2012. január 14., szombat

Szombat

Az este Levike nehezen aludt vissza, elég melegnek éreztem, többször felébredt megint, fájlalta a fülét, sírt, bújt, látszott, hogy nincs jól. :( 23:45-kor megmértem a hőmérsékletét, 38,6 °C volt hónaljban. Negyed óra volt a 6 óra leteltéig, így adtam megint 5 ml Nurofent.
1 óra körül már érezhető volt, hogy lement a láza, akkor már vidám volt, felélénkült. Én már nagyon álmos voltam, el is aludtam, Apa maradt fent még Levikével, volt vagy fél3, mire elaludtak. Levike végig közöttünk aludt éjjel, sokszor nézegettem, hogy nem meleg-e a homloka, de utána már nem volt gond, nyugodtan aludt reggel 7:20-ig. Akkor is Livike csinált ébresztőt, de már nem volt kegyelem, kelni kellett. :) Apa 8 óráig alhatott... nade Ő virrasztott, mondjuk nem is volt álmos, de akkor is jó volt, hogy nem nekem kellett olyan sokáig fent lenni.

Nap közben semmi jele nem volt az éjjeli bajoknak, de a fülfájás olyan, hogy csak este, éjjel jön, ezt több helyen hallottam már.
Rosszak voltak, nehéz volt mindkettőjükkel egész nap, de csak eltelt valahogy az idő.
Délelőtt voltam a kisboltban és a Sparban is, Apa főzött, alföldi húsleves és sajttal-sonkával töltött csirkemell volt az ebéd, köretnek krumplipürét csináltunk. Sokat nem tudtam segíteni, a levesbe pucoltam meg a zöldségeket, meg a krumplipürét itt bent főztem meg.

Kicsit elcsúsztunk a bölcsis napirendhez képest, mert 13 óra után ebédeltek a gyerekek, jól ettek, nem volt gond. :) 14 óra körül aludtak el mindketten.
15:25-kor ébredt Livike, majd hamarosan Levikét is felébresztette.
Pár perc csend és csukott szobaajtó után - ami mindig gyanús - Apa benézett, nem volt jó jel, amit hallottam, így odamentem én is. Hát... Livike kivette a pelenkás fiókból a púdert és a szoba negyedét teleszórták! :( Úgy az ajtó vonalában plusz az ajtó amíg elérték csupa púder volt. Gyorsan kiporszívóztam, letöröltem, egyúttal kiporszívóztam mindenütt is, ha már így alakult. Úgyis akartam, csak nem ilyen áron. :D

Uzsonnára is rántott húst ettek, kértek kekszet is, este pudingot is, Livike még vajas és mézes kalácsot is evett, Levike azt nem kért.
Mama is Papa is voltak ideát este, jó volt már, hogy jöttek, mert a gyerekek nagyon be voltak indulva, kergetőztek, egymást nyúzták folyamatosan. :(
Mama fürdésre is maradt, altatni is Ő altatta Őket.
Levikével végig semmi gond nem volt, pedig félve vártam az este 6 órát, mert eddig mindig olyankor kezdett fájni a füle, de se meleg nem volt, se nem fájlalta.
Végül az altatás alatt, 21 órakor kezdte el, hogy fáj, meg oda is kapkodott, úgyhogy akkor megkapta az 5 ml Nurofent, láza nem volt.
Remélem már nem is lesz és ezzel el lesz éjjel.

Kint ma szép idő volt, sütött a nap délelőtt, bár nagyon hideg volt! Kimenni mégsem tudtunk, mert akkor Apa főzött, Mamáék vásárolni vagy inkább csak nézelődni voltak a városban, egyedül meg nem vállalkoztam, hogy kimenjünk az utcára. Az udvarra megint csak nem, mert sár van meg minden olyan van még mindig az udvaron, ami nem a gyerekeknek való.
Volt ma itt Gábor is, feltette a maradék szigetelést, valamint kiszámolta még a hiányzó összegeket, amit még fizetünk kell Neki az időközben jött munkákért, mert persze sokkal többet kellett végül csinálnia, mint amire először ajánlatot adott, de ezt tudtuk, sőt el is találtam, hogy kb mennyivel lesz több. Apránként gyűjtjük, szerencsére meg tudtunk egyezni, hogy több részletben fizessünk, több, mint a kétharmada már ki van fizetve.

Nagyjából ennyi lenne a mai irományom, megyek én is aludni, remélem tudok és nem lesz már ébredés, fülfájás, semmi!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)