2011. szeptember 30., péntek

Csütörtök és péntek

Tegnap este elaludtam 21:30 körül, amikor végre Levike is, majd éjfél körül ébredtem, de már nem volt kedvem bekapcsolni a gépet, így az írás is elmaradt.
Egyébként szintén tegnap lassan csodaszámba menően későn ébredtek, talán 8 óra is volt már! :)) Régen ez nem volt furcsa, de a mostani 7 óra körüli ébredésekhez képest igencsak későnek számít.
Volt itt a Dédi Mama is, így Vele jól elvoltak a gyerekek 11 óráig (9:30-tól kb), utána volt persze egy-két vitatkozás, de viszonylag jól elvoltak. Vagy már ki tudja, rég volt. :D
Tényleg nem igazán tudom már az egy nappal ezelőtti dolgokat sem, így ugorjunk a maira inkább.

Ma már korai ébredésünk volt, legkorábban Apa kelt, talán 5 óra lehetett, elő is készített az ebédet, ami rakott kelkáposzta volt. Nekem már csak be kellett tenni a sütőbe és kész is lett egy óra múlva kb. :) Mármint 11-re... Nem kapkodtam el, hadd legyen friss, meleg, legalább amikor a gyerekek esznek. Mi később ettünk, de melegítve sem rossz az! :)

Levike 6 órakor kért tejet és be is vackolta magát mellém, Livike aludt tovább, 7:20-kor ébredt. Öltözködni viszont nem akartak, pedig már itt voltak a munkások is, ráadásul ma a mi részünkön dolgoztak, igyekezni kellett volna a kimenetellel, majd nekem a pakolással, nejlonozással. Végül 8:10 körül csak kész lettünk. :)

Mivel mindenki dolgozott, a gyerekek szinte csak rám maradtak, nem fogadtak szót, folyton láb alatt voltak, kerülgették Őket.... :(
12 óra körül ettek, Mama etette Őket, majd bevonultak aludni a garázsba. Ott már elég hideg van ilyenkor, de van takaró, és egyébként sem aludtak tegnap sem többet egy óránál idebent a szobában sem. :( Szóval nem azon múlik, hogy mennyit alszanak, hogy hol teszik azt.

Ma sem aludtak sokat. kb egy órát. Livike kijött, Mama gyorsan bevitte, de közben jött egy ügyfél, így én feküdtem gyorsan be Levike mellé, mert persze felébredt Ő is. Aludt volna, de Livike nem hagyta, ott ügyködött a fejem felett, beszélgetett, játszhatnéka volt, Neki elég volt az alvás, úgy tűnt. Levike sem aludt vissza, így nem erőltettem, kiengedtem Őket. Még ebéd előtt Mama kiment sétálni a gyerekekkel pár körre, délután már nem lett menetel, mire összetakarítunk meg egyebek, már este van. Sajnos már korán sötétedik, nem is lehet sokáig kint lenni. :(
Ma 18:30 körül vitte be Mama Őket, hogy ellegyenek még addig, amíg Papa és Apa szerelik a villanyt, mert nálunk speciel délelőtt óta nem volt áram, át kellett helyezni a vezetékeket meg magát a lámpát is, a hűtő is egy hosszabbítóról ment, hogy ne olvadjon le. A szerelés jól elhúzódott, majdnem 21 óra volt, mire végeztek vele! Még van mit csinálni, de idebent már van legalább villany is, tv is, na és mikró is. Kicsit lett volna csak macerás éjjel ha tej kell, ki kellett volna mennem a garázsba gáztűzhelyen melegíteni a tejet... :)

20 órakor már nagyon álmosak voltak, Livike szinte el is aludt, nyűgös volt, nem lehetett halogatni, aludni kellett térni. Namost.. bent Mamáéknál hideg van fürdeni, itt ugye nem volt áram, bár meleg itt sincsen, úgyhogy cicamosdás lett végezve, popsi és a lényeges részek le lettek mosva, meg áttörölgetve is, alvós cucc, tej és irány az ágy. Tévé és rádió nélkül feküdtek el Mamával az ágyunkra. Közben lett áram, de egy idő után Mama kikapcsolta a tévét, mert akkor azt nézték és nem aludtak.
21 óra körül aludt el Levike is, Livike szinte azonnal, ahogy le lett téve.

Livike 23 óra körül volt fent, sírt, de nagyon! Nem tudtuk meg mi baja volt, nem mondta, hogy fáj-e valamije, vagy hogy rosszat álmodott-e, vagy mi van, csak sírt, sírt és sírt..
Végül talán meglett az ok, a bűnös, "aki" felébresztette, egy légy. Legalábbis amikor kérdeztem, hogy arra kelt-e fel, hogy a légy piszkálta, azt mondta, hogy igen.
Bent nem sikerült levadászni, kimenekült ide a konyhába, itt viszont vége lett!
Láttam én ezt már délután a takarításnál is, csak eltűnt, hiába kerestem, hogy lefújjam, mert leütni úgysem tudom....
Már rég vissza aludt, remélem nem lesz ilyen többször már éjjel....

Nagyjából ennyi volt a nap, jövök, ahogy tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)