2009. december 9., szerda

Félbehagyva, befejezve.

Ismét az történt, mint valamelyik nap, hogy este elkezdtem írni a bejegyzést, de befejezni már nem tudtam, mert mennem kellett altatni.

Mivel most is eléggé nagy rá az esély, hogy félbemarad (nem alszanak...) folytatom, de nem kezdem elölről, mert egy az, hogy ha nem írom le aznap hogy mi történt, akkor másnap már nem fogom tudni ugyanúgy leírni, mert összefolyik az aznapi dolgokkal. Így hát jutok ameddig jutok, azután a végén lesz belőle egy jó nagy értelmetlen maszlag.. :(

Tehát akkor ez a december 08., csütörtökön elkezdett iromány, aminek még címe is volt! :)

Szabadnap, vagy mégsem?

Igen, ma én kaptam szabadnapot, mert Apa nem dolgozott, és ilyenkor néha az van, hogy Ő marad itthon a gyerekekkel, én pedig megyek egy kicsit a városba nézelődni az üzletekben, ha nem veszek semmit az se baj, csak ne legyek kicsit itthon.
Persze ez is általában úgy néz ki, hogy még a gyümölcs evést megcsináljuk együtt, és csak utána megyek, és maximum 2, jó esetben 3 órát vagyok távol.
Mindig is tudtam, hogy előre nem szabad semmit eltervezni, még ilyen kis dolgokat sem, mert akkor tuti közben jön valami ami miatt meghiúsul a dolog.

Most konkrétan nem jött közbe semmi, vagy ha azt vesszük mégis minden úgy jött össze a nap folyamán, hogy ne tudjak elmenni sehova a kisbolton kívül még délelőtt a szükséges dolgokért.

Kezdem azzal, hogy későn indult a nap. Bár jól esett 8:30-kor kelni, de így nagy csúszások voltak a napban.
Hogy miért tudtunk ilyen sokáig aludni? Azért, mert tegnap éjjel Livikét végül éjfél után tudtam a helyére tenni, de 4 órakor ébredt és enni adtam Neki, ebből kifolyólag nem volt éhes reggel és aludt. :) Levihez is kelnem kellett 3-kor és 5:30-kor, de őt csak elég volt megigazítani a helyén mert keresztbe volt, mégis kibírta olyan sokáig kaja nélkül. :)

A kései reggeli után a gyümölcs is később került elfogyasztásra, konkrétan 11 órakor, de közben szinte folyamatosan ment a nyűglődés, a sírás, nyekergés, hiszti, alvás csak hébe-hóba volt, de az se egyszerre, szóval nem nagyon lehetett elmozdulni mellőlük.
Dél elmúlt mire megjöttem a boltból, közben mindig volt mit csinálnom, főztünk is, pakolásztam is, ugye a gyerekekkel is ott kellett lenni, a lényeg, hogy szépen eltelt az idő, lehetett adni a főzeléket Nekik.
Na nem is akadályozott meg abban, hogy elinduljak, hisz' etette már Apa őket egyedül, hanem az, hogy egész nap esett az eső. Mérges voltam, de nagyon. :( Szétázni nem akartam, mert hiába az esernyő, a nadrágom csurom víz lett volna akkor is a sok gyaloglástól, meg igazán már kedvem se volt sehova menni abban a hideg időben ami volt....
Tehát a szabadnapomnak, vagy inkább mondjam szabad óráimnak, ezzel végleg annyi lett.
Talán lesz még rá lehetőségem karácsonyig, mert különben nem tudom hogy fogom beszerezni az ajándékokat.
Fél órás kisboltba elugrásokból nehezen.
Csak már legalább ötletem lenne.... de még az sincs, hogy kinek mit. Szerintem ez sok helyen dilemma szokott lenni ilyentájt. Legalábbis remélem, hogy nem csak én vagyok ennyire ötletszegény. Ebben is. :(
Na szóval maradtam a fenekemen itthon.
Délután is csak kb fél órát aludtak, de legalább megvolt az az előnye, hogy éjjel aludtak!:)
Este viszont Levit kellett altatni több, mint egy órán át, Livi kivételesen elaludt a helyén, nem kellett a hordozóba tenni. :)
(ma lehet ,hogy kell.....)


