2012. január 2., hétfő

Gyors helyzetjelentés

Először is boldog új évet kívánok mindenkinek!

Elsején délután már elkezdtem leírni a 31-i eseményeket, de félbemaradt, mert felébredtek a gyerekek.
Este nem tudtam írni, mert későn aludtak el.
Ma pedig nem is tudnék a saját gépemről, mert nem veszi a töltést, magyarul nem működik, lemerült amikor délután áramellátás nélkül írtam a gyerekszobában - lusta voltam vinni a kábelt is - , azóta pedig nem töltődik fel. :( Papa elvitte volna szervizbe, de ma még mindenhol leltároznak, jó, ha a héten fogadják valahol.

Most az irodából vagyok, azt a bejegyzést, amit elkezdtem nem tudom most folytatni, mert emailben írtam.
Ha meg lehet csinálni a laptopomat, akkor folytatom, ha nem, akkor újraírom idővel. :)

Egyébként a gyerekek kifelé mennek a náthából, kell még azért orrot szívatni, de ha minden jól megy akkor holnap - kedden - már mehetnek bölcsibe.
Ma már Levike is azt mondta, hogy szeretne menni, mert ugye utolsó két nap már nem akart és azóta is azt hajtotta, hogy nem megy.
Azon múlik a keddi bölcsi kezdés, hogy megy-e még Levike hasa, mert tegnap négyszer is volt híg, nyálkás széklete, ami remélem csak a sok váladék miatt volt olyan. :( Enni nem nagyon akart tegnap sem és ma sem, bár ebédre evett krumplis tésztát, nem tudom megmarad-e benne, mert most alszik és ma még nem volt széklete. A legutolsó éjjel volt mostanában az első, amit a helyén aludt végig és nem közöttünk! :) Nem volt köhögés, hányás, vagy öklendezés.. :)

Ezen kívül jól vannak, a rosszaságon, huncutságon nem változtatott a betegség sem! :)

Most megyek, mert lehet, hogy már fel is ébredtek, csak nem tudom, Apa ma itthon van, holnap már dolgozik.
Nem tudom mikor jövök, de amint sikerül írok! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)