2012. január 6., péntek

Újabb sikeres nap a bölcsiben :) - péntek

Éjjel még 1 órakor is a két gyerkőc között szaladgáltam, mert köhögtek és féltem, hogy hányni, köpni fognak, de szerencsére nem lett semmi baj.
Mindenki a helyén aludt, Levike 4:30-kor jött közénk, kért tejet, megitta és aludt tovább, annyira, hogy most Őt kellett reggel 7:20-kor ébreszteni és még akkor sem tetszett Neki felkelni. :(
6:50-re állítottam a telefonom, de én is csak 7 órakor keltem fel, mert mindenki aludt... Nagyon gyorsan el tud telni az idő a saját dolgaimmal, mosakodás, öltözködés, tea, kávé főzés, máris 7:20 volt... Apa közben öltöztette a gyerekeket, majd gyorsan összeágyaztam és már mehettünk is Papával a bölcsibe. Apa is jött ma is, mert nem dolgozott, így mi vittük be a gyerekeket. Most nem volt gond a Papától való búcsúzkodással, de amint odaértünk a bölcsi kapujába Levike elkezdett sírni, mire beértünk már visítva hisztizett, hogy Ő nem akar jönni, vissza akar menni! Nagy nehezen levetkőztettem, megint a Kati gondozónő volt reggel, kikapta a kezemből és már csukta is be az ajtót. :(( Az a kérő nézése, szomorú arca Levikének olyankor... Fáj. :((
Mire elpakoltam a kabátokat már csend volt.
Szépen reggeliztek, Levike ma nagyon jól evett, reggelit, ebédet, uzsonnát, Livike ebédet nem nagyon kért, de uzsonnát evett. Ebéd után gyorsan elaludtak mind a ketten a plüss állataikkal, tej ismét nem kellett, pedig vittem be a biztonság kedvéért 11:30 körül.
15 órakor indultunk értük Apával, ekkor mondta el a gondozónő, hogy minden rendben volt, Livike pisilt a WC-be, Levike kakilt a pelusba... Még ott soha nem volt széklete eddig. Bogyós, kemény volt. Tegnap volt ott az orvos is, szokott menni mindig az aktuális státuszvizsgálatokat elvégezni, olyankor megnézi a többi gyereket is. Levikénél azt találta, hogy nagyon kemény bogyók vannak a hasában. Mármint kaka... Azt ki lehet tapintani? Bár.. amilyen soványka most, lehet, hogy igen. Mondtam, hogy pedig mostanában volt hígabb széklete is, nem mondtam, hogy hasmenés jellegű, csak hogy volt.. Tegnap viszont tele ette magát sült hússal meg kaláccsal, abból még nem volt széklete reggelre. Két véglet.. vagy híg, vagy bogyó...Mármint mostanában, amúgy szokott lenni rendes széklete is.

A napunk gyorsan eltelt amíg a gyerekek a bölcsiben voltak. Jött ma Gábor, leszedte a tapétát a szobánkban, megcsinálta az ajtó másik felét is, ami ki lett véve itt a konyha és a szoba között.
Én még 9 óra után elindultam a városba, először a Centrumba mentem be, hogy nézzek Levikének olyan kantáros vastag, overál jellegű nadrágot, mint ami Livikének van, de nem találtam sajnos, még bélelt nadrágot se nagyon... :((
Ezután bementem az Aranytollba, (papír-írószer bolt) naptárért, mert még ideit nem vettem eddig.) Útban hazafelé pedig a CBA-be is bementem húsért, mert Apa csirkepörköltet akart főzni a csontleves mellé, ami már készült, sőt még grízes tésztát is főzött. :))
11:20-ra értem haza, a Centrumban ment el sok idő, mire végig néztem a cuccokat... :((
Gyorsan megmelegítettem a tejet és vittem be a bölcsibe, visszafelé elszaladtam a kisboltba is.
Lejártam ma a lábam, ami nem kilométerben sok, csak fájt a lábam a csizmámban, mert már a végét járja szegény.. Mármint a csizma. Szét van a sarka, mintha kifelé akarna dőlni a jobb lábasnál.. kényelmetlen, de amíg nem találok jobbat, ezt kell hordanom. Hiába, kínai... de már a harmadik telet járom benne! :))) Ma is néztem, hátha találok valami jót, de semmi. :((

Miután haza értem nekiálltam végre a konyha szekrényt pakolni, van két polc, azt rendbe tettem, valamint a mosogató feletti részt is, ahol a tányérok, poharak vannak. Az a rész, amit már régen meg szeretnék csinálni még mindig maradt.... majd hétfőn, ha mennek bölcsibe a gyerekek és nem maradnak itthon mondjuk betegség miatt. Ma csak reggel és fürdés előtt volt orrszívás, nem nagyon engedte egyikőjük sem, de azért jött némi váladék még.
Ma nem vitték ki Őket levegőzni, na persze.. most volt bent meleg cucc. :(((
Annyit levegőztek, amíg haza értünk, de elég is volt, mert nagyon hideg és erős szél fújt ma. :(

Ahogy haza értünk és becsuktuk az ajtót magunk mögött, Livikének akkor jutott eszébe, hogy Ő nem akar haza jönni. Mondtam, hogy ezzel elkésett mert már itthon vagyunk. :)) Nekikezdett hisztizni, de vagy 5 percig tombolt, le sem lehetett vetkőztetni. :(
Miután mégis sikerült rendbe tenni, egyből ettek grízes tésztát, nokedlit és még csigatésztát is, Apa akkor hordta be a kajákat, a gyerekek persze résen voltak... :)))

17 óra körül jött Mama, valahogy feljött a szó a szülinapról, amúgy is "szülinapi torta" mániások, végül addig könyörögtek, hogy Ők tortát akarnak, hogy Mama szólt Papának, hogy hozzon tortaszeletet a cukrászdából. Hozott, de nem szeletet, hanem egy kis zsúrtortát.. :)))) Nem volt szeletben.. a kis marcipán virágokat amik körben voltak rajta fél perc alatt eltökintette a két gyerkőc.. :) Megettek két-két vékony szeletet, mi is ettünk, a felét átvitte Mama, majd Apa is evett, még maradt is egy jó vastag szelet! :)))
Azt hittem már nem fognak kaját enni, de ettek még Apával pörköltet nokedlival, addig én porszívóztam, pakoltam.

19:40 körül fürdettünk, sőt lehet, hogy több is volt már az idő.
Egyébként rosszak voltak, hiába nem voltak itthon szinte egész nap, bepótolták. :( Elég is volt hirtelen mára nekem. :(

Hamar elaludtak, de még biztos lesznek fent, azért igyekszem is írni, elküldeni, nehogy utána felébredjenek és ne tudjak bemenni felcsatlakozni a netre, mivel csak a gyerekszobában van jele a vezeték nélküli routernek. :(

Ennyi lenne mára, holnap jövök, ha tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)