2011. november 1., kedd

Kedd

Gyors összefoglaló, mert késő van, álmos is vagyok, megint a blogírás maradt utoljára.
22:15 körül aludt el Livike is, azóta bár itt vagyok, nem írtam.. nézelődtem, olvasgattam a neten. Csak hogy a nap végén kezdjem. :)))

Reggel már 6 órakor jött Levike mellém, kért tejet, amivel még vissza is aludt. Livike 7 órakor ébredt, Ő már nem aludt vissza, jött mellém, pontosabban a helyemre, mert Ő mindig kitúr... így felkeltem. :)
Ezek után persze nem volt sietős a gyerekeknek, még 8 óra után is ott feküdtek az ágyon, itták a tejet/kakaót, nézték a mesét. :)
Papa közben megcsinálta itt nálunk a még hiányzó villanyokat, még egy lesz, de annak még vezeték sincs kiépítve.

9:40 körül már kint is voltunk az udvaron. Tudom, korán volt még, viszont jó idő, amit ki kell használni, ki tudja meddig lesz még ilyen!
Egy idő után Mama is kijött, egy kicsit ki is vitte a gyerekeket az utcára, addig én megcsináltam az ebédjüket. (részben a sajátomat is) Volt a fagyasztóban 4 szelet karaj, gondoltam azt megsütöm. Úgy is lett, csak "kissé" kiszáradt, de azért meg lehetett enni.

12 óra után jöttünk be, ettek még levest sok tésztával, utána a húst zölségkörettel. :)

13 órakor már megkapták a tejet, Mama maradt altatni, mert ilyenkor csak Ő létezik, véletlenül sem engednék kijönni!

13:20-kor elszaladtam a pékségbe, ami ma is nyitva volt.. 40 perc alatt megjártam oda-vissza, gyalog. :) Annyira meleg volt, hogy már azon gondolkodtam, leveszem a kabátom. :))

Amikor visszaértem Mama már bent volt a gyerekeknél. Látszólag aludt Ő is, talán pár percet tényleg, de eredetileg azért ment be, mert valamelyikőjük felébredt.

15 óra sem volt még, már mindketten fent voltak. Ettek Mamával vajas kenyeret, ittak teát, telt az idő.
16:45-kor Levi nagy hisztijével kísérve Mama kiment, hiszen volt még dolga...
Levike nagyon sokáig csak azt hajtogatta, hogy Mami, mami, mami.....  :(
Végül csak el tudtam valamivel terelni a figyelmét...

Papa is volt bent pár percre, de már később...
A fürdést 20 órakor kezdtük. Rendben volt minden, az elalvás is simán ment, legalábbis Levike részéről. Livike a saját ágyában feküdt, oda kellett feküdnöm, puszilgatott, átölelt, el volt... végül csak elaludt 22 óra után nem sokkal.

Ennyi lenne mára nagyjából.. jövök, amikor tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)