2012. január 4., szerda

2011. utolsó napjának és az idei év eddigi összefoglalója. :)

Itt vagyok újra a saját gépemen, meg van a megkezdett bejegyzés is, tehát ezt folytatom, jöjjön előbb az, ami akkor, január elsején volt aktuális, de most is minden úgy igaz, mint akkor! :)


Először is a bejegyzés címe a lényeg, mivel átléptünk 2012-be. Leírni, kimondani furcsa, de majd megszokjuk ezt is, mint eddig az összes évet. :)

Adós vagyok még az év utolsó napjának összefoglalójával is, bár nem azért nem jöttem szilveszter este blogot írni, mert buliztunk, hanem már nem volt kedvem éjfél után ideülni.... :)

A nap egyáltalán nem telt jól. A gyerekek nyűgösek voltak, én is, semmi nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna.
Délelőtt is nagyon nehéz volt a gyerekekkel, 11 óra után elindultunk sétálni, Apa ment a gyerekekkel, én pedig gyorsan elszaladtam a Sparba, nagyjából egyszerre értünk haza, bár elkerültük egymást, hiába beszéltük meg, hogy hol találkozunk visszafelé. (Apa nem vitte a telefonját...)

Papa majdnem egész nap, de legalábbis délelőtt és kb 15 óráig villanyt szerelt nálunk, mivel a gyerekszobában még nem volt bekötve semmi, lámpák, konnektorok helye árválkodott mindenütt. Hosszabbítóról volt világítás eddig. :)
Minden készen volt, már a padláson kellett szerelni az összekötéseket, épp kiszívattam Levike orrát, persze nem akarta hagyni épp... amikor hirtelen elaludt a villany fele (két égős), majd nagy csattanással kikapcsolt a tévé és elkezdett füstölni, de nagyon! Megijedtem, de azért megvártam, míg abbamarad, utána mentem ablakot nyitni meg szólni Papának, aki addigra már jött is befelé.
Gyorsan kihúzgált mindent, mert ugyanabból a hosszabbítóból kapja az áramot a hifi és a DVD lejátszó is.
Összesen 5 elektromos készülék ment tönkre, senki nem tudja miért, Papa sem, pedig Ő csinálta. Villanyszerelő szakmája is van, tehát ért hozzá, tudja mit hova köt és miért...
A tévé még beindult, de egy idő után elkezdett ciceregni és csíkozódni a kép, és bár füst már nem jött belőle, de büdös "amperszag" igen, így ezután már nem kapcsoltuk be. A DVD és a hifi egy-az egyben meghalt... Kb fél óra múlva vettem észre, hogy hideg van, a termosztát szerint mennie kellene a fűtésnek, mondtam is Papának, nézzen már a kazánra, megy-e vagy van valami gubanc ott is. Volt. A vezeték nélküli szobatermosztát kazán felőli egysége is tönkre ment, tehát szerencsétlen hiába kéri a fűtésigényt, ha a másik oldal halott. Így most persze van fűtésünk, de direktbe kötve, mint a legelején is, amikor még nem volt szobatermosztát.
Az ötödik készülék ami tönkre ment valószínűleg a véletlen műve, mert már éjfél után volt, nem ugyanakkor, mint a többi. Behoztuk a garázsból Apa régi tévéjét, amit hozott magával annak idején, hogy majd milyen jó lesz, a gyerekeknél is lesz tévé. Most jó volt arra is, hogy egyáltalán legyen működő tévénk. Volt. 1:30 körül az is lefüstölt. Csak úgy. Valószínű, hogy az 5-6 évnyi állás utáni hirtelen működés tett be neki, nem is mai példány már, egy Videoton tévé, de azért már teletextes meg minden, csak régi... Az első bekapcsolás előtt vártunk, hogy felmelegedjen, működött is szépen egészen addig, amíg egyszer csak kikapcsolt és füstölni kezdett, még világított is a hátuljában valami.

