2011. november 5., szombat

Szombat

Éjjel minden rendben volt, Levike ébredt fel éjfél után nem sokkal, de hamar vissza is aludt. Apa 4 óra körül jött haza a horgászatból, mert este 23 órakor kiment, ha már nap közben nem tud menni, akkor megy éjjel. Ő tudja... én biztos nem mennék ki a hidegbe. :)

Reggel a gyerekek 7 órakor csináltak nekem ébresztőt, Apát még hagyták 8-ig aludni. :)
Mama volt ma a kisboltban, hozott tejet, kenyeret, zsömlét, kakaós csigát. Utóbbi volt a gyerekek reggelije, de nem sokat ettek belőle.
10 órakor már indultunk is ki az udvarra, olyan jó idő volt ma is! :)
Ők az udvarra mentek én pedig biciklivel a piacra húsért...
11-re értem vissza. Sokan voltak a húsboltban is, meg a Sparban is, mert oda is beszaladtam előtte.

Miután hazaértem Apa gyorsan neki is kezdett a rántotthúsnak, Ő csak gyorsabban meg van vele, mint én. :)

A gyerekek elég rosszak voltak, mindenben benne voltak megint, amiben nem kellett volna. (homok, törmelék, stb.)

12 óra után jöttünk be, mindketten közölték, hogy nagyon álmosak és éhesek! :)
Ettek rántott husit sült krumplival, jól és sokat! :)
13 óra után nem sokkal már meg is kapták a tejet és lefeküdtek aludni Apával együtt.
Maratoni alvás volt ez a mai!
Levike 16:20-kor ébredt, Livike 10 perccel később! :) Azt hittem, este nem is fognak elaludni, ennek ellenére Levike már 18:30-kor újra álmos volt! 21 óra után nem sokkal már mindketten aludtak, Mama altatta el Őket.

A délutáni alvás után egy ideig egyedül voltam a gyerekekkel, mert Apa kint volt, Attila megint jött fűtést szerelni, ott segítkezett amit tudott.
Vasaltam, majd 18 óra körül Mama átjött, itt is maradt fürdés utánig, alvásig. :)

Levike délután nem volt nagyon a topon....
Valami vagy megcsipkedte, vagy kiütései lettek, allergia, ki tudja, de vakarózott, nagyon kínlódott vele. :( Az arcán és a homlokán vannak csak csípés nyomok, de vakarta mindenét, az egész testét. Hasmenés jellegű széklete összesen háromszor volt, de nem volt vészes, ez máskor simán elfogadott, csak most figyelem jobban. Délelőtt egyszer, délután kétszer volt, de vacsora óta semmi szerencsére. :)

Fürdés idő felé közeledve egyre jobban felélénkült Levike is, kergetőztek, viháncoltak. :)
Előtte csak feküdt Mama mellett, hogy Ő álmos és bújós....

20 óra körül fürdettünk, minden rendben volt. Hamar elaludtak, azóta is nyugi van.
Ennyi lenne mára, jövök ahogy tudok. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)