2012. január 28., szombat

Betegen...

Mára már mindenki benne van Papán és Apán kívül, mondjuk Mamának más van, eddig azért nem jött le, hogy nehogy Tőle kapjunk el valamit, most meg azért, hogy Ő ne kapja el tőlünk, mert ez valami más lesz...
Kezdődött ugyebár Levikének vagy két napja az orrfolyásos, enyhén megfázós dolga, amivel még neccesen bár, de pénteken is mentek bölcsibe. Ott sem volt semmi gond, fújták az orrát, szólt ha kellett, kész.
Késő délutánra-estére már Livikén is jelentkeztek a tünetek, orrdugulás, fújás, nyűglődés, éjjel nem sokat aludtam mert valamelyikőjük mindig fent volt, eleve nehezen aludtak el.
Este már én is éreztem, hogy ki fog rajtam jönni, ki is jött. Már én is fújom az orrom, köhögök és ma délután már 37,8-am volt, ami nálam azért is említendő, mert nem szokott még hőemelkedésem se nagyon lenni.
Levikének estére már határozottan jó kedve volt, addig sem volt láza, de most meg főleg nem, orrfújás, szívatás és kész.
Livikének 18 órakor először 39 fokot mértem, majd egy másik hőmérővel, ami újabb, ezáltal az elem i frissebb benne és még csipog is, mert a másik már nem is jelez... szóval azzal "csak" 37,8 fok volt. Folyton el akart aludni, amit nem tudtam, hogy a délutáni kb 25 perces kevés alvásnak, vagy a láznak kell betudni. Gyorsan adtam Nurofent, 18:50-kor már 36.6-ot mértem, a kedve is visszatért, a rosszasága is, úgy tűnt semmi baja már a náthán kívül, de azért gondoltam rá, hogy figyelem este/éjjel, nehogy visszatérjen a láz, már számolgattam magamban 18 órakor is, hogy mikor kaphat újra gyógyszert, ha szükséges.
Szépen el is aludt, majd nem egészen 21 órakor köhögésre ébredt, egy adagnyit köpött is a párnájára, majd a többi ment a tálba, mert ugye azt odakészítem majdnem mindig, a "hátha hánynak vagy valami és messze van a fürdőszoba" esetekre. Kétszer futott neki, jött ami jött.. majd közölte, hogy "sokat köptem" és bele akart nyúlkálni...mondtam, hogy ezt nem egészen ennek hívják...  jó kedve volt, kérdeztem, hogy lesz-e még, vagy kivihetem, de már nem kellett több...
Hamarosan vissza is aludt, nem éreztem melegnek, de az előbb sem, amikor felült és sírt, én persze rohantam, hogy biztos megint hányni fog, de nem.. köhögött párat, majd visszafeküdt és alszik tovább...
Azért annak örülök, hogy most először nem kellett takarítani, mert gyorsan ott tudtam lenni a tállal....
Nem tudom, hogy ez most a betegség velejárója-e, vagy csak összekavarodtak a kis gyomrában a dolgok, remélem az utóbbi. Gesztenyepürére evett kiwit, majd arra a gyógyszerek, tea, kakaó....

Ebből szerintem hétfőn nem lesz bölcsi, bár nagyon mennének, ma is akartak reggel, meg most este is mondták... Ha a minimális orrfolyásra vissza állának, akkor mehetnének, de ennek kicsi az esélye, hiába nyomom a gyógyszereket, vitaminokat két nap alatt még soha nem jöttek helyre. Pedig hétfőn befizetés is lesz, arra akkor is be kell mennem, ha a gyerekek maradnak.

Azért, hogy ne csak a betegségekről legyen ma szó:
A pénteki nap a bölcsiben rendben zajlott, ettek, aludtak, jók voltak. Levike orrát sűrűn fújták. Épp amikor mentünk értük, akkor akart Livike kakilni, gyorsan ültettem is a WC-re és szépen belekakilt. Amúgy most jópár napja szerencsére van minden nap széklete.
Itthon rendben volt minden, este kezdett csak Livikén is kijönni a nátha.

Éjszaka sokszor voltam fent, Levikének 2 órakor még orrot szívattam, utána nem akart aludni, azt mondta fel kell húzni a mamuszt és járkálni kell.:D Na persze.. végül közénk jött, ott aludt. Livike sokszor volt fent, sírt, de nem volt semmi, csak én már akkor is minden köhögésre ugrottam, nehogy hányás legyen....
6:45-kor ébredtek, pedig ma nem is volt bölcsi...

Nap közben leginkább egyedül voltam a gyerekekkel, Apa 10-re ment dolgozni, Papa pedig 17:30 körül jött be, maradt is fürdésig, 20:15-kor lettünk készen, akkor ment ki.
Nem voltak igazán rosszak csak néha, amúgy jól elvoltunk nap közben..
Ebédre rántott csirkemellet csinált Apa még reggel, halat is rántott ki, azt reggeliztek a gyerekekkel együtt. :) A hús maradt ebédre, rizst főztem hozzá és tettem bele kukoricát. Livike nem is kért húst, csak a köretet ette.. Levike ügyesen evett.
Délután is csak ezeket ették, Livike akkor sem evett húst, szóval igazán sok értelmeset nem evett ma. :(

Nagyjából ennyi lenne, jól összekapkodtam, de siettem, így is beszaladtam háromszor, ahogy Livike köhögött, hadd legyek készenlétben a tállal.
Lehetne már reggel! Ilyenkor nem szeretem az éjszakákat. :( Nyugodtan aludni úgy sem lehet, pedig Neocitrannal lenne jó most..
Ja és közben haza ért Apa, rajta is kijött a nátha enyhén, de érzi...... szóval most már csak Papa tartja magát! Remélem fogja is!

Jövök, amikor tudok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)