2011. december 28., szerda

Szerda

Az este 23 óra körül tettem le Levikét az ágyába, aludt is, bár nagyon nehezen szedte a levegőt, Livike is horkolt... 23:30 körül már én is épp aludtam volna, amikor Levike köhögni kezdett, egyszercsak kijött az ágyából, odafeküdt mellém, és a következő köhögésnél odahányt a párnámra. Nem sokat, de azért át kellett húzni a párnát. Felült, sírt, megijedt. Én is, mert láttam, hogy nem ennyi volt, lesz még, de azt nem akartam hogy rajtam kössön ki a gyomra tartalma... így Apa kapta fel, Ő kapta az adagot a pólójára, nyakába, ahova épp ment. A mosdóba már nem nagyon jutott, gyors átöltözés, előtte kimosakodás, majd újra lefeküdtünk.
Kért tejet, félve adtam, nem is sokat, 1 deci sem volt... Féltem, hogy még fog hányni, egy kis köhintésnél is pattantam fel, kis tál, törölköző oda volt készítve. Nem engedte kiszívatni az orrát, de zsebkendőbe se fújta... pedig nagyon kellett volna, mert nem kapott levegőt, aludt volna, de nem tudott. :( 2 óra körül arra ébredtem, hogy megint öklendezik, Apa ki is futott Vele a fürdőbe, persze szidott, hogy miért nem én viszem, igazán engem is lehányhatna már egyszer, nem mindig Őt, akár Livike, akár Levike.. Jólvan na... én ezt szeretném elkerülni, pedig biztos hogy lesz olyan, amikor nem úszom meg. Nem lett semmi, de féltem aludni, hogy ha az a trutyi ott liftezik, akkor előbb-utóbb kijön... Nem volt mese, lefogtuk és kiszívattuk - volna - az orrát, de nem jött semmi! Tehát tényleg nem az orrában volt... Zsebkendőbe azért kifújta az orrát, majd el is tudott aludni nagy nehezen, én pedig azt kívántam, bárcsak reggel lenne már, még ha alig aludtunk is valamit... !
Lett, mert következőleg 7 órakor ébredtem arra, hogy Livike már szerel, tehát már kint járt, behozott pár játékot a másik szobából. :) Levike még aludt, de felébredt Ő is. Kért tejet, nyoma sem volt már az éjszakának, azt mondta jól van, mert még akkor is félve vettem fel, amikor közölte, hogy kaka van és fel szeretne öltözni na meg hogy vegyem ki a kakát... :)
A reggeli orrszívás még elég nehezen ment, nem akarta, de megcsináltam azért. Nap közben már engedte, sőt volt, hogy kérte is, hogy inkább szívassuk ki, ne fújjuk.
A délutáni alvás előtt pedig rendesen megkönnyebbült és örült, hogy "kitisztult", na meg hatott az is, hogy elmondtam, azért kell szívatni, hogy ne hányjon, tudjon aludni, mert az ugye milyen rossz mindenkinek. Megértette, engedte.

A délelőtt szokásosan telt, Apa délre ment dolgozni, de előtte csinált rántott szeletet, azt ették ebédre a gyerekek.
12:10-kor kezdtek enni, 13 órakor tettem le Őket aludni. A saját ágyaikban aludtak el 13:30 körül.
Livike 15 órakor ébredt másodjára, mert először már 14 órakor fent volt, de még vissza tudtam altatni.
Levike aludt még kb 10 percet, majd felébredt Ő is. Orrszívás, játék, telt az idő.

Ma voltak itt Tündiék is egy kis időre, bent Mamáéknál is voltak, majd lejöttek 17 óra körül ide hozzánk is, hogy a gyerekeket is láthassák. :) A gyerekek kaptak két nagy epres Milka csokit, két csomag puha figurát.. az egyik törpikés, a másik kisvirágos. Nem tudom pontosan mi ennek a neve, de olyan, mint a szivacs és nagyon édes.. mintha porcukor lenne az egész... :) Persze ki kellett bontani, a csokikat még idejében el tudtam tenni. :) Kaptak még egy fura labdát is, amit össze lehet nyomni, akkor olyan ufó alakú, de inkább friszbi féle lesz, majd ha eldobjuk és földet ér, akkor gömb lesz... ezen kicsit veszekedtek, de szerencsére mindig találtak valami mást, amivel lehet játszani.

Vacsorára is rántott húst ettek, valamint kikönyörögtek még egy pudingot is, pedig mára már nem akartam több édességet adni...

19 óra után jött Mama, Levike már 18 órakor is álmos volt, kérte volna a tejet, hogy Ő megy aludni... :) Fürdés időre felélénkültek, 20 órakor fürdettünk.
Rendben volt minden, Livike hamar el is aludt, Mamának előtte megengedte, hogy kiszívassa az orrát, pedig nekem mindig erővel kell lefognom. :( Vagyis legtöbbször, mert a legutóbbi betegségnél volt, hogy nekem is megengedte.
Levikének 5 perc különbséggel kétszer is szívatni kellett, majd még az előbb is, mert nem tudott elaludni... Szerintem megint lehetne, mert horkol... Nagyon remélem, hogy nem lesz hányás...! :(

Ennyi lenne hirtelen, jövök amikor tudok.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)