2011. december 21., szerda

Szerda

Az este Levike 22 óra körül sírva ébredt, megint mondta, hogy bedugult a füle, de az orra is be volt, úgyhogy kiszívattam, kapott 3 ml Nurofent is, mert egyre többet mondta, hogy bedugult a füle és hogy fáj. Utána már aludt, bár közöttünk, később Livike is csatlakozott, úgyhogy nem aludtunk valami jól. Középre szorultam, Apa az ágy másik szélére, de elfértünk valahogy.

Reggel maguktól ébredtek 7 órakor, mégis, így is 7:45 volt, mire elindultunk a bölcsibe, pedig majdnem negyed órával több időnk volt, mint előző nap.
Ma is Mama vitt el bennünket a Papa autójával, Levike a csoportszoba ajtajából még kérőn mondta, hogy "Gyeje Mama!", majd bement. Livike repült a gondozónőhöz ma is. :)

Haza jöttünk, viszonylag hamar eltelt ma is a délelőtt.
Gábor ma leszedte a konyhában a tapétát, valamint berakta gipszkartonnal a szoba ajtót, mármint ami eddig volt a konyhából. Most már nincs, belül még megvan, ott majd akkor csinálja, ha a gyerekeket átköltöztettek a szobájukba, most amúgy sem férne bele már karácsonyig az a munka.
Azért még nagyon fura, hogy nem lehet ott már bemenni. :) Majd megszokjuk.

Voltam a kisboltban és a postán, majd mehettünk is a gyerekekért, gyalog, Apával mentünk értük 11:50 körül.
Minden rendben volt ma is, jól ettek reggel is és ebédre is, reggelire lekváros kenyér volt, Livike két szeletet evett, Levike egyet. :)
Az ebédet már elfelejtettem, pedig megnéztem, de jól ettek, az a lényeg.
Livike kakilt a WC-be a bölcsiben! :) Szólt, majd második nekifutásra sikerült is a művelet. :)
Ma is többször megsértődött és pityergett, de hamar megbékélt... ez olyanok miatt van, hogy rászólnak, hogy ne dobálja a játékokat és stb. A rend és a fegyelem...! :)
11 óra után Mamát kereste Livike, hogy "Hol van Mamám?" :))) Amikor benéztem, hogy mit csinálnak, mindketten örömmel szaladtak oda, csak épp Mama felkiáltással.. na nem baj, nem csalódtak nagyot, jöttek simán haza velünk is. :) Levike kocsival akart menni, kereste, de megértette, hogy most nincs kocsi, gyalog megyünk.

12:30 körül fektettem le Őket, simán elaludtak, nem kellett 10 perc sem.
14 óra körül Levike már fent volt, Livike még kb fél órát aludt, azt mondta Apa.
Mamával elmentünk két bútorboltba, ahol Ők korábban néztek gyerekágyakat, hát nem is tudom, nehéz eldönteni, melyik lenne a jó árban is és minőségben is, neten is van sok, csak azt ugye nem tudjuk "élőben" megnézni.
Láttunk viszont jó franciaágyakat, egy különösen tetszett, legfőképp az ára, mert 35 ezer körül volt. (új, nem használt!) Jó lenne, de most a festőre meg a többi halmozódó költségekre kell gyűjteni, ágy majd lesz amikor lesz.. csak épp lehet, hogy akkor már háromszor ennyiért.. :((
Kimentünk még a Praktikerbe is egy doboz csempéért, mert akárhogy számoltuk nem lett volna elég a maradék a hűtő háta mögé, ahol majd a gáztűzhely lesz.
15:30 körül értünk haza.

Apa 16:30 körül ment dolgozni, Gábor befejezte a burkolást, azt a sötét csíkot tette le, amit írtam, hogy még hiányzik valamint az ajtóba a két darabot. Kell még szegő, mert abból csak egy részét tette még le, de utána a burkolás elvileg készen lesz.
Livike mindenáron segíteni akart, sőt kétszer még gondolatolvasó is volt! Egyszer épp odavitt egy "csillagot" Gábornak, amikor épp kellett is, majd nem sokkal később a ceruzát, ami szintén épp akkor kellett, nagyon jól jött ki a dolog. :))) A ceruzán csodálkoztam, hogy odavitte és nem szaladt el vele összefirkálni valamit. :)

17:40 körül ettünk sonkás szendvicset, majd hamarosan jött Papa, hogy menjünk át vacsorázni, Mama csinált tojásos krumplit! :)
Livike alig evett, mert Ő jól evett a szendvicsből is, Levike valamivel többet megevett, de nem túl sokat Ő sem. Én jól ettem, mert nagyon szeretem ezt az ételt.. :D
Volt még egy kis Gumimaci nézés a neten, én először segítettem Papának karnist szerelni - na jó, tartottam a porszívó csövet amíg fúrt:D - , majd gyorsan lejöttem kiporszívózni a konyhát és az előszobát, a szobát már megcsináltam korábban. Fel is töröltem nagyjából, az idő is ott járt már, hogy lehet fürdetni, tehát mentem is és hoztuk Mamával a gyerekeket.

19:40 körül fürdettünk, minden rendben volt. 20:15-kor már aludtak, azóta nyugi van, de ez tegnap is így volt. Remélem ma nyugodtabban fogunk aludni, mint tegnap.

Ennyi lenne mára, holnap jövök ahogy tudok.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)