2011. április 17., vasárnap

Vasárnap

Nézzük a mai napot, próbálom röviden írni, mert már megint késő van. :(
Éjjel Livike 1:45-kor sírva ébredt - nem értem mi ez Nála az utóbbi időben -, magunk közé vettem, ott is maradt reggelig. Levike is volt fent ugyanakkor, de Ő visszaaludt, még jó... hova tettem volna Őt is a mi ágyunkba? :(
Apa 5-kor kelt, még elszaladt a pékségbe, majd 6 óra után jött is a kollégája kocsival és mentek horgászni. 16:20 körül ért haza, egy vödörnyi hal volt a zsákmány, lehetett pucolni... :) Sajnos engem a halpucolásra, de még kézben fogására sem lehet rábeszélni, max akkor fogom már meg, ha már be van zacskózva és be kell tenni a fagyasztóba... :) Finnyás vagyok, ez van. :( Így még Apára várt a pucolás is, egy adagnyit meg is sütött este, épp fürdésre végzett, úgyhogy már egy ideje alszik, elfáradt. Nade magának csinálta, ha itthon marad és pihen akkor nem fárad el.:P

A gyerekekkel 8:20-kor ébredtünk, kb 10 percig még lustálkodtunk, vagyis csak én, mert Ők beindultak, úgyhogy keltem is és készítettem a reggeli dolgokat.

10 óra sem volt még, amikor jött Mama, adtunk a gyerekeknek sonkás péksüteményt, megitták a maradék tejet is, majd játszottunk, közben Mama még bement, de 11 óra után jött is, hogy kimenjünk az udvarra levegőzni, játszani.
Motoroztak, homokoztak, bár a szokásosnál többször rájuk kellett ma szólni, ez nem rám vonatkozik, mert én folyton rájuk szólok mindenért... de most Mama is, mert sok rosszaságot csináltak, értetlenek voltak, szóval nem volt egyszerű a nap. :(
Mama így is bevállalta Őket, hogy el tudjak menni a Sparba, bár mondtam, hogy maradok, nem sürgős, majd elmegyek ha letettük Őket aludni, vagy nem megyek egyáltalán, de nem... menjek, elbír Velük. Na jó, mentem. Igyekeztem, amikor visszaértem épp enni készültek. Össze volt készítve a kaja: a tegnapi maradék leves, valamint a sült karajból is vágtam fel egy darabot és tettem hozzá rizibizit, hogy valamelyiket majdcsak megeszik ebédre.
Kellemesen csalódtunk, mert mindkettőt megették! Mondjuk nem volt egyszerű, kint ettek, Mama segített etetni Őket, de ez egyre nehezebb feladat, mert nem hagyják magukat. A darabos sűrű ételekkel nincs gond, de pl a leves az folyik....
Még babakocsival is voltak kint vagy négy utcányit, szerintem már annyira nem tudtak mit csinálni idebent, vagy nem tudom hogy jött az ötlet. :)

13:25-kor tettem le Őket aludni egy kis tejjel, paplant, kispárnákat, mindent előkészítettem már, csak feküdni kellett, miután bejöttek a gyerekek és levetkőztek. :) Na meg kezet mostak....
Levike szerintem 13:40 körül már aludt, Livike viszont nem volt hajlandó aludni. Levikét sem hagyta túl sokáig sajnos, 14:10 körül már Ő is fent volt... :(
Nagyon beindultak, ágyon rohangálás, Livike új, "rémrossz kislány" figurája is előkerült, szóval már nem nagyon bírtam Velük. :(

16 órakor jött Mama, hogy menjünk ki még levegőzni, hátha jobban ellesznek. Persze a kevés alvás/nemalvás miatt már egyre nyűgösebbek lettek, féltem is hogy mi lesz majd kint.. Negyven percig voltunk kint, közben haza ért Apa is, ha nem akartuk, hogy a halpucolásban "segítsenek", akkor inkább bejöttünk. :) Egyébként is eléggé hirtelen kezdett hűlni a levegő, a gyümölcsöt már idebent ették meg, amit közben megcsináltam.

18 órakor Mama kiment, előtte még megettek egy adagnyi gesztenyepürét, majd ittak teát, ezután adtam a párizsit meg a sajtot, bár előtte akartam, nem az édesség után, de akkor úgysem ették volna meg... Már válogatnak! Végigkérdeztünk mindent, hogy mit kérnek, mindenre nem volt a válasz. Amúgy Levike a gesztenyepürére is nemet mondott, mégis úgy ette, mint aki ma még nem kapott semmit. :D
Kb háromnegyed órát voltam csak egyedül Velük most este, de elég volt! :( Rosszaság a tetőfokon... nem tudom részletezni, hogy miket csináltak, másnak ezek szerintem simán a semmiség kategóriába tartoznak, de nekem sok volt. :(
Papa bejött erősítésnek, nehezen, de eltelt az idő fürdésig.

19:30-ra már kész is voltam mindennel, épp vetkőztettem Livikét, amikor jött Apa is, úgyhogy vihette is fürdeni. Úgy gondoltam először, hogy majd szépen megfürdetem mindkettőjüket, ha Papa nem tud segíteni az sem akkora baj, hátha elég az is, hogy idebent van. Nagyon fáj a dereka meg a válla Papának, sokat cipekedett, pakolt ma, úgyhogy nem is vártam el, hogy segítsen. Mégis úgy alakult, hogy Levikét Ő fürdette meg, mert se Apához, se hozzám nem volt hajlandó jönni....
A törölközést, öltözést már átvettem, minden rendben volt egyébként a fürdéssel és az elalvással is. Mindketten a mi ágyunkon aludtak el viszonylag rövid idő alatt.
Elég régen már a saját ágyaikban vannak mindketten, Livike már kétszer volt fent, szerintem előbb-utóbb megint közöttünk köt ki....
Majd meglátjuk.

Nem tudom holnap mikor jutok gép elé, elvileg én leszek "szabad"... :) Gondolom a szokásos 1-2 órára tudok majd elmenni valamerre, nem egész napra. Apa itthon lesz, kedden már megy dolgozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)