Eddig írtam január elsején délután 4-kor a bejegyzést, most már 4-e este van, ma lett kész a gépem. Pontosabban ma tudta Papa elvinni szervizbe, a töltő volt rossz, az ment tönkre a hirtelen áramlökettől. Egyébként amit még azóta észrevettünk, hogy "áldozata" lett a villanyszerelésnek, az a konyhában lévő hosszabbító lámpája, az is kiégett. (a hosszabbítón van egy kacsoló, ami pirosan szokott világítani, amikor be van kapcsolva, de attól működik:) ) Ez persze jelentéktelen, csak megjegyeztem. :)) Ebbe volt bedugva a gép töltője, a mikró, a hűtő és a konyhaszekrénynél lévő lámpa, de ezeknek semmi bajuk nem lett. :) A tűzhely másik konnektorban van.
A két tévé egyelőre várja a sorát, hogy szervizbe kerülhessen, a DVD lejátszó már be van adva, talán pénteken lesz készen. A hifi még nem került szóba, de úgyis csak a rádiót hallgattuk rajta, az meg van külön is, hogy altatáshoz szóljon.
Tévénk is van addig, amíg nem lesz jó a régi, vagy nem veszünk, mert Papa áthozta azt, ami Náluk az étkezőben szokott lenni, Nekik így maradt egy a szobában.

Még elsején délután kinéztünk egy használt tévét 7500 Ft-ért a Jófogás.hu-n, le is beszélte Papa, el is mentünk ide Szandaszőlősre (kb 10 km) megnézni. Jó is lett volna az, csak épp szörnyen sípolt. Ezt most úgy kell érteni, hogy bizonyos tévéknek van egy elég magas frekvencián kiadott sípoló hangja, amit a legtöbben nem is hallanak, de én igen. Sajnos. :( Mamáék szobai tévéje is ilyen, a másik nem sípol és a miénk sem, sőt Apáé sem. Így nem vettük meg, akármilyen jó ára is lett volna. Papa azt mondta, hogy bármikor tévét akar majd venni ezután, meg ha nekünk nézünk, akkor is menjek én is, mert én hallom, amit más nem.. :D
Üzletekben is ahol sok tévét árulnak, meg tudnék kergülni a sok sípolástól.. mondjuk azt már azért Papa is hallja, de ott megy vagy ötven tévé egyszerre... :))))

