2011. október 28., péntek

Péntek

Éjjel most is minden rendben volt. Reggel 7:45 körül ébredtünk, szokás szerint nem akartak még öltözni, 8:40 körül mentem a kisboltba, mire vissza értem Apa felöltöztette a gyerekeket.
Lassan melegedett fel az idő, 11:20 körül mentünk ki az udvarra, 13óra körül jöttünk be, ebédeltek majd 13:30-kor letettem Őket aludni. 14 óra is elmúlt, mire elaludt Levi is. Livike szinte azonnal aludt, ahogy lefeküdt.

15 órakor ébredtek, eléggé viháncolós kedvükben voltak egész nap, folyton nyekeregtek is valami miatt, hosszúnak tűnt a nap. :(

Délután már nem jutottam el a Sparba, remélem holnap még nyitva lesz.

18:45-kor nekikezdtünk a fürdetésnek, mert utána jött Attila, Mamáéknál csinálják a gázt, csövezés, egyebek, később nem lett volna meleg vizünk, ha akkor nem fürdetünk.
Úgy volt, hogy aludni még nem kell, csak legyenek kész, de Levike egy kis fondorlattal megoldotta, hogy az legyen amit Ő akar! Azt mondta, hogy álmos, húzzam ki az ágyat és alszik. Na jó... 19:30 volt még csak, valahogy sejtettem, hogy nem lesz még itt alvás!
Nem is lett! Azonnal elkezdtek ugrálni az ágyon, alvásnak nyoma sem volt. Jól átvágott! :D
Csak azért akarta, hogy megágyazzak, hogy ugráljanak, nem azért, hogy aludjanak.

20 óra körül jött be Mama, hogy majd Vele elalszanak. Hát... el is aludtak, Mama 21 órakor jött ki, de azt mondta, kicsit Ő is elaludt, nem eddig altatta a gyerekeket. :)))

Egyelőre nyugalom van, remélem marad is. Így, hogy órák óta nem megy a kazán, még most is 22 fokot mutat a hőmérő, bár nem mondanám, hogy annyira nagyon melegem lenne... :) Mindenesetre jóval melegebb van, mint Mamáéknál, az biztos!
Nem tudom meddig dolgoznak, meg hogy nem fognak-e felébredni a gyerekek a fúró hangjára, biztos lesz éjfél, ha nem több, mire kész lesznek.. ha egyáltalán ma befejezik....
Kint már elég hideg van, ha nagyon lassan is, de megy azért lefelé a hőmérséklet itt is,... meg biztos nem fagyunk! :)

Ennyi mára, jövök amikor tudok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Bárki írhat, aki úgy érzi van mondanivalója, észrevétele, esetleg jó tanácsa.:)
Előre is köszönöm. :)

Privát emailt az lbetty.80 előtagú gmail-es címre lehet küldeni, valamint erre a célra használható a kapcsolat űrlap is, ami a jobb oldali hasábban található. :)