2011. november 20., vasárnap

Vasárnap

Éjszaka volt pár ébredés, vándorlás, Livike feküdt közöttünk hajnalban, majd amikor kérdeztem, hogy nem megy-e vissza a saját ágyába, akkor közölte nagy kétségbeesetten, hogy  "összetúrtam ágyam". :))) Magyarul ha össze van gyűrődve a paplan, amin fekszik, vagy felhajtódik, akármi, akkor az végtelenül rosszul esik, még így is, hogy saját maga csinálta, ha meg Levi.... akkor főleg!:)) Megigazítottam, egyből be is feküdt és aludt tovább. :) Levike 6:20-kor kért tejet, jött mellém, Livike akkor megint mellettem volt, én már nem is tudom ki, mikor ébredt és hol aludt... Apa 5:30-kor kelt, mentek Attilával horgászni, délután 4-re már haza is értek, még halat pucolt, jól eltelt az idő, 19 órakor még hozzáfogott egy adagot sütni, szóval sokat ma nem volt a gyerekekkel, kb fél órát este felé, nagy birkózás volt. :)

Reggel Levikét elég hamar sikerült felöltöztetnem, de Livike nem akart egyszerűen, visított, hisztizett, ez úgy általában jellemző volt Rá a nap nagy részében. :(
11 óra körül indultunk a Dédi Mamához Cibakra. Péntek délután óta otthon van egyébként, Mama vitte haza, azt hiszem nem írtam meg akkor. Még mindig nagyon fáj a háta, lassan mozog, furcsa volt így látni az én folyton örökmozgó, fitt nagymamámat. :(( Remélem minél előbb helyre jön! Nincs egyedül, a "gyerekek" Vele vannak, szóval Mama nővére és a két öccse is. Segítenek, amiben tudnak. Most épp mákos és diós bejglit sütöttek, a mákos ki is sült amíg még ott voltunk. Nem is emlékszem rá, hogy én így ettem-e már ilyen sütit, forrón, ahogy kisült.. :) Finom volt.. :)))
A gyerekek elég jól viselkedtek, egy ideig. Utána már Livike beindult, pakolt volna mindent a szerények polcairól. Van mit, sok porcelán cucc, apróságok... :)
13:30 körül indultunk haza. Az autóban hazafelé az utolsó 10 percben aludtak el mindketten. Próbáltuk behozni Őket, de felébredtek, annyira, hogy Mama minden igyekezetére, hogy vissza aludjanak, nem aludtak már el....

Voltak jobb és rosszabb időszakok, Livike azért hogy el ne felejtsük a hangját, néha behisztizett, vergődött, visított, ha Levike incselkedett Vele vagy elvette az épp Nála lévő játékot. :( Vasaltam kb egy órán át, majd ettünk is sonkát, sajtot, pirítóst, később Dörmi maci szeletet meg még vaníliás pudingot is, amit már nem akartam adni, de Livike meglátta a hűtőben, ha nem akartam egy újabb hisztit, inkább odaadtam egy dobozzal, ketten megették.

19:50 körül egyedül fogtam hozzá a fürdetéshez, Apa még a halat sütötte, Mamáék nem jöttek át, szerintem ezt hitték, hogy Apa itt van. Levikével nem volt gond, de Livike nem akart vetkőzni, a harisnyát ahogy lehúztam Róla, totál hiszti lett az egész Lány, Papa átjött, hogy mi van már és mi ez a visítás "nem akarok vetkőzni, vissza akarok öltözni" valami hasonlókat ordított Livike torkaszakadtából a földön fetrengve! :( Levikét gyorsan lefürdettem, fogat mostunk, Papa addigra már levetkőztette Livikét, bezavarta a fürdőbe és ott hagyta nekem... pedig ez ritka, hogy Papa ennyire bemérgesedjen, de ezt már nehéz elviselni, amit mostanában Livike művel. :(((
Levikét rendbe tettem, addigra Apa is bejött a süt hallal, Livikét is megtöröltem, felöltöztettem, majd mindketten kijöttek, Apa szálkázgatott ki halat, ették a ropogós farkat, uszonyt, majd mikor megunták, bevonultak a tejjel/kakaóval, de menjek én is.. Mentem, közéjük feküdtem, 20:40 körül pedig már mindketten aludtak is.

Nagyjából ennyi volt a mai nap....

Véletlen láttam meg, tegnap volt az 1200. bejegyzésem itt a blogban. Valamiért kijelentkezett, máskor nem is nézem, hogy hányadik bejegyzés jön, csak most, hogy be kellett lépnem, megláttam a sorszámot. :))) Utoljára talán az 500-at említettem meg?  Na mindegy, nincs jelentősége, csak gondoltam leírom. :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)