2011. december 27., kedd

Helyzetjelentés az utóbbi napokról

Úgy alakult, hogy két este nem kerültem gép elé, de most próbálom pótolni az elmúlt napok beszámolóját, már ami eszembe jut. :)
Sok minden persze nem történt, csak mindig így járok, ha nem írom le minden nap, hogy elfelejtem a részleteket. Talán nem is baj, ha nem írom le mindig, hogy épp mikor ettek, aludtak, stb..

Vasárnap volt Karácsony első napja. A Dédi Mama még itt volt, másnap vitték haza Mamáék Földvárra. Nap közben nem volt semmi extra, játszottunk, közösen ebédeltünk Mamáéknál, majd vacsoráztunk nálunk, viszonylag zökkenőmentesen telt a napunk orrszívásokkal és fújásokkal tarkítva, mert ugye a gyerekek, főleg Levike benne vannak nyakig a náthában. :(
Este elég sokára aludtak el, akkor azért nem jöttem írni, mert én is elaludtam...

Hétfőn, Karácsony másnapján 7 órakor már fent voltunk, mint ahogy ma is, dehát ez van.. hiába van ünnep, nem alhatunk sokáig.. :)
Úgy volt, hogy reggeli után viszik Mamáék haza a Dédi Mamát és egyúttal meglátogatják a cibaki Dédi Mamát is, a gyerekeket is viszik, mert a Dédi már nagyon láthatná.. hiányoznak Neki, hát igen... eddig minden héten jött, látta Őket, biztos hogy nagyon rossz Neki, hogy nem tud jönni, mert még mindig nem jött helyre a múltkori balesetből. :(( Fáj a háta, lába.. szinte csak feküdni bír, ami Neki egyenesen büntetés, mert állandóan ment, mozgott, dolgozott, úton volt, tett-vett... :(
A lényeg, hogy eltelt az idő, még itt Szolnokon elmentek a másik Dédi Mama testvéreihez meg a temetőbe is, 11:45 volt, amikor végre elindultak Földvár és Cibak felé....

14 óra körül értek haza, a gyerekek elaludtak az úton hazafelé, de hogy ne csak 20 percet aludjanak, még kb ugyanannyit aludtak itthon az udvaron az autóban járó motor mellett... Papa bent maradt a kocsiban Velük, a fűtés miatt kellett hogy ne állítsa le a motort.

Nekünk Apával furcsa volt egy kicsit a csend, hogy nem rohangálnak folyton itt a gyerekek, de kényelmesen meg tudtunk ebédelni, és ki is takarítottam a lakást mire jöttek. Be akartam menni Mamáék gépére internetezni, de arra már nem maradt idő. :(

Itthon már nem aludtak a gyerekek, játszottak, egyre inkább birtokba veszik az új szobájukat, bár még bútor nincs benne, csak a szőnyegek, meg az új játékok. :)
Épp ma beszéltük, hogy amíg nincsenek új ágyak, addig is át lehetne pakolni a kiságyaikat, a pelenkázót meg azt az egy szekrényt amiben a ruháik vannak, bár az már nagyon necces, nem is férnek a cuccok...
Na meg hova teszem az olyan játékokat, amiket most is polcon, fent tartunk, hogy ne férjenek hozzá? Valószínűleg maradnak továbbra is a mi szobánkban amíg nem lesz a gyerekeknél is rendes szekrénysor...
A pakolást sokáig nem húzhatjuk, mert január elején biztos, hogy jönni fog Gábor, akkor már a mi szobánk lesz a soros, az nincs még készen, addigra át kell pakolni a gyerekcuccokat....
Az alvás akkor biztos úgy lesz, hogy én ott alszom Velük, bevisszük majd a kis heverőt, ami régen az én ágyam volt, most a felújítás alatt pedig Mama aludt rajta pár hétig, amikor odabent is szét volt minden rombolva és csak pár m2-nyi területen "éltek", iroda, hálószoba, étkező egyben...
Tartok tőle, hogy egyedül nem alszanak majd el, sajnos egyre többet vannak a mi ágyunkban éjjel is, az elmúlt éjszaka nagy részét is hering módjára töltöttem, jobbról-balról gyerek... :)
Az új szobában hátha maradnak majd a helyükön, a heverőn nem férünk el többen, annak meg nem sok értelme van, hogy a másik szobába jöjjenek át egy-két óra alvás után. Pedig biztos lesz olyan is. Nekem fura lesz a külön alvás, ha egyszer eljutunk odáig, annyira megszoktam már, hogy ott szuszognak egy méteren belül még a kiságyaikban is!

A hétfő elég nyűgösen telt, hiába volt egy kis kimozdulás is, vártam már, hogy este legyen és végre nyugovóra térjenek, mert addig csak a nyekergés, verekedés, agresszívkodás ment állandóan. :(
Levike mostanában csúfolódik! Biztos a bölcsiben látta valamelyik gyerektől, de rendesen fel tud vele idegelni, eddig csak simán kiröhögött, ha mondtam valamit vagy szidtam, most meg még a kezével mutogat is, úgy két oldalt a fejénél integetve meg a nyelvével is csinálja azt a hangot.. na mindegy, nem tudom elmondani, aki tudja mire gondolok, az tudja... :)))
Este 23 óra körül aludtak el, én is majdnem, álmos voltam, úgyhogy nem ültem ide, csak elpakoltam, mosogattam, tusoltam és mentem aludni. :(

