2011. április 8., péntek

Péntek

Az este hamarosan elaludtak mindketten, az éjjel is jól telt, nem volt vándorlás, mindenki a saját helyén aludt reggelig. :) Ez 8:15-öt jelentett, Livike ébredt fel elsőnek, jött közénk, ránk, szóval ébresztőt csinált. :)) (én mondjuk már a mozgolódására felébredtem... )

8:40-re már kész voltunk mindennel. Apa ma is 10-re ment dolgozni. Mamáék már korán elmentek Pestre. Gondolom, hogy korán, mindenesetre már nem voltak itthon akkor, amikor mi felkeltünk.
Mivel ma a nap hátralévő részében egyedül voltam Velük, így a levegőzést a szobában többszöri szellőztetésre korlátoztuk. Bár az eső nem esett, a szél nagyon fújt, de a nap sütött. Ettől függetlenül nem vágytak ki, pedig azt hittem majd balhé lesz.

Főztem almafőzeléket és rizst, azt ették ebédre, jó nagy adagot megettek, de maradt még holnapra is belőle. :)
11:45-kor jöttek Andiék (Levike keresztszülei és a nagyobbik fiuk, Danika), a gyerekeknek éppen kapóra jöttek szerintem, mert addig viszonylag nyugi volt, de ekkor úgy beindultak, szaladgáltak, labdáztak, élvezték, hogy más is van itt rajtam kívül.. :D Abban bíztam, hogy jól kifáradtak és majd egy hatalmasat alszanak délután... Hát, nem így lett.
Az ebédet 12:45 körül adtam, ügyesen ettek, elfogadták, hogy én adtam egy ide, egy oda elven. :))
13 óra után meg is kapták a tejet, neki is feküdtek a szobában a földön a kispárnáikra, úgyhogy kivetem a kiságyakból a takarókat és leterítettem, hogy ha már mindenképp ott akarnak aludni akkor legyen valami alattuk.
Namost.. viháncolás, kergetőzés, hancúrozás, néha egy kis pihi és mesenézés, de véletlenül sem alvás jellemezte a következő majdnem 3 órát. :( A tejet megitták, kaptak repetát is.
Levike 15:40 körül elaludt a földön, majd amikor Livike piszkálta, szépen felkelt és bement Livi ágyába, ott aludt tovább egészen 17:10-ig! Pff.... Mikor fog ma este elaludni?:((
Livike semmit nem aludt! Próbáltam altatni, de nem... Nem igényelte azt sem, hogy ott legyek folyamatosan, szépen elfoglalta magát, játszott, de volt olyan is, hogy a nagy csendre benézve azt láttam, hogy nézi a mesét. (én meg már naivan azt hittem elaludt... Azért is nem mentem be ha nem volt muszáj, mert előbb elalszik úgy, ha nem lát engem. Általában.)

Livike evett kekszet és zsömlét is, a gyümölccsel meg akartam várni Levikét is. Ma narancsot adtam, három egész szemet megettek! Normális méretű narancsok voltak most ezek, nem mandarinok. :) Ittak teát is, majd felpörgettük a dolgokat, mert közelgett az este, és még normális kaját is enni kellett fürdésig.
18:30 körül adtam sonkát és sajtot, abból is jó sokat megettek mindketten. :) Újabb adag tea is lement, amúgy azt délelőtt is adtam persze... nem voltak étlen-szomjan ebédig. :)

Mama hívott, hogy nagy valószínűséggel nem érnek haza fürdetésre sem, egyedül kell csinálnom, hát mondom jólvan.. majdcsak engedik, ha látják, hogy nincs itt más. Ha Mama, Papa vagy Apa itt van, akkor egyik sem akar velem jönni fürdeni. Na Levike még csak-csak... :))
Most nem nagyon volt más választásuk, jött is mindkettő. :)
Időben akartam kezdeni, mivel Livike már álmos lehetett, bár nem úgy nézett ki.:D Rohangáltak, a frász kerülgetett, mert amíg porszívóztam Ők az ágyon játszottak vetődőset, az ágy végéről állva ugráltak le az ágy puha ülőrészére, nagyokat kacagva, mindig jól kiszámítva, hogy hova esnek. Na de ha valami miatt nem úgy sikerül? Jobb bele sem gondolni, hogy onnan lendületből leesni mivel járhat! :(
Természetesen mondtam, hogy jöjjenek le, inkább járkáljanak a porszívó előtt, de nem.. ez most érdekesebb volt. Levike még a kiságyába is beszaltózott, mert akkor is hiába mondtam hogy jöjjön le, ne hajoljon be az ágyunk végén állva, mert beesik, addigra már szépen át is bukfencezett a levegőben és úgy érkezett le hanyatt, de nem "csúnyán", szinte profi módon érkezett, vigyorogva kelt fel és ment volna, hogy megismétli a mutatványt. :) Ekkor inkább hoztam az orrszívót, inkább megríkatom vele, úgyis aktuális volt mindkettőnek mert szörcsögtek, mint hogy kitörjön a nyaka a hancúrozásban. :(
Utána már csak a fürdős cuccot meg a kaját kellett készre csinálnom, nagyjából már megvolt minden előtte is. :)

19:45-kor kezdtük, Livike kicsit ellenkezett, nem akart vetkőzni, nagyon indulni sem, szerintem várta, hogy jön majd még valaki, de nem jött, úgyhogy beletörődött, hogy én fogom fürdetni. :))
Minden rendben volt. Az öltözésnél kicsit harcoltunk, de miután megkaphatta az arckrémes tubust, már fel tudtam öltöztetni.
Levike szintén nem akart jönni, végül Vele sem volt semmi gond.
Már félig fel volt öltöztetve, amikor megérkeztek Mamáék. :) Mama be is jött rögtön, Papa már csak akkor, amikor a villanyt kapcsolgatták le. Pontosabban Levike szokta lekapcsolni a kislámpát, de most a konyhait is le kellett, mert milyen dolog már az, hogy az még ég! Na igen, még nem tettem rendet, addig nem szoktam lekapcsolni. Szerencsére az ágyazást meg tudtam csinálni addig, amíg Mama befejezte Levike öltöztetését. :)

Livike szinte rögtön elaludt, 20:10 volt akkor, mert épp kezdődött a film is.
Levike még most sem alszik, pedig voltam is bent Vele a film alatt, de azt hiszem megint mehetek be, mert itt arénázik a rácsnál. :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)