2011. május 30., hétfő

Livike esete a Sudocremmel és a hétfői összefoglaló :)

Sok helyen olvastam régebben, hogy a gyerekek kikenik magukat különböző krémekkel, az élen a Sudocrem vezetett. :) Azt hittem mi megúsztuk, de tévedtem. Ma megtörtént.
Nem csak Livike kenekedett, Levin is volt bőven, de Őt nem érkeztem lefotózni, úgyhogy csak Livikéről és a tévéről van kép, mert a nagyját azt hiszem oda kenték....
Amikor olvastam ezeket az eseteket, mindenről volt szó, csak arról nem, hogy mivel lehet eltávolítani ezt a ragaszkodó kenőcsöt. Azt hiszem a Domestosos vizes szivacs vált be jobban, na nem a gyerekeknél, a tévénél. :) A gyerekekről papírtörlővel és utána Neogranormon törlőkendővel tudtam eltávolítani, persze az ebéd utáni fürdésnél hajat is kellett mosni, mert azért az is ragadt rendesen mindkettőjüknél. :)
Livikénél erősen gondolkodtam azon, hogy egyből megy a kádba, de miután a bodyját levettem, akkor láttam, hogy igazán csak a keze meg az arca lett olyan, a többi a ruháján volt. Na meg a haján.. :)
Az, hogy hogy fértek hozzá, még rejtély, de szerintem a pelenkázó szélén maradt a tégely már megszokásból, eddig is ott volt, de ugye nem fértek hozzá... Mióta nincs rács már fel szoktuk tenni a kislámpa mellé, azt hiszem ez ma reggel elmaradt, a gyerekeknek pedig bőven elég volt pár perc, hogy szépen kikenjék vele magukat meg a tévé képernyőjét és sajnos a hangszóróra/ba is jutott, onnan egyelőre le sem tudtam takarítani. :( A szőnyeg és egyéb dolgok megúszták, remélhetőleg nem ették meg, mert Levikének kicsit ugyan olyan volt a szája széle kívül, ha meg is kóstolta, gondolom nem evett belőle sokat, mert nem hinném, hogy annyira finom lenne! Egyelőre bajuk nincs, nem volt se hasmenés, se más gyomorrontásra utaló tünet.

Ha már itt tartunk, mutatom azt a két képet, ami sikerült a többi homályos és eleve sikertelen kép közül:
(igen, még mindig nem az az első gondoltaom, hogy fotózzak, ha valami van, de legalább már eszembe jut!:)  )

Meg sem akart állni, de azért csak sikerült lefényképezni a Kisasszonyt! :)

A jobb napokat is megért tévénk....

Mindez még 8 óra előtt történt a reggeli felöltözés után.
Este egyébként annyi volt még, hogy Livike 22:30 körül aludt el végre, utána már nem volt semmi gond éjjel.
3 óra körül kellett egy kis tej Livikének, majd 6:15-kor is volt fent, de akkor visszaaludt még 7:45-ig. Levike is akkor ébredt így már nekem is kelnem kellett.

8:25-kor már kint is voltak a gyerekek az udvaron, én is mentem ahogy rendet tettem, próbáltam eltakarítani a nyomokat. :)
12:20 körül volt ebéd, ma rizses lecsót csinált Apa, de a gyerekeknek nem tettem bele sok lecsós részt, mert azt úgysem eszik meg, így maradt a rizs kicsi szafttal és kolbásszal. Ettek-ettek, nem annyit, mint szerettem volna, bár egész délelőtt mindig rágcsáltak valamit...
Persze ment a rosszalkodás ma is, nyugodt percünk nem igazán volt...
13 óra előtt bejöttünk, jó nagyot fürödtek a gyerekek, Levike valamiért mostanában nem is akar leülni a nagy kádban, majd csak akkor hajlandó, amikor Livikét már kivettük. Nem tudom miért, nem ijedt meg, meg semmi nem történt, egyszerűen ilyenje van. :(