Ja, el ne felejtsem, van végre idebent tűzhelyünk, Papa kibányászott a garázsból egy 10 éve lecserélt inox Siemens tűzhelyet, aminek elvileg nincsen baja, talán valami felületi sérülés lehetett annak idején, de az ügyfél lecseréltette... Elektromos sütő, gáz főzőrész, elektromos szikragyújtóval, szép, csillog, villog. Na meddig? Ja, és hogy ez Papának a vasárnap délelőttjébe került, az megint fontos dolog, mert Ő takarította meg olyan szépre...! Az eleje mint a tükör, a gyerekek persze előszeretettel fogdossák, a kis ujjnyomaik már ott vannak, nem győzöm törölgetni. :(((
Ja és nyomkodják a programórát is, Livike már az időt is elállította ma reggel, mert 7:58-kor 2:51-et mutatott. Két gombot kell egyszerre nyomni plusz egy harmadikkal állítani az időt, de Ő megcsinálta:D Eddig még csak kávét főztem rajta, féltem, óvom, nehogy koszos legyen.. :D Ilyen szép tiszta biztos nem lesz mostanában, mert nem egyszerű takarítani az inox felületet.. na nem baj, azért örülök neki, lesz ezen hamarosan étel is főzve, csak eddig még volt kajánk.
A gyerekeknek mindig elmondom, hogy ne piszkálják, ne nyomkodják, ne taperolják, de hiába. :( Sőt, végre megpróbáltam újra behozni a szemetest, ami azóta száműzve lett, ahogy megszűnt a rács a szobában és kijárásuk volt a konyhába, mert folyton nyakig voltak benne. Azóta a hűtő oldalánál volt felakasztva az odatámasztott vasalódeszkára a füles szemeteszsák, az volt a kukánk... Most, hogy átrendeződött a konyha is, maximum a gáztűzhely golyóscsapjára tudtam volna felakasztani a zsákot, ott meg mégis hogy néz már ki, úgyhogy kuka behozva, kisúrolva, tűzhely és mosogató közé - ideális hely - betéve... A gyerekek mit csinálnak? Nem pakolják ki, nem...! Ráállnak, jobb esetben ráülnek. Szárítót pakolnak, mosogatóba nyúlkálnak. :( Én ezerszer elmondom, hogy ezt ne, ezeregyedszerre is megcsinálják. :( Remélem hamarosan megunják és békén hagyják.. már csak azt kellene valahogy megszokatni, hogy ha kint vannak a hokedlik, ne álljanak arra is azonnal fel, mert így még mindig be kell hordanom nap közben a fürdőszobába a székeket. :((

Ma reggel is 7 órakor ébredtem arra, hogy Livike már a játék fúróval és kalapáccsal játszik az ágy mellett... nem feküdt már le, persze megkapta a kakaóját, Levike is a tejet, mert úgyis felébred Ő is hamar, úgy is lett.
Ma is hasonlóan nyűgösek voltak, mint tegnap, Apa 12-re ment dolgozni, holnap is megy, meg azt hiszem már végig az évben dolgozik így délután-este... de ez majd kiderül. Nekem mindegy, a Szilveszter is ugyanolyan nap és este, mint a többi, úgysem tudunk sehova sem elmenni szórakozni, ez így van mióta megvannak a gyerekek, meg ugye előtte egy évvel is már ez volt és ez is lesz még vagy 10 évig biztos. :(

Ebédre töltött csirkecombot ettek a gyerekek, somlói is volt még, azt is ettek, majd Mama altatta el Őket, most először nem a mi szobánkban, hanem a sajátjukban. :) Levike odavackolt a szőnyegre, aludt is volna, de Livike piszkálta. Na akkor átvittem a paplanjainkat, kispárnákat, megágyaztunk a szőnyegeken és alvás...!
13 óra elmúlt, amikor elaludtak.
14 óra még nem volt, amikor már Levike felkelt, kétszer jól becsapta az ajtót - annyiszor kértem már, hogy ne csinálja! Hiába... - amire Livike is felébredt, úgyhogy a délután alvás igencsak soványka volt..
Jajj, soványságról jut eszembe, nem mértük meg Őket tegnap, pedig hónapforduló is volt! Nem tudom gyarapodtak-e valamit, mert majdnem végig betegek voltak az utóbbi időben. :(((
Na majd holnap, vagy amikor eszembe jut megmérem Őket. :)

Délután is elég nehéz volt a helyzet, civakodás, "mindig ugyanaz kell" szindróma, egymás nyaggatása, orrszívás, fújás... nyűglődés.
Papa 17 óra körül átjött, hozott rántott húst, azt meg is ettük a gyerekekkel, majd később még vissza jött, akkor megcsinálta a tűzhely szikragyújtóját és az egyik égőrózsát, mert az nem volt jó már eddig sem, a gyerekek aktívan segítettek.. :) Hozták a kis szerszámaikat, csavarhúzót, fúrót, kalapácsot.. csodálom, hogy Papa tudott így dolgozni... Nem is tudtam volna mivel elcsalni Őket a konyhából, de Papa mondta, hogy nem kell, majd Ő rendezi a sorukat, hadd szereljenek, amit nem lehet azt úgysem engedi. :)
Utána még játszottunk, telt az idő, Mama is bejött, a fürdést 20 óra körül kezdtük, rendben volt minden.
Levikének kétszer is kellett orrot szívatni, de utána el tudott aludni végre.
21 óra körül ment ki Mama, most még nyugi van, remélem marad is. :)

Ennyi lenne ez a kis összefoglaló, jövök amikor tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)