2012. január 26., csütörtök

Szerda folytatás és csütörtök eddig

Úgy tűnik, már csak ilyen félbehagyott napok lesznek, de még ez is több, mint amikor napokig nem tudok jönni. :)

Tegnap Papával mentünk a gyerekekért, rendben volt minden, jól ettek, Livike az uzsonnát nem nagyon ette, de amúgy evett. Aludtak is rendesen, nem is értem még mindig, hogy Livike mit parázik az ottalváson, mert ugye mindig azt hajtja, hogy nem akar ott aludni.
Ma már mondjuk jó reggelünk volt, meg sem említették, hogy nem akarnak menni, simán vetkőztek, kezet mostak és örömmel ugrottak Teca néni ölébe. :) Ez most persze szép és jó, csak nehogy lebetegedjenek, aminek az este már voltak jelei, de azért kitartunk, amíg lehet, menjenek bölcsibe. (Mire megszokják megint a bölcsit és szépen mennének a betegség miatt esne ki több idő és akkor megint kezdhetjük elölről.:(  )

Délután egyedül voltam a gyerekekkel, még egész jól el is voltunk. Az evések körül volt egy kis harc, de azért megoldottuk. Alig, hogy hazaértünk ettek tojásos nokedlit, szerintem már megszokásból esznek, ha nem éhesek akkor is. (hisz' előtte állnak fel az asztaltól...) Később ettek még üreskalácsot mézzel és vajjal is, meg úgy magában is... Fürdés előtt még megint ettek nokedlit és kalácsot. Volt pedig sonka és párizsi is, de azt nem kérték.. édességet, mint puding vagy Túrórudi nem akartam már adni...

Papa 19:30 körül jött le segíteni a fürdésben. Levike már vagy egy órája ült/feküdt mellettem az ágyon, fájlalta a lábát megint, még sántikált is hozzá. Amikor Papát meglátta egyből nem fájt, tudott rendesen menni. :)

A fürdés rendben ment, 20:20 körül lettünk készen. Egyedül altattam a gyerekeket, de nem volt gond legalábbis Livikével, meg először még Levikével sem. Fél óra alatt elaludtak mindketten.
22:30 körül kezdett Levike sírni és megint fájlalta a lábát, de nagyon! Nem tudom mi ez, de nem látszik rajta semmi, megduzzadva sincs meg semmi külső jel! :((
Végül éjfélkor adtam Nurofent, mert csak nem tudott aludni, annyira fájt szegénynek. :( Közben az orra is bedugult, de úgy, hogy az egyiket egyáltalán nem tudta fújni, a másikból jött valami minimális, pedig fújtam is bele orrsprayt, nagy nehezen megengedte azt is, hogy kiszívassam porszívóval, de akkor sem jött szinte semmi. :( Végül csak sikerült közöttünk elaludnia, így egész végig maradt is Levike hálótársnak.
Hogy nehogy aludjak végre, Livike kezdett sírni, "fika, fika" felkiáltásokkal, vagyis hogy fújjuk ki az orrát. Volt benne, több jött ki, mint Levikének. Ő utána aludt, nem volt gond.
Reggel viszont többször mondta Livike, hogy fáj a füle, de amint adtam Béres cseppet és C vitamint mint "gyógyszi", már nem is fájt tovább. :)))
Szóval bujkál valami nyavalya bennük. :((

Reggelre havas táj fogadott bennünket, én ugye nagyon "örültem" ennek. :(
A hó folyamatosan esik, szakad, apró szemű, sűrű.... lehet lapátolni, söpörni. :(
Papa elvitt bennünket a bölcsibe, Apa is jött, délre megy dolgozni. Viszont onnantól kezdve egyedül leszek, parázok is rendesen a gyerekek elhozatala miatt. :((
Papa vitte Mamát Pestre a klinikára, bár mára már nem volt láza, most a másik véglet, nagyon is lement. :) Nátha meg a hátfájás megvan továbbra is, úgyhogy nem is árt, ha megnézik a tüdejét, hátát, ha már le lett beszélve az időpont.

Most bent vagyok az irodai gépnél, eddig egy bejelentést vettem fel, nem is csörgött többet. :)) Ha kimegyek biztos fog, de csak nem ülhetek itt egész délelőtt....
Megyek is enni valamit, később majd visszajövök még időnként amíg nem kell menni a gyerekekért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)