, ami meg most nem lenne jó, kórházba járkálni beteg emberek közé. Mert mint szokott is lenni, ha eddig nem volt komolyabb baja, akkor ott tuti összeszed valamit, és mi is. Úgyhogy remélem helyrejön magától a Fiúka evőkéje....
Kapott tápszert, aludt kicsit utána, Livike is jót aludt délután. :)
Kimenni ma nem sikerült, mivel idebent elaludtak, nem akartam zargatni Őket, ablaknyitás volt többször ma is, bár az nem ugyanaz.
Egyébként is olyan hideg volt ma is, hogy szerintem odafagytak volna a babakocsiba.....

Délután tejpépet csináltam, azt a kekszes grízeset amit mostanában szoktam, azt szépen megette Levike. Egyszer rázta ki a hideg, de az lehet, hogy már direkt volt..... amúgy megette. :)

Egyébként a napunk jól telt, azt a kis időmet ami lenni szokott ebédeltetés előtt elvette a kajakészítés, délután elszaladtam a boltba, utána jöttem játszani a gyerkőcökkel még pancsi előtt, Mamával megfürdettük Őket, most alszanak.
Levike a nagyágyon, biztos fájt a hasa mert sírt, fészkelődött, pukizott, bújt oda hozzám, odafeküdtem mellé és átöleltem, hagyta, bújt. :)
KicsiManó..:)

Livike szépen alszik, bár tegnap is így volt, éjfélkor mégis fel kellett kelnem hozzá és kaját csinálni, mert nem akart nyugton maradni.
Ja és egy érdekesség, aminek utána fogok járni, mert ilyet még nem hogy nem láttam, de nem is hallottam!
Livike délelőtt kéket kakilt. Nem az egész volt kék, csak kb a fele, olyan majdnem fekete, de inkább sötétkék. Ez ugyan mitől lehetett? Mert azt értem, hogy amikor töményen ették a sütőtököt meg a sárgarépát, akkor narancssárgás-vöröses foltok voltak benne, de hogy kék??  Szilvát nem adtam még Nekik... :)
A vas cseppek tudom, hogy feketére színezik a székletet, de nem kékre! :)
Na azért van a Zinternet, hogy utána nézzek, és mint mindennek kb a felét higgyem el, mert ínak ám itt mindenfélét, ami nem biztos, hogy mindig igaz.
Pl normális kajarecepteket se találok, vagy ha mégis, akkor biztos hogy ellentmondásos a többinek... Annakidején a popsigondnál is annyi féle infót találtam, hogy hajjajj!
Na de ez szerintem nem új dolog senkinek sem, aki használja a Netet információ keresésre. :)

A főzéssel kapcsolatban még annyit, hogy egyébként se szeretek főzni, nem is igazán tudok, bár egy két kajára azt szokták mondani hogy egész finom, csak ritkán csinálom. :)
Egyszerűek, hétköznapiak, semmi extraság....
Babakaját főzni az ízesítés és a kis mennyiségek miatt nehezebb szerintem. Bár a védőnő szerint le lehet fagyasztani a főzeléket is. De az meg milyen már ha kiolvad??
Ja, a mai kajájukba tettem két kiskanál Aktiviát is, elvileg lehet, hát hadd szokják! :) Az "igazi" főzelékbe úgyis kell habarás, hát ez most ahelyett volt. Lisztet nem tettem.
Nem lehet egyszerre hirtelen mindent!
Lett tőle egy érdekes savanykás íze, hiába nem volt sok benne. Mondjuk én eleve nem tudom megenni se a joghurtot, se a kefirt.... A tejfölt azt bármikor magában is megeszem, de az előbb említetteket nem tudom. Nem ízlenek. A gyümölcsjoghurt már jöhet, natúron fujj. :)
De ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek csak azt fogják kapni amit én szeretek, mert akkor igencsak éhenhalnak. Mondjuk nem tudom hogy etetem meg majd pl a tökfőzeléket Velük nagyobb korukban, ha pl nem akarják megenni, joggal mondhatják, hogy ha én sem eszem meg, Nekik miért kell!? És valahol még igazuk is lesz. De azt hiszem értük mindent, valahogy majd megpróbálom legalább a látszat kedvéért megszereni annyira hogy pár kanállal meg tudjam enni azokat a kajákat is amiket nem szeretek, de szükségesek a fejlődéshez.

És a végére jöjjön egy kép.
Homályos, de a többi vagy még jobban elmosódott, vagy belemozdultak, szóval ma nem tudtam fényképezni normálisan valamiért....


2009.december 15.
Délután játék közben vidáman. :)

Délelőtt egyébként Levikének az volt a szórakozása, hogy birkózott a majdnem teli ásványvizes üveggel. Jó hogy rá volt csavarva a teteje rendesen. :)
A végén úgy csinált, mint aki inni akarja, tette volna a szájába kupakostól, közben kiabált is hozzá! :) Nagyon édes volt, de azt nem lehetett lefényképezni, mert folyton elforgolódott. :)

Mára hirtelenjében ennyi. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)