2011. november 16., szerda

Szerda

Ma majdnem egész nap egyedül voltam a gyerekekkel, ehhez képest elég jól elvoltunk. A délelőtt volt a rosszabb, de kibírtuk valahogy.
Apa reggel 7 körül már indult a városba, 9:30-ra ért haza, de utána főzött, nem nagyon volt bent a gyerekekkel, 11 óra után mentünk ki levegőzni, akkor ott volt, majd ebédelés, 13:30 körül alvás, rá egy órára pedig ment dolgozni este 8-ig. Most csak addig, lesz majd amikor hajnal 3-ig kell lenni. Lehet, hogy csak beugrós állás lesz, de az is jó, ha bejön egy fix munkaidős másik hely 6-tól 14-ig, akkor jó lesz, ha néha mehet majd délutánra meg hétvégén néha az előbb említett helyre. Kell a pénz, igyekszik most megfogni minden munkát. Meg hát... ha most van lehetőség, akkor most kell menni.

Livike egyszer épp akkor ébredt fel, amikor ment Apa dolgozni, de szerencsére még vissza tudtam altatni, úgyhogy 15:30-kor ébredt legközelebb, Levike 15:55-ig aludt, ehhez vegyük azt hozzá, hogy kb 14 órakor aludtak el.
Elvoltunk, ettünk, mesét néztünk, birkóztunk... 16:20 körül jött át Mama, hogy menjek a postára meg a boltba, de nem indultam még el épp szerencsére, amikor hívta az öccse telefonon.... hogy a Dédi Mama kórházban van, Ő is úton van ide Szolnokra, szóval Mama egyből ment is ki a kórházba, én maradtam a gyerekekkel.
És hogy mi történt? Ma itt volt a Dédi Mama, innen ment haza busszal Cibakra. Már megállt a busz, hogy leszálljanak az utasok, amikor már álló helyzetben fékezett még egyet a busz, ettől ugye "meglódul" az egész. A Dédi Mama már állt, de elvesztette az egyensúlyát, és elesett... olyan szerencsétlenül sikerült esnie, hogy fel se bírt állni, nagyon fájt a háta, feje...
Hívtak orvost, vagy elmentek a busszal az orvoshoz, nem tudom már... rendőr is volt kint, mert ilyen esetben kell hívni, bár a sofőrt nem hibáztatta a Dédi Mama, hisz' már Ő nem kapaszkodott, bár ha nem lódítja meg még a buszt a fékezéssel a sofőr akkor nem esik el...
A lényeg, hogy nagyon fájt mindene, kapott infúziót, hívtak mentőt és behozták a sürgősségire.
Na, annak csak a neve az, nem tudom mi lenne, ha valami igazán sürgős lenne! Jó... biztos ellátják a betegeket, csak súlyossági sorrendben, ebből a szempontból talán "jó", hogy többet kellett várni, mert nem tört el a gerince, nem lett komoly baja. Most.
A röntgenre meg a CT-re kellett sokat várni, Mama 22 óra előtt nemsokkal ért haza. És még akkor nem látta az orvos a CT leletet, a nővér mondott valamit megnyugtatásképpen, hogy a jelenlegi balesetből nincsen semmi törés, komoly baj, akár haza is mehetne, de mivel nagy fájdalmai voltak meg sápadt volt, a laborértékei sem voltak nagyon fényesek, de ez attól is lehetett, hogy nem evett reggel óta stb... így kis rábeszéléssel mégis bent tartották éjjelre, csak nem ott a sürgősségin, hanem másik osztályon helyezték el.
A rossz amit eddig tudunk az, hogy nagyon nagy fokú csontritkulása van, látnak korábbi törésnyomokat meg ilyesmit, amiről nem is tudott senki.. talán maga a Dédi Mama sem.. elesés, lábon kihordott mindenféle dolgok. Nagyon erős asszony.. a végtelenségig tűri a fájdalmakat, nem szól senkinek, ha fáj valami, szóval ezért is lehet az a sok csúnyaság a leleten. Holnap majd többet tudunk, ha látta orvos is és lesz vizit.
Kapott fájdalomcsillapítót, altatót, hátha holnap már jobban lesz és hazamehet, Mama majd úgyis intézi a dolgokat, megy érte, megbeszélik, hogy mi legyen.
Hát.. ez még nem hiányzott, én már azt sem tudtam, hogy mi a franc van, 18 órakor beszéltem Mamával telefonon, akkor még várakoztak, de amikor még 21 órakor sem jött haza már komolyan aggódtam, hogy mi lehet már, mit találtak vajon a Dédi Mamánál. :(
A gyerekek meg....csúcs, amit műveltek itt este ezzel kapcsolatban. Ugye Mamának el kellett mennie, elmondta, hogy hova megy és miért.. negyed órát képesek voltak ezen beszélgetni a gyerekek, hogy szegény Dédi Mama megütötte magát a buszmegállóban (nem ott, de Ők ezt mondták) és fáj a háta meg a feje. Livike mondta, hogy a feje fáj.. erre Levike kijavította nagy okoskodóan, hogy "nem, a háta fáj!"
Többször előjött a téma, amikor Mamát keresték, mindig mondtam, hogy hol van és miért, ekkor újra jött a megbeszélés kettejük között.

Fürdés előtt nagyon beindultak, próbáltam leállítani, na meg Livike közölte, hogy kaka van, úgy is nézett ki, de nem volt! A wc-be nem kakilt bele, hiába kértem, hát nem tudom most már mi lesz, ez a harmadik nap, hogy nem kakilt! :((( Bár elég sok Győri kakaós kekszet eszik mostanában, ami annyit jelent, hogy pár napja minden nap kb 10 db-ot biztos megeszik...és emlékszem, amikor hasmenésük volt, akkor ez a keksz fogta meg, tehát most ezt mellőzzük, amíg nem rendeződik a dolog. (nem mellesleg tegnap Apa adta a kekszet, ma nem kaptak, szóval nem tudom mi van...Rendes kaját nem igazán eszik pár napja, az is leginkább tészta... Amikor sült hús volt a sült krumplit ette, majd később a húst is, a pörköltből csak a tésztát ette, ma krumplistészta volt, azt ette mindenestől, ma délután megettek vagy 6 mandarint, nagy részét Ő ette annak is, vajas kenyér, sajt, sovány sonka... mikormi...szóval nem tudom mi fogta így meg a hasát..:(

20 óra volt, amikor közéjük feküdtem a nagy ágyon, akkor lettem kész a fürdetéssel, mindennel. Elég simán ment, pedig kicsit féltem, hogy majd nem akarnak elindulni, de kis rábeszélés után csak sikerült Levikét is rávenni, hogy vetkőzzünk. Livike már akár jöhetett is volna ki, mert lefürdettem, fogat mostunk, kész volt, Levike meg még ott játszott a szobában ruhában. :D

Apa pár perc múlva haza is ért, na akkor mindketten felkeltek, Neki is elkezdték lelkesen mesélni a Dédi Mama esetét, majd visszafeküdtünk, a lényeg, hogy nem nagyon akartak elaludni, 21:45 körül sikerült végre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)