2011. május 26., csütörtök

Hónapforduló - 27.

Nem tudom meddig lesz még értelme írni ezeket a fordulónapos bejegyzéseket, mert most, hogy átolvastam az előzőt, megint nem látok sok változást. :(
Persze van, főleg a hónap közepe óta, amikoris megtörtént a nagy szabadulás, a rács végleges felszámolása, azóta elég sok minden másképp van, leginkább az én idegállapotom. Na és persze mindenki másé is. :((( Én a gyerekektől vagyok ki, Mamáék meg tőlem...
Most picit csalok, mert még szerdán írom a bejegyzést, mivel örülök, ha egy nap egyet sikerül este megírni, és most sikerült viszonylag korán elaludniuk. Természetesen csak elkezdem, a súlymérést majd holnap írom be.

Naszóval összefoglalva nagyjából a hónap:
Mióta jó idő van sokat vagyunk kint, szinte csak a délutáni alvás/pihenés idejére vagyunk bent, alvás kevesebbszer van, mint nincs. Magyarul többször nem alszanak nap közben. :(
Az éjszakai alvás azt hiszem elég jó, ritkán van már hálótársunk, Livike már nem közénk, hanem a földre költözködik le általában éjszaka. :(
Sokszor Ő is a nagy ágyon alszik el, de mondjuk egyharmad arányban a helyén. Levike mindig kint alszik el és utána teszem le a helyére.
A reggeli ébredések most a hónap vége felé már egyre korábbra tolódtak, az eddigi nem ritka 9 órás, de mondjuk 8:40-es ébredésekhez képest már volt 7 órás kelés is!

Evés:
Szinte már csak egyedül esznek, Levike még engedi, hogy segítsünk, de már Ő sem mindig. A gyümölcspépet is elhagytuk, pedig én még mindig azt mondom, jóval többet megesznek úgy, mint darabosan.
Sok a házi kaja, üveges kb egyharmad arányban van, de az is rizzsel sűrítve.

Fogak:
Ha jól láttam akkor Livikének kint van a két alsó ötöse, tehát 18 fogú lett! A két felsőt nem tudtam még megnézni, még mindig harap! :(
Levikének egyelőre nem tudtam kitapintani egyet sem, tehát Neki még várjuk azokat az utolsó fogakat!

Beszédfejlődés:
Szavak eleje, meg a már meglévő szavak mennek folyamatosan, na és persze a sok maguk nyelvén elmagyarázott dolog. Mindent megértenek, más kérdés, hogy nem fogadnak szót:D, mindent elmagyaráznak, mondják ezerrel, ezzel nincs is gond, de már ennél jóval többet kellene beszélniük. :(
Majd beindulnak, valahol már nagyon várom! :) Csak a cifraságokat ne tanulják el, amiket mondok amikor mérges vagyok... :( Azt hiszem ezen minden szülő átesik, hogy meg kell tanulni mindig, minden körülmények között úgy fogalmazni, hogy ne legyen benne csúnya szó, mert azt eltanulja a gyerek. :(
Én ettől még sajnos messze vagyok, régen pedig nem káromkodtam, nem kiabáltam... nagyon igyekszem változni, csak nehéz. :(
Türelem kellene, de az nagyon-nagyon sok! :(

Ízlés:
Vagy milyen témacímet is adjak ennek.. szóval arra gondolok, hogy már válogatnak, hogy pl milyen ruhát vegyenek fel, ha véletlen a másik bodyja kerül kézbe, akkor az nem kell, ha véletlen a másik törölközőjével akarjuk a hajukat megtörölni, mert ugye a sajátjában benne ül:D akkor reklamál.. :)))
Levike még mindig rendmániás, sajnos nem úgy, hogy elpakol maga után, hanem ha este a kis szekrényen nem úgy vannak a dolgok, mint szoktak, akkor dünnyög, helyére kell tenni a popsikrémet, a törlőt, fültisztítót, arckrémet és csak úgy lehet lekapcsolni a kislámpát! Az még mindig az Ő dolga. :))
Valamelyik nap egy lábas alá való ruha alátétet - vagy mit - akart mindenáron bevinni Mamáékhoz, mert annak bent van a helye a konyhában, nehogy már kint legyen az asztalon amíg eszünk! :)))
Behozzák a kistányért, teás üveget, kihozzák a cumisüveget, ha kifogyott, sőt néha még kajával is kiszolgálják magukat, ma pl a sajtos kiflit vitték el zacskóstól, előtte meg a párizsit, amit akkor hoztam a boltból, elemelte Levike az asztalról és kiszolgálták belőle magukat. :)
Kiválasztják, hogy a papucsot vagy a mamuszt veszik-e fel, még azt is, hogy melyiket! Néha csak egymásét veszik fel. Mostanában viszont inkább a mi papucsainkban flangálnak idebent. Mondjuk ez jó, mert a szoba ajtóban levesszük, azért is férnek hozzá, erre ők abban mennek be... Na nem olyan koszosak, de akkor is, az nem oda való! :) Reggel Levike behozta a szobába a papucsomat, szerintem azért, hogy keljek már fel. :D
A Berci kutyával nagyon jóban vannak, szeretgetik, amit én annyira nem díjazok, mert hullik a szőre, meg azért nem kellene ölelgetni a kutyát... Etetik is, ha nem vagyunk elég élelmesek és gyorsak, akkor egy falat a kutyáé, utána pedig a gyerekek harapnak. :((( Na jó, ilyen azt hiszem egyszer volt, de olyan sokszor előfordul, hogy odadobják a kajájukat. :(
Nagyjából most ennyit tudtam összeszedni, ennyivel is előrébb vagyok. Holnap még súly adatokkal meg ha lesz még valami akkor azzal bővül ez a kis bejegyzés.
___
Itt is vagyok, megvolt reggel a súlymérés. Szerencsére mindketten gyarapodtak, még Levike is, bár nem sokat.
Livike: 11,18 kg,
Levike: 10,68 kg volt reggel, mindketten nagydolog előtt voltak, mint általában. :)
Egyebet most nem tudok már írni, ennyi lenne a hónapfordulós poszt. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)