2011. december 13., kedd

Kedd eddig

Éjjel 23:30-kor ébredt Levike, onnantól lényegében közöttünk aludt, egyszer tettem le egy kis időre a saját ágyába, de később megint vissza jött. Nem baj, a lényeg, hogy nem kínlódott, aludt, egyszer kért tejet, de nem fájlalta a fülét. Livike is volt fent éjfélkor, köhögött, de szerencsére nem hányt.

Reggel 7:20-kor keltünk, Levike már fent volt, Livike csak 8 óra körül ébredt.
Levike jól volt egyébként, nem volt láza sem, és nem is fájlalta semmijét. A rosszaságuk ma is megvolt eddig. :) Az orrukat ügyesen fújják, de szívatom is rendületlenül.

7:50 körül elszaladtam a kisboltba, mert Apa 9-re ment szerencsére, nem 8-ra.
Az antibiotikumot végül nem váltottam ki, pedig oda indultam, de úgy voltam vele, inkább megmutatom Levikét a háziorvosnak, mondjon rá valamit, potyára meg ne váltsam ki a drága gyógyszert.

11:50 körül Livikét átvittem Mamához, mert átjönni nem tudott, Levikét pedig felöltöztettem és szépen elindultunk az orvoshoz. Negyed órás út lett a kb 5 percesből, de nem volt baj, mert így is ott voltunk a rendelés előtt negyed órával, elsők lettünk!
Elmondtam, hogy mi volt tegnap az ügyeleten, megnézte az orvos a torkát, azt mondta, hogy jól tettem, hogy nem adtam az antibiot, mert szerinte nem vészes, nem annyira piros, és tényleg fájhat arról a füle, de ha mégis rosszabb lenne, akkor holnap délelőtt vigyem el a Máv kórházba a fülészetre, nézessem meg, szerinte viszont nem lesz rá szükség. Jó dolog ez az antibiotikum, de nem minden esetben. A fülészeten is általában tüneti kezelést javasolnak, nem szúrják már azonnal a fület, csak ha nagyon indokolt.
Adjak két napig 6 ml Nuforent kétszer, ha van láza, ha nincs, ha van akkor még harmadjára is adjak.
Mondtam, hogy eddig max 5 ml-t adtam, de attól is mindig olyan kótyagos. :)
Na nem baj, most alvás előtt adtam 3 ml-t, de nem fájlalta amúgy semmijét, majd estére kap rendes adagot.
Hétfőre adott igazolást, azt mondta maradjunk még itthon, ne menjünk bölcsibe csütörtökön.
Itthon néztem, hogy felcserélte a dátumot az asszisztens az igazoláson. :) Ahova azt kell írni, hogy mikor mehet, oda írta a pénteki dátumot, az aljára, a kiállítás dátumához meg a hétfőit.. :D Nem tudom ez baj lesz-e majd... Mindegy, egyelőre hagyom, az is lehet, hogy még ezzel az igazolással sem megyünk sehova, ha esetleg Livikén is kijönne a nyavalya.

13 óra körül értünk haza, mivel ebéd nem volt, mert még tésztát főzni sem tudtam délelőtt kimenni, ettek hideg kaját, most alvás idő alatt pedig kifőztem a tésztát, majd sajtos-tejfölös tészta lesz jobb híján... azt legalább szokták szeretni. :))

14:15-kor aludtak el nagy nehezen, addig csak rohangáltak, ráadásul Gábor, a festő most itt az előszobában glettelt, fel volt tekerve a szőnyeg, persze hogy oda szaladgáltak a koszba! :((
Egyébként most a leendő gyerekszobát csinálja már, Mamáéknál már teljesen kész van, pár napja már csak nekünk dolgozik.

Én ezen az ügyeleti hozzáálláson még mindig nem tudok túl lépni, egyszerűen szörnyű volt az a viselkedés amit ott csináltak.. :(( Na remélem, hogy sokszor nem kell majd oda mennünk!

Furcsa volt egyébként ma Levikével menni, az "egy gyerekes" lét valahogy olyan könnyűnek tűnik! :))) Szépen jött velem, nem is paráztam be, hogy mi lesz, ha nem jön mellettem... a gyógyszertárban is szépen viselkedett, mert Nurofenért bementünk meg Apának Advil Ultra Fortét is hoztam.. Neki az jó mindenre... valamije mindig fáj. :(

Ennyi lenne most egyelőre, este jövök, ha tudok.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)