2009. december 11., péntek

Amilyen az időjárás...

..olyan a jelenlegi hangulatom is. Nem indult a nap valami jól, azt hiszem eléggé felborult ma a gyerkőcök napirendje, mert 5:30-tól fent voltak 7-ig, azóta viszont alszanak.

Na de kezdjem az elején.

A tegnapi nap hátralévő része már jól telt.
Eljátszogattunk fürdésig, Papa is itt volt pesztrálkodni. :) Nem a fürdetésben kell a segítség, hanem, hogy legyen valaki aki elszóakoztatja Őket amíg én pakolok, ágyazok, vizet hozok. Utána pedig Levire kellett figyelni, mert a nagy ágy közepén volt, de ha nincs itt senki akkor nem merem ott hagyni egyedül amíg Livit fürdetem. A kiságyban meg nem mindig akar már olyankor maradni.
A lényeg hogy rendben lezajlott a fürdetés, el is aludtak a kajával, meg is ették mindet. :)
Mama 22 óra körül ért haza Pestről, de már nem jött be, de ezt mondta is a telefonba, hogy majd holnap találkozunk. :)
Apa is hazaért 22 óra után nem sokkal, Levi fel is ébredt, mert én itt egymagam elvagyok csendben, de ha Ő hazajön akkor hiába is vigyáz, biztos csap valami zajt, ami elég ahhoz, hogy felébredjenek. Vékony a fal, áthallatszik minden..
Levi végül elaludt a nagy ágyon, úgyhogy 23 óra után a helyére is tettem.

Nem tudom mivel telik el az idő mindig, de éjfél előtt ritkán kerülünk ágyba.
Ez nem is lenne baj, ha nem esne rosszul reggel felkelni.
Livi 5:30-kor ébredt, kaját csináltam Neki, mire bevittem Levi már ott lesekedett át a kiságy rácsa fölött és röhögött.. :) Meglátta Livi kajáját, egyből Neki is kellett. :)
Így kapott Ő is. Utána viszont már nem aludtak vissza, így én sem tudtam aludni.
Apa még tudott egy fél órát kb, de utána Livi rákezdett a sírásra, semmi nem volt jó, de amikor odatettem Apához akkor meg röhögött.. Ravasz ez a kiscsaj! :))
Úgyhogy lőttek a visszaalvásnak, 6:40-kor felkeltünk, kávéfőzés, stb...
A porontykák meg elaludtak, egy újabb adag kajával.
Na most akkor ma már volt két evés... Ha most felébrednek, már nem hiszem, hogy csinálok újabb adagot, ha maradt a 7 órásiból majd megeszik azt, egyébként meg elő van készítve a gyümölcs, csak kicsit alá kell gyújtani és turmixolhatom is, ehetik is.
Meglátjuk hány óra lesz mikor megeszik.

Az elején írtam, hogy nem jó a hangulatom. Hát nem. Utálom az esőt, meg azt, ha nem hagynak aludni. Megint hogy fognak kimenni a levegőre? Ha esik, akkor sehogy. De hosszú még a nap, még elállhat.

Ma el kell mennem tápszert kiváltani, meg íratni sem ártana, de oda szerintem nem jutok el 11-ig. Meg nem is szívesen mennék az orvosi rendelőbe a bacik közé. Viszont ebben a hónapban még íratni kell, nem akarom hogy karácsonykor vagy a két ünnep között fogyjon el a tápszer. Majd meglátom. :)

Nahh... Livike felébredt, megyek és felöltöztetem Őket... Levi is magyaráz, úgyhogy kezdődhet a nap!
Másodjára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)