Másodikán átcuccoltunk a gyerekszobába mindannyian, ezt azt jelenti, hogy átvittük a pelenkázót, a gyerekek szekrényét, a kiságyakat és a mi ágyunkat is. Már mit is ott aludtunk. :)
Harmadikán délután épp zárás előtt Papával elmentünk a már korábban kinézett gyerekágyakat megvenni a közeli bútorboltba. Nem lett volna ilyen sürgős, elvileg a szülinapjukra kapták volna meg, vagy akkor, ha mi vissza tudunk pakolni a szobánkba és Ők maradnak egyedül a gyerekszobában, de mától már drágábbak lettek az ágyak, ezért gyorsan meg kellett venni. :)
Négyféle színvariáció volt, kék, rózsaszín, zöld és sárga. Mind mintás, így több színű. Kárpitozott, ágyneműtartós, 160 cm-es ágyak, leesésgátló is van rajtuk, az is kárpitozott, elöl, középen lehet felmenni, kb annyi hely van, hogy le lehet ülni, a többi körben védett. :) Majd mutatok képeket, mert készült sok. :)
Mamának a kék és a rózsaszín tetszett. Nekem a kék és a zöldes. Papának a zöldes és a sárga. Na most akkor mi legyen.. :D Fél órával a zárás előtt Papa hazaszaladt a gyerekekért, Mamával együtt visszajöttek és a gyerekek dönthették el, hogy melyiket szeretnék, így nem lesz vita, hogy nem olyan, amit Ők szerettek volna. A zöldnél mi attól tartottunk, hogy Levikének fog kelleni, a sárgát a végén már mindannyian csúnyának láttuk, mert kis apró barna macik voltak rajta, szóval akkor döntsenek a gyerekek. :)
Végignézték, Levike egyből ment a kékhez, ránézett, mondta, hogy tetszik, majd ment tovább és nézte a nagy heverőket, egyéb bútorokat, de ott is a kékeket.. :) Majd visszajött, a kérdésre, hogy jó lesz-e ez akkor Neki, rámondta, hogy "igen" és ment tovább. Mintha minden nap vennénk valami ilyesmit, úgy viselkedett.:D Livike határozottan megállt pár kör után a rózsaszín előtt és közölte, hogy "Én ezt akajom!" Kell ennél egyértelműbb választás?:D
Kicsit bíztam benne, hogy majd a zöld tetszik Livikének, de most már megbékéltem a rózsaszínnel is, főleg azért is, mert a Mama által korábban vett kis hercegnős szőnyege is pontosan olyan színárnyalatú, mint az ágya! :)))) Meg mert végül Apának is tetszik, pedig látatlanban kijelentette, hogy bármi lehet, csak rózsaszín nem.. Na jó, meglettek az ágyak, nagyon örültek, ahogy szoktak, ugráltak, viháncoltak.. :)
Újabb pakolás következett, a mi ágyunk átkerült a másik falra, a gyerekeké a mi szobánkkal közös falra, ahová eredetileg is szántuk, mert az a legmelegebb, Papa és Apa pakolhattak megint sokat. :) Apa szétszedte a kiságyakat, Papa kijelentette,hogy "vége a csecsemőkornak" :D, mármint az ágyak miatt, és birtokba lehetett venni az úgy szobát, ami persze még nem végleges, mert nincs még szekrénysor, és a mi ágyunk sem lesz majd ott, meg a tévé sem a gyerekek szekrényének a tetején lesz ezután. Ott legalább nem érik el.
Most a szobatermosztáttal vagyunk bajban, mert nem nagyon tudom hova tenni. Mindenütt elérik, ahol nem, ott meg nem veszi már a jelet... így a pelenkázó szélén a Sudocremes doboz tetején van, ha pedig ott vannak a gyerekek akkor felteszem a tévé elé, de ott nem lehet huzamosabb ideig, mert a tévé is melegíti. Az ablakpárkányra nem tehetem, mert ott meg hidegebb van, a falon lehetne a villanykapcsoló mellett, de ott meg elérik a gyerekek. Igen, elérik, mert felállnak az ágyuk végére és onnan kapcsolgatják a villanyt is, ránk meg a frász jön olyankor, hogy le ne essenek arccal a padlóra.. :((Magasabbra már nem lehet szerelni, mert az átlag magasság, amin jól működik az 150-160 cm, utána már melegebb van fent és az megint nem jó.

A gyerekek első éjszakája az új ágyaikban elég nehézkesen indult, nem akartak ott aludni, csak a mi ágyunkon, végül ott is aludtak el és úgy tettem a helyükre Őket, utána már nem volt gond.
Én mindenképp minél előbb aludni szerettem volna, mert rajtam is kijött a nátha, miért ne.. mindig elkapom a gyerekektől, ez még ugye a karácsony előtt egy nappal kijött dolog Náluk, lecsengőben van, rajtam múlt hét pénteken kezdett kijönni, de tegnap estére lettem eléggé rosszul, fájt mindenem, fejem, bőröm, bár lázam biztos nem volt.. na mindegy, megittam egy Neocitrant és ahogy letettük a gyerekeket én is készültem aludni. Mivel Levike folyton ki akart túrni ,mondtam, hogy ha Ő nem akar, majd én alszom az Ő ágyában, elférek, kicsi vagyok... :)) Nem engedte, de nem is feküdt be velem, nekem kellett visszamenni a mi ágyunkra. Ott nyomorogtunk négyen, majd letettem mindkettőt a helyére és végre alhattam! :)