13:30 körül mindketten elaludtak, Livike egy óra múlva már fent volt, épp csak megjártam a kisboltot, a Spart és a postát, Levike is felébredt - Livike segítségével - kb 10 perc múlva.
Nagyon mehetnékük volt, "őtö, őtö" kiáltásokkal nyaggatott Livike, vagyis öltözni, hogy mehessünk ki. Mondtam, hogy még nagyon meleg van, és tényleg úgy volt. Bent kellemesen hűvös idő volt, egy kis pólóban és harisnyában aludtak csupán, ja és mindketten a saját ágyukban, ami nagyon ritka! Levinél egyenesen fel is írhatnánk a plafonra pirossal. :D
A harisnya azért kell, mert a zoknit egyből leveszik és akkor úgy járkálnak a hideg konyhakövön....
Kint is levették a szandált és a zoknit délelőtt is és délután is, Livivel már nem tudtam mit csináljak, amikor megláttam, hogy csupasz lábbal van bent a kapunál a pingpong asztal mögött, ahol tele van törmelékkel meg ki tudja mikkel a terület. :(( Ott szeret bujkálni. Nekem is muszáj volt, mert a fél pár szandálját pont a legbelső sarokban hagyta! Attól tartok, hogy nehogy valami beleálljon a lábába, de a fenyőtüske se valami jó erre a célra, abból is akad bőven. :( Na meg a kavicsos placc, a fűben is lehet szúrós dolog, szóval én nem igazán szeretem, ha mezítlábaznak. :(

16 óra előtt pár perccel már nem bírtunk Velük, ráadásul most Apa híres türelme is fogytán volt, mert reggelre totál bedagadt a jobb csuklója meg a térde is, ki tudja mitől van ez.. időközönként előjön, most meg sem erőltette.. szóval fájt nagyon, gondolom emiatt volt a hangulata is rosszabb, meg a türelme is kevesebb.

Nem sokkal azután, hogy kimentünk, jöttem volna be, hogy viszek valami kaját.. Livike jött a járdán utánam, egyszercsak egy-az egyben hasra esett! Nem tudom miben bukott fel, szerintem a saját lábában, mert semmi nem volt az útjában és még csak nem is szaladt nagyon! Nagyon keservesen sírt! A bal térde, ahol már nem rég is lejött a bőr, az sérült fel újra, kicsit vérzett is, hát persze, hogy "fááááááj"-t szegénykémnek. :( A Betadint ha meglátja már sikítófrászt kap, pedig az elvileg nem csíp. Én nem tudom, mert még nem kellett soha használnom magamon.
Egy ragtapaszt is rátettünk nagy nehezen Apával, ilyenkor úgy tud kapálózni, mintha legalább 8 keze és lába lenne, nem pedig összesen 4 végtag!
Zokogott, nagyon odavolt...
Papa pár perc múlva haza ért. A kíváncsiság erősebb volt, hogy mit hoz Papa, meg eleve ahogy hallották az autó hangját, egyből semmi baja nem volt Livikének, de ahogy eszébe jutott a dolog egyből síránkozni kezdett! Én elhiszem, hogy fájt és azt is, hogy megijedt, de biztos volt benne hiszti is, csak én olyankor is úgy tudom sajnálni!
A délután folyamán még esett vagy hármat, egyszer a homlokát ütötte meg, a hajtövénél lett egy pukli, azt hiszem nem sok híja volt, hogy az is vérezzen... Utána már fel sem vette, ha esett egyet, felkelt és ment tovább. Vártam már, hogy este legyen és bejöjjünk, nagyon nem szerettem volna, ha ma még összetöri magát!
Levike is lehorzsolta a térdét egy kicsit, Ő maga kérte, hogy kenjük be, vagyis én kérdeztem, hogy kér-e Ő is olyan sárgát a térdére, mint Livikének van... :) Kérte, tűrte, tetszett Neki! Mondtam, hogy mutassa meg a tesónak, hogy lássa, nem kell itt hisztizni egyből, oda is ment, el is magyarázta, aranyosak voltak! :)
Amíg kint voltak ettek sajtos kiflit, almát, cseresznyét is szemezett Apa Nekik, de még kell pár nap, mire igazán megérik! Piskóta tallért is ettek, majd Papa hozott fornettit, azt is ettek, ezek után jó, hogy nem nagyon kellett a sonkás szendvics!
Tea ivás is volt egész nap, sőt egy kis mentes ásványvizet is ittak, de azt inkább kiöntötték, majd beleültek! Ez még délelőtt volt. :) (mármint a vízben pancsolás...)

19:45-kor jöttünk be, hamarosan kezdtük is a fürdést, Livike nem sokkal az után, hogy letettem az ágyába már aludt is! Levike 22 óra után aludt el, most már Ő is a helyén van.

Ennyi lenne mára. :)

1 megjegyzés:

  1. Szia! Csak annyit akartam, hogy van olyan betadin ami csíp, én is nem rég vettem (azzal a tudattal, hogy nem csíp), de igen. (tuti, mert a férjem is használta). Jól elintézték a Tv-t. :) De Livi nagyon cuki!

    VálaszTörlés

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)