2011. december 12., hétfő

Hétfő folytatás

Mindketten 15 órakor ébredtek, orrszívás, rosszalkodás...
16 óra körül jött Mama, gyorsan elszaladtam a boltba, de Mama csak 17:30 körül tudott kimenni, addig nem hagyták. Építettünk, elvoltak.
Egyszercsak Levike gyanús lett, hogy csak ül az ágyon csendben, nem szokott Ő ilyet. Megmértem a hőjét, 37,4 °C volt, de már előtte is látszott, hogy nem lesz jól, bújt, nyűgös volt és mondta többször, hogy be van dugulva a füle, majd ráfeküdt a párnára, úgy volt jó.
19:30-kor már 38,3
°C volt a láza, de akkor már fájlalta is a fülét, egy kis mozdulatra is mondta, hogy fáj. Mama mondta, hogy el kell vinni ügyeletre, mert a fülfájás nem játék, ezzel így nem lehet nekiindulni az éjszakának. Szólt Papának, aki taggyűlésen volt, hogy jöjjön már haza és vigyük el Levikét, Ő pedig marad Livikével itthon.
Úgy is lett, 20 órakor indultunk ki a kórházba, mert ott van a gyermekorvosi ügyelet. D épület, magasföldszint. Hát megtalálni sem volt egyszerű, több épületnek is D a jelölése.. végül a sürgősséginél egy mentőst kérdeztünk meg, hogy hol van, aki elmagyarázta, jól tudja, mert Ő másodállásban ott dolgozik a felnőtt részlegen. :)
Megtaláltuk végre. Nagy, régi épület, csengetni kellett, bár az ajtó nyitva volt.
Kihalt folyosó, majd kijött egy asszisztens, bezárta az ajtót és várt... Papa megkérdezte, hogy ez-e a gyerekügyelet, mondta, hogy ez, ki is van írva! De ezt így, félvállról, amúgy végig ilyen volt a doktornő is meg az asszisztens is. Várunk, erre megszólal a nő, hogy várja a papírokat. Ja, hogy tőlünk? Ezt nem mondta. Taj kártya, lakcím kártya... OK. Menjünk be. A doktornőnek elmondtam mi volt, hogy láza volt és fáj a füle. Kapott Nurofent még itthon a lázra. Meghallgatta a tüdejét és a mellkasát is, belenézett a szájába is, majd írt receptet és ennyi.. ja, írjak alá egy papírt. Még Papa kérdezett rá, hogy és azt tudjuk, hogy mi a teendő? A válasz: persze, oda van írva....!
Azért csak elmondta, hogy a gyógyszert adagoljuk, csillapítsuk a lázat, három nap múlva menjünk a gyerekorvoshoz, ha nem javul és ennyi. Fülészet most úgy sincs, azzal nem lehet mit tenni. Ja és hogy a füle fájhat a torkáról, mert az nagyon ramaty! Így... mondom délelőtt még semmi nem volt, nézte a gyerekorvos. Szerintem azt hitte, hogy már volt baja akkor is, minek jöttünk az ügyeletre, bár elmondtam, hogy megfázás miatt voltunk már orvosnál most is meg korábban is, meg hogy miket kellett adni.
Azt mondta, hogy pár óra alatt képes belobbanni a torok és a mandula is, akár tüdőgyulladás is ki tud ennyi idő alatt alakulni.
Nyomásra nem voltak érzékenyek a nyirokcsomói, pedig itthon nagyon fájlalta, ott meg semmi! Az autóban is végig jó kedve volt, oda- és visszafelé is.
Megnéztem a receptet, láttam, hogy Augmentin, na mondom jó, egyből antibiotikummal kezelnék, mivel azt sem tudtuk melyik az ügyeletes gyógyszertár, mondtam Papának, hogy ne keresgessük, nem hiszem hogy sokat jelent, ha csak reggel kezdi kapni, vagy egyáltalán kell-e ez a gyógyszer!
Mama azt mondta kellett volna, miért nem váltottuk ki, majd többel köti be, mert még tüszős is lesz a mandulája. Amúgy ezt is csak a papírról tudom, nem mondta egy szóval sem, csak szerencsére ismerem az orvosi rövidítést, hogy mi a mandulagyulladás.
Szóval ez az ügyelet kész rémség volt, a hozzáállásuk, hogy még nekik esett rosszul, hogy mi oda mertünk menni... soha nem voltunk még ezelőtt, honnan tudnánk, mi a menet, hogy mikor kell a papír és kinek.. stb. :( főleg így, hogy nem is kérte konkrétan tőlünk. Várhat ő máshonnan is papírokat épp.. :))
És hogy ez most új, mai orvosi rendelős "szerzemény"-e vagy az elhúzódó nátha ment rá a mandulájára meg a fülére, ki tudja?:! Mindenesetre nagyon hirtelen jött ki, az biztos!

21 óra körül értünk haza, Livikét Mama már megfürdette, de még nem aludt, várta Levikét! Jött is elé egyből, hogy "jajj, tesó, meggyógyult füled? Semmi baj!" vagy valami ilyesmit vágott le hirtelen Levikének örömében. :)))) Azt nem is írtam, hogy Ő is jönni akart, előadta nagy színészi képességeivel ,hogy nagyon fáj a hasa meg a füle, ő is akar menni a doktor bácsihoz, stb. :) Nem hogy örülne, hogy nem kell mennie. Majd biztos el fogja kapni, ahogy olvastam, cseppfertőzéssel terjed, szóval sanszos, de nem csak Livike, hanem mindannyian. Pontosabban Mamának és nekem már nincs mandulánk, Papának és Apának még van, de attól elkaphatják másképp is. :(((

Gyorsan kiszívattuk még Levike orrát kétszer is, Mama jót áttörölgette, most nem fürdettük meg, hadd pihenjen... először nem aludt el, akkor kellett a második orrszívás, utána viszont igen, 21:30 óta nyugalom van, csak kicsit hortyog, ma reggel sokkal hangosabb volt, amikor elvileg még semmi baja nem volt ilyen téren. :(

Livike az előbb volt fent, köhögött párat, féltem, hogy megint tacsi lesz, de egyelőre nem... ne is legyen már, nem hiányzik még most a takarítás megint, még ha jó is ha tisztul a szervezete a váladéktól.

Holnap reggel megpróbálok elszaladni és kiváltani a gyógyszert, nem tudom mikor nyit a gyógyszertár, majd megnézem. Apa 8-ra megy dolgozni, egész napos, hosszú műszakos lesz. Este 10-ig. Szép! Pedig most jó lett volna, ha itthon van, ha Livikén is kijön esetleg, akkor nehéz lesz a két beteg gyerekkel. :(((

Ennyi mára, megyek és alszom amíg lehet, félek az éjjeltől, hogy Levike majd nem kap levegőt vagy valami. :((( Egyelőre nyugi van, de ki tudja meddig.
Jövök, ahogy tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)