2011. szeptember 10., szombat

Szombati összefoglaló

Éjjel aludtunk, bár Livike jött valamikor mellém, majd később vissza is ment a helyére, következőleg Levike jött már 7 órakor, kért tejet és már nem aludt vissza, viszont nem kellett még felkelni, mert szépen elvolt mellettem. :)
Livike aludt... 7:30-kor odakészítettem Neki is a tejet az ágyába, hogy ha felkel egyből ihassa, de mint kiderült észre sem vette, nem kereste, nem kérte! Nem lenne baj, ha elmaradna fokozatosan a cumisüvegezés, az estit biztos nem mostanában fogjuk tudni elhagyni. Ez biztos véletlen volt, hogy ma nem kérte, lekötötte a mese a tévében, utána hamarosan öltöztettem is Őket, nem tűnt fel nekem sem, hogy nem itta meg. Reggeli után csináltam kakaót, abból megivott kb másfél decinyit.. :)

Reggelire lángos volt, Mamáék hozták a piacról.
Délelőtt Mama főzött, töltött paprika volt, bíztam benne, hogy a gyerekek is szeretni fogják, mert legutóbb jól ették, de tévedtem, ma nem kérték. :(( Jó, hogy volt még rántott hús, főztem egy kis rizst és azt ették ebédre.

Papa és Apa a csatornát csinálták ma egész nap hátul, a szomszéd felől.
13 óra körül jöttünk be a gyerekekkel, hogy majd alszanak. Úgy tűnt jó lesz, aztán mégsem... Livike egyszercsak felkelt, közölte, hogy "kimegyek", majd indult volna, amit persze nem hagytam, erre éktelen visításba kezdett.
Már úgy jött be Mama, hogy mi van, mert persze én is kiabáltam, elfogyott a türelmem, hogy hiába feküdtem eddig ott, mégsem alszik és hogy miért nem, és stb. :(((
Mama bejött, én kimentem. Livike pár percen belül aludt is.

14:20 körül elmentem biciklivel a dm-be pelenkáért, fürdőhabért, fogkrémért...
15:10-re értem haza.  A gyerekek persze már fent voltak, Mama itt volt bent, nem nézte, mikor keltek, de kb negyed órája, úgyhogy mondhatjuk, hogy Levike kb 2 órát, Livike pedig másfél órát aludt.

Nem mentünk ki azonnal, selejteztük a ruháikat, hogy mi kicsi, mi jó, nem fértek már a szekrényben. :)
Már akkor is eléggé elemükben voltak, rohangáltak, nem akartak együttműködni a ruhapróbáknál, pedig nem mindig volt elég az, ha csak odamérjük, fel is kellett venni.

16:20 körül mentünk ki. Mama elvitte Őket sétálni, addig én elpakoltam a cuccokat, jöttek is elég hamar, de nem egyedül! Jött egy kislány is, akivel az utcán találkoztak, Livike egyből rohant hozzá, játszani akart a lánnyal, hogy most miként nem tudom, de végül itt kötött ki a kislány is, vagy fél órát jól elszórakoztatta a gyerekeket. :))) Látszik, hogy vannak kisebb testvérei, tud bánni a kicsikkel. Sajnos úgy belejöttek a rohanásba, hogy már le kellett állítani Levit, mert félő volt, hogy perceken belül összetöri magát, amilyen hévvel rohant és nem figyelt oda... :(

18 óra előtt végre ebédeltünk, persze ettem azért nap közben többször is keveset, de igazán főtt kaját akkor. :))
A gyerekek most sem kértek a paradicsomos kajából, húst ettek sajttal.
Nem tudtuk rendesen befejezni a kinti evést, mert megtámadtak a darazsak, vagy hat jtt egyszerre és mind a kajánkat akarta, félő volt, hogy csípés lesz... bementünk enni, bár Apa és Papa kint maradtak, még a főtt kukoricát is ott ették, pedig arra amúgy is nagyon megy a "zümi" :)

Bent volt mesenézés, játék, telt az idő..
19:10 körül jöttünk ki, nagyot birkóztak Apával, fürdésről hallani nem akartak...
20 órakor mégis sikerült rávenni a gyerekeket, hogy végre menjünk fürdeni, Levikét szépen lefürdettem, Livike ellenkezett, Őt meghagytam Apának...

Alvás... 21 óra elmúlt, amikor Apa kijött enni, még nem aludtak... persze kijöttek, nem ettek, csak kunyiztak, de nem jöttek be. Majdnem egy órán át potyára altattunk, kezdhettük elölről. Livike magától bekéredzkedett az ágyába, mondta, hogy tegyem be, majd kiadta a cumisüveget, hogy már nem kéri a tejet.. aludt is egyből.
Levike nem, Ő jött-ment még 22 órakor is! Na ekkor mondtam azt, hogy elég, kimentem, hogy kiszedjem a főtt kukoricát, mert az ott maradt a fazékban, csak ne menjen már tönkre! Pár percig még kint maradtam, majd bejöttem, még cuppogott a tejen, de hamarosan el is aludt... 22:40 körül.
Már a helyén van Ő is, letettem nemrég...
Kint hűvös van, de idebent nagyon áll a levegő. Nyitva van a szobában is az ablak fél szárnya, meg itt a konyhában is az ablak, de mégsem lehet légmozgást érezni. :(

Holnap lesz babaruha börze a Széchenyin, nem a sportcsarnokbéli, hanem a kisebb, jegyet már nem kaptunk, úgyhogy csak szétnézni/vásárolni megyünk majd ki holnap Mamával. Livikének kellenek őszi/téli cuccok, Neki kevés van....
Azt még nem tudom, hogy csak ketten megyünk, vagy a gyerekeket is visszük-e, de ha visszük, akkor kell még egy ember, Papa vagy Apa, mert ketten nem bírunk el ilyen helyen velük. Egy nézi a cuccokat, a másik kettő meg a gyerekekkel van....
Na majd meglátjuk hogy lesz!
A következő -novemberi- börzére igyekszünk majd asztaljegyet kapni, hogy tudjunk árulni is, mert az etetőszékeket, babakocsit is el kellene adni, ruha is van, szóval kellene...

Ennyit mára, holnap jövök, ahogy tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)