Reggel 7:10 körül ébredtünk, minden rendben ment, Apa 8:30-ra ment a munkahelyére egy megbeszélésre, mondta, hogy majd lehet, hogy haza jön még, mert dolgozni délre kell menni.
A gyerekeket 8 óra után kezdtem öltöztetni. Levike nagyon mondogatta, hogy menjünk bölcsibe, mert meg akarja mutatni azt a gyereket, aki bántotta! Na már jó jel, hogy alapban nem a bölcsi ellen van, hanem menne. Mivel este volt csak széklete és az is kemény, megkockáztattam, hogy menjünk, hátha nem lesz már híg, főleg nap közben.
Nem szóltam oda, csak mentünk, 9:15 volt amikor kijöttem, szóval valahogy úgy értünk oda előtte nem sokkal. Papa vitt bennünket autóval.
Livikével szokás szerint nem volt semmi gond, szaladt be, azonnal játszani kezdett. Levike a gondozónő kezében nézelődött, közben elmeséltem, hogy mi a dilemmája, mi történhetett, ami miatt nem akart már két nap menni, mert ezt derítettük ki elmondása alapján. Szerinte nem volt semmi baj, nem látott incidenst, és Levike amúgy is olyan, hogy inkább kerüli a konfliktust, mint hogy belekeveredne valami verekedésbe. Szerinte kitalálta, vagy összerakta, ha épp úgy kérdeztünk, hogy "bántott valamelyik gyerek?", akkor Ő rámondja, hogy igen és már képes történetet kerekíteni, mint ahogy Levike mesélte is, hogy mi volt. :))
A gondozónő kezében szétnézett, azt mondta nem látja azt a gyerekeket, pedig nem hiányzott senki. :) Akkor nincs is semmi baj. :) Letette, na akkor kezdett sírni, szaladt volna vissza Papához. Ki kellett volna mennünk... :( Elköszöntünk, Papa hazajött, én úgyis menni akartam a kisboltba, elpakoltam a ruhákat, tettem be tiszta pelenkákat a kis kosarakba, addigra már nyugalom volt.

Miután hazajöttem, gyorsan belefogtam mindenbe, amit akkor nem tudok csinálni, amikor a gyerekek itthon vannak. :) Pakolni a gyerekszobában, takarítani, konyhaszekrényt rendezni, ami végül mégsem történt meg. Apa hazajött, Ő kiselejtezte a hűtőt, kitakarította, kivette a mikrót a helyéről és kitakarította a helyét, közben én is törölgettem amit kellett, mert máskor nem férek hozzá...
A végén úgy eltelt az idő, hogy épp csak befejeztem a takarítást a szobában és idekint is, mehettünk is a gyerekekért 11:45-kor Mamával, gyalog.

A gyerekekkel nem volt semmi gond, tízóraira gyümölcssaláta volt, azt megették. Ebédre paradicsomos káposzta és sajtos pogácsa volt, Livike mindent megevett, Levike csak a pogácsát.
Levike most az utóbbi napokban nagyon lefogyott.. hogy a kb 3 napos hasmenés miatt volt-e (de nem volt vészes, mert napi 2-3, majd 1 híg széklete volt, csak épp nem evett szinte semmit!), vagy már a sok betegeskedés december eleje óta, ki tudja, mindenesetre most olyan soványka, mint talán még soha. :(( Nem eszik, ha mégis akkor keveset és nem is azt, amitől hízhatna. :(((
Mama mindig mondja, hogy kis soványka, de most pár napja én is látom, főleg az arcán, mert amúgy sem volt soha dagi, de még nagyon jó húsban sem volt, mint néha Livike szokott. Más testalkatú, Livike az apja, Levike meg az én alkatomat örökölhette valószínűleg. Én is mindig gebe voltam, de Mama szerint akkor sem voltam ilyen beteges, mint Levike. Ők sem voltak eddig, egy évben két-három alkalommal voltak megfázva és kész.
Ma már megint tüsszögtek, szóval szerintem jó ha a hetet végigvisszük a bölcsivel és megint itthon lehet maradni két hétre. :((((

Holnap megpróbáljuk az ott alvást. :) Kiskutyát, alvós állatot lehet vinni, tejet nem, de azt beszéltük meg, hogy 11:45 körül én viszek be meleg tejet az üvegeikben, beteszem az öltözőszekrénybe, a gondozónő megpróbálja lefektetni anélkül a gyerekeket, hátha a más közeg miatt majd elalszanak, de ha mégsem, akkor még mindig ott a tej, ki tud menni érte. Reggel nem vihetem be, mert megromlik, nem tudják hűtőben tárolni, utána pedig melegítgetni. Ha végképp nem alszanak el, vagy zavarják a többieket akkor szólnak és megyünk értük.
Jó lenne, ha leszoknának a cumisüveggel alvásról, itthonra sem kellene már régen. :(

Ahogy hazajöttünk kaptak egy-egy Dörmi szeletet, mert kérték... :)
12:20 körül aludtak el. Levike 10 perc után felébredt, Mama átjött érte, mert nem maradt, Livikét is majdnem felébresztette. Átmentek, hogy majd ott alszik, kb 20 percet aludt, utána felébredt és szépen elvolt, 14:30 körül hozta Mama vissza, Livike is fent volt már persze, Ő 13:10-kor ébredt, nem aludt már vissza. :(
Lassan telt a délután, Papa is haza ért 15 óra után, akkor kezdtük próbálgatni a termosztátot, hogy melyik az a hely, ahol még kapcsol, melyiken nem, mert ma azt vettük észre, hogy szinte folyamatosan ment a kazán akkor is, ha elvileg nem kérte a termosztát. Nagyon határon van a jelenlegi helyén, bár épp akkor amikor Papa nézte, még közvetlenül a kazán előtt sem kapcsolt, így átcserélte a másikra, mert ugye most két vevő részünk van, mivel venni kellett újat, az áramlöket tönkretette a kazán felőli egységet is. :( A másik is csak ott jó, ahol a régi is, de a végén csak az újabbik maradt használatban, a másikat Papa bevitte, hogy legyen hőmérőjük. :) Amikor itt 21,5 fok van, akkor Mamáéknál max 19,2, de inkább kevesebb. Szóval necces a 20 fok is, talán fürdés időben, amikor itt 22,5-ön megy, akkor ott elérheti a 20 fokot, de nem tudunk mit csinálni, állandóan nem mehet a fűtés, pedig oda is nagyon kellene a jobb idő, Mama így is beteg, mióta Náluk vége a felújításnak és kazános fűtés van. :(

17 óra körül Papával elmentünk a laptopomért, majd kiszaladtunk a Tescoba is, Papa ott szokta venni a piskótát a teájához. :) Ha már ott voltunk vettem Neogranormon törlőkendőt, egy 3 literes Vanisht, most szerintem jó áron volt... meg a gyerekeknek állatfigurás kekszet, mert azt nagyon szeretik. :))))

Miután visszajöttünk már nem volt
sok idő fürdésig, 19 órakor kezdtük is, mert holnap korán kell kelni, már 8-ra megyünk a bölcsibe. :)
Apa elvileg nem dolgozik, de ha nagyon hideg lesz akkor úgyis kocsival kell menni, de akkor is úgy, hogy Apa is jöjjön, könnyebben elválnak úgy a gyerekek, ha nincs ott még Papa sem.  Más kérdés, hogy a kocsiból hajlandóak lesznek-e kiszállni.... na majd lesz valahogy, előre nem parázok. :(

Már alszanak, Mama altatta Őket, mindenki a saját ágyában van, de az előbb már Livike volt fent, szerencsére sikerült vissza altatnom.

Megyek, remélem sikerül felcsatlakoznom a netre, igazán bent a szobában lenne jó, de ott nem merek, mert felébrednek.. a folyosón meg vagy van jel, vagy nincs. Vagy lesz net is, vagy nem. Na majd meglátom. :)))
Jövök amikor tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)