22 óra után aludt el Levi, de akkor már én is olyan álmos lettem, hogy nem jöttem ide vissza, hogy írjak, inkább aludtam... :)
Livike ébredt hajnalban, de adtam Neki kaját és aludtunk megint 8 óráig.:)
Ma már jobban tartottuk az evési időket, 10:30-kor ették a gyümölcsöt, 13:30-kor a főzeléket, közben jól elvoltak, Livike aludt egy keveset, de szépen eljátszogattak....
Az ebéd után kitettem a babakocsiba Őket, 14:40-től (fél órát altatni kellett őket....) 16:30-ig voltak kint, végig aludtak! :) Már akkor is behoztam volna Őket, ha nem ébrednek fel, mert már elég hideg van most ahhoz, hogy ennyit kint legyenek, de ha egyszer olyan jót tudnak ott aludni!
(a babakocsiban pléd van duplán, a gyerekeken overál+sapka+zokni a harisnya tetejére amin persze van még nadrág is:) be vannak takarva a kis plédjükkel, plusz még a babakocsit is letakartuk egy nagy pléddel főleg hátul, hogy ott se menjen be a hideg. Elöl azért lett hagyva levegő...:) ha totál bebugyolálnánk, akkor minek tennénk ki..? )
Egyébként folyamatosan nézegettem a kezüket, hogy nem hidegek-e, de jó melegek voltak, szóval biztos nem fáztak. Meg elvileg akkor felébrednek, ha fáznak. Na jól van, erről ennyit :)

A délután hátralevő részében is jók voltak, Mama itt volt amíg elmentem a postára meg a Sparba ami szintén itt van 10 percre, utána meg a kisboltba, mert a kenyér meg a tej viszont csak ott finom. :) Még tej csak-csak van máshol is, de olyan kenyér, mint ott, olyan nincs. :) (saját pékségük van. ) A lényeg, hogy kevesebb, mint egy órahossza alatt megjártam így is, de Mama szerint jók voltak. :) Levi egyébként is ma nagyon sokat dumált... de tényleg. :) Livi is mondta rendesen, de Levi feltűnően sokat magyarázott, mindegy volt hogy mi volt nála, plüsszállat, vagy rágóka, vagy bármi...
Egy valami tudja úgy lekötni a figyelmüket, hogy akkor aztán se-lát-se-hall....
A Tv-ben a reklám.
Valamelyik este Levit törölgettem pancsi után, közben reklám volt a TV-ben.
Úgy nézte, hogy meg se mozdult!. Simán bepelenkáztam, felöltöztettem, mint egy rongybaba úgy viselkedett.. :) Akkor tért magához, amikor vittem a kiságyába a kajával, de szerintem akkor is azért mert nem látta a TV-t :) Persze mikor meglátta a kaját egyből volt mire figyelni...:))) Hihetetlen, hogy mi olyan érdekes a reklámokban.. :) Mind a ketten nagyon figyelik. Meg az időjárás jelentés még ilyen náluk... meg a híradó zenéje. :)
Egyébként nap közben inkább a rádió szokott szólni, vagy ha a TV szól akkor valamelyik ismeretterjesztő csatornára van kapcsolva, este van már a TV2-n. Persze ha Apa nincs itthon, mert ha itt van, akkor olyankor is az ismeretterjesztőn van. :))

Szóval a mai nap általánosságban nézve jó volt.
Eddig.
Most Livi kiabál.
Nagyon.
Szerintem mindjárt kiteszem a hordozóba.
Remélem elalszik hamar, bár az is lehet, hogy kialudta magát odakint..
Máskor is alszik ennyit, csak több részletben., még többet is!
(egyébként mindig mikor felállnék, hogy most már odamegyek, akkor abbahagyja a kiabálást és röhög... hát most így mit csináljak vele?:))  )

Holnap nehéz napunk lesz, etetésügyileg legalábbis biztos.
Mama nem lesz itthon, nem lesz segítségem.
Esetleg a gyümölcsnél Apa, de csak akkor ha délre megy dolgozni és nem tízre.
Nem tudom még mikorra megy.
Az ebéd tuti az enyém... de főleg az idegesség vele. :( Na majd megoldom, éhen nem fognak maradni az tuti. :)

Na megyek kiveszem a Lányt, hátha elhintáztatja magát. :) Most éppen berreg, vagy nem tudom mit csinál.. valahogy a torkával adja ezt a fura hangot